Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - Fülöp Antal: A lőmester

Mikorra Marci a kamra elé vonszolta a fúrógépet, újabb földlökés rázta meg a tárnát. A kamrában megindult a törmelékhullás, s a boltozat megreccsent.

— Én nem mennék be — jegyezte meg Marci.

Gábor megvárta, míg elvonul a nyomáshullám, aztán bedugta a fejét a kamra nyílásán. Egy másodpercig várt. A kamra tartotta magát. Gábor betolta a két vállát is, s a kívül maradt Marci már csak a qsizmaszárait látta, ahogy ide-oda lépdelt a nyílás előtt.

— Dobd be a fúrógépet, Marci, meg a hosszúbórert! — hallatszott bentről Gábor hangja.

Marci a masina kábelét megragadva, Gábor csizmái közé dobta a fúrógépet, és benyújtotta a hosszú fúrószárat. Látta, amint Gábor két keze mindkettőt megmarkolja és felhúzza ... Nemsokára vinnyogva beindult a fúrógép. Gábor terpeszben álló csizmái rázkódni kezdtek.

Egyenletes tempóban nyomta a vibráló fúrót a szénbe, s közben éberen figyelte a mennyezet minden mozdulását. Sisaklámpájának fénye villámgyorsan ide-oda cikázott a fúró rázásától, s ez alaposan megnehezítette a dolgát. A fúrógép búgásától nem hallotta a kamra neszeit, s így minden bent töltött pillanat szerencsejáték volt. Egyetlen elkésett mozdulat, és mindennek vége. Ez a játék a halállal neki az életet jelentette. Ez volt a munkája.

Óvatosan befúrta az első lyukat. A furatokat úgy akarta elhelyezni, hogy a kamra hátulsó felében levő szenet a robbantással előredobassa. Három vízszintes lyukat fúrt, egymástól nem messze, közvetlenül a föld szintje fölött. Aztán fúróját felfelé irányítva a plafonba fúrt. A vibráló lámpa fényében állandóan úgy tetszett, hogy a mennyezet meg-megremeg. „Marhaság! Már is képzelődöm“ — gondolta, és tovább fúrt. Sisakja alól a halántékára folyt a veríték.

Egy dió nagyságú széndarab vált ki az egyik hasadékból, s a vállára esett. Gábor egy szempillantás alatt kívül termett a nyíláson.

— Mi van? — kérdezte szolgálatkészen Marci.

— Lószar! — hördült fel Gábor. — Meguntam a méznyalogatást odabent — mondta nagyot fújva, és óvatosan visszamászott az üregbe. Felvette a fúrót, és tovább dolgozott.

— Marci, gyere ide a jobboldali stomp mögé, és világíts! — kiáltott ki, s a saját lámpáját eloltotta. Marci lekuporodott a nyílás szélére, és bevilágított.

A következő lyuknál a fúrószár félig se hatolt be a szénbe, mikor vízsugár szökkent elő a nyíláson. Végigfolyt a fúrón, Gábor hasán, bele a nadrágjába és szörcsögő csizmáiba, de ő csak fúrt tovább. Amint befejezte a lyukat, rögtön másikat kezdett.

A kamra hátsó falából két jó mázsányi darab szakadt ki, és fordult a földre. Világos- szürke homok ömlött a nyomukban.

— Dolgozik a rohadt — mondta Marci, s egy pillanatra odavilágított. Ugyanabban a pillanatban nagyot roppant valami, s a kamra hátsó szakasza nagy robajjal összeomlott.

Gábor fúrója éppen tövig volt a szénben. Elengedte a masinát, s a nyílás felé ugrott, pontosan a felszökkenő Marcinak.

— Tűnj az útból, a szentségedet! — üvöltötte teli torokból, és feltaszította a fiút. Nyakán kidagadtak az erek. Sisakja hátracsúszott, haja az izzadságtól csapzottan hullott a homlokába. Meztelen melle gőzölgött. Visszafordult a kamra felé. Az alásüllyedt mennyezet ráült a gerendavégekre, és megállapodott.

— Jól van — mondta Gábor megnyugodva, és visszakézről lecsapta homlokáról a verejtéket. Munkájának mégis volt értelme, a bent maradt szenet ki lehetett robbantani. Száját az egyik vízcsorgás alá tartotta, és mohón ivott, majd egy száraz föld- da-ablcá'-a telepedett, és bagót kotort elő a nadrágjából.

— Eredj a lőmesterért! — mondta a feltápászkodó fiúnak, s a bagóját rágcsálva nézett utána. — Az előbb nem gondoltam komolyan — mondta. A fiú elvigyorodott. Öt éve dolgoztak már együtt.

A szomszédos kamra felől erőtlen káromkodás hallatszott. Jór.ás próbálta magát méregbe hozni, de a hangja szerint ítélve nem nagyon sikerült neki. Azon kesergett, hogy az előbbi robbantásnál egyből bedőlt a kamrája, sajnálta a bent maradt szenet, és szidta a vizet.