Irodalmi Szemle, 1970
1970/6 - JUBILÁNSAINK - Marék Antal: Farkas István hetvenéves
Marék Antal Farkas István hetvenéves Különös író, „nehéz ember“. Az eszmék forgatagában bizonyára nem az egyetlen tollforgató, aki nem mindig látta a helyes utat. Bozótosba tört, ahelyett, hogy sima terepen járt volna. Megsebzett embereket, miközben maga is sérüléseket szenvedett. De minden ütközés még keményebbé tette, bár a legkisebb csalódásra is olykor sértődötten visszahúzódott. Szókimondó? Az is. Szerette és kereste a veszedelmet, ez volt az életelemc. De keménységnek nyoma sincs írásaiban. Könnyen elérzékenyedik, és a kor divatja szerint patetikus. Novellái a kor szellemi és tárgyi valóságát tükrözik. Publicisztikai írásaiban háborúellones. Tizenhétben című novellagyűjteményét elismerően fogadta a kritika. Egyéb ilyen Irányú írásaiban már türelmetlen és elfogult, ahogyan az a Magyar Család című folyóiratában nemegyszer megnyilvánult. De iroda- lomszeretete, az írás iránti őszinte rajongása ma is eleven erővel él benne. Egyebek közt talán ez a rajongás űzte a szlovák irodalom területére, ahol jelentkezése idején még szűz földek nyúltak a messzeségbe. Már 1927-ben, amikor Darvas János a szlovák költők verseit fordította és adta ki, Farkas István a szlovák prózaírók alkotásaiból jelentetett meg egy figyelemreméltó gyűjteményt Ipolyságon. A Magyar /rásban a Slovenské pohľady, a Slovenské smery és az Elán című folyóiratokat ismertette, majd ugyanezt tette a Magyar Minerva hasábjain is. Nagy érdemei vannak a szlovák-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítésében. Martin Kukučín Dom v stráni című munkájának kitűnő fordítása éveken keresztül kiadatlanul hevert íróasztalfiókjában, míg végre 1935-ben a Petur-ház címmel megjelent. Tanulmányozta a szlovák próza stílusát és mondanivalóját, s állandóan figyelemmel kísérte a szlovák irodalom fejlődését. 1900-ban született Turóczszentmártonban. Már tizenöt éves korában eljegyezte magát az irodalommal. Segédszerkesztője volt a lévai Őrálló című provincio.nális lapnak. A húszas években a Losonc melletti Jelsőczön tanított. Írói pályafutását a haladó Kassai Napló hasábjain kezdte elbeszélésekkel és cikkekkel. Ahogy a Tátra almanachjából megtudjuk, a 20-as évek elején, amikor a Madách Kör alapítása körül szorgoskodtak a losonci írók, már ott találjuk Farkas Istvánt is. Minden jó szándékú kezdeményezésből kivette részét a későbbiek során is. Farkas István akkor kezdett dolgozni, amikor az illúziók szétfoszlottak, és új életet kellett kezdeni. Részt akart venni a világ metamorfózisában, de akkor még nem is sejtette, milyen nehéz feladatra vállalkozott. Tekintete kezdetben nem tárult messzire, választása a palócok világára esett. Őket és csakis őket akarta a szívéhez emelni; népszínműveket ír a falunak, hogy a színház varázsát ajándékozza nekik. Gyermek- játékokat gyűjt össze a kicsinyeknek, hogy játék közben ne feledjék az anyanyelvűket. A későbbiek során sem csatlakozott egyetlen irodalmi irányhoz sem, végig a maga rögös útját járta. A néphez fordult figyelmesen, és a népnek gyújtotta és élesztgette a kultúra mécsesét. Farkas István a széppróza valamennyi ágában kipróbálta erejét, s egy ízben — amikor sorsa Nagykanizsára vetette — a költészettel is eljegyezte magát. Hetvenedik születésnapját Júr pri Bratislave községben ünnepli. Romantikus kis háza előtt hegyi patak bukdácsol lefelé. Közel és távol szőlőtőkék rengetegében gyönyörködhet. Feljebb ott az erdő, ahová gyakran kijár, gombát szed és tüzelőt gyűjt, s ahol soha nincs hétköznap, csak pirosbetűs ünnep. Családja szétszörodott mellőle, de azért nem maradt egyedül. Ül az asztala mellett, cigarettákat tölt, egyiket szívja a másik után, és emlékezik. Néha odaveszi maga mellé az írógépét, és dühödten veri a billentyűket. Elégedetlen, mint minden valamirevaló író. Keményen vitatkozik láthatatlan ellenfelekkel, aztán amit legépelt, bedobja a tűzbe. Olykor szlovák nyelven is ír, ha munkára felszólítják. A szlovák nyelv szinte második anyanyelvévé vált. Még mindig tele van tervekkel és le nem írt gondolatokkal.
