Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - Mai angol költők: David Holbrook, Roger McGough, D. M. Black, Peter Red-grove, Alan Bold, Seamus Heaney versei, Szemlér Ferenc fordításában

Alan Bold

ok és hatás

— CAUSE AND EFFECT —

A háború előtt konfliktus, hősi tett, legyőzésre váró ellen járt az eszében; dolgok, melyekért küzdeni kell.

Háború előtt nem volt ideje ragyogó ég, mező, meleg nap,

asszony számára — csupán dolgokra, melyekért küzdeni kell.

Láttam most háború után, mikor élek. Látom kedvét a nap, ragyogó ég, mező és asszony: dolgok iránt, melyekért küzdeni kell.

Seamus Heaney

a természetbúvár halála

— DEATH OF A NATURALIST —

Egész éven át erjedt az áztató a városias táj ölén; roppant rögökkel rögzített súlyos fürtű zöld len rothadozott ott. Kegyetlen napban kókadott napról napra. Bugyborgott gyöngéd vízgyöngy. Dongó vont sűrű hang-hálót a szag köré.

Szitakötő szállt és tarka lepke.

Legjobb volt mégis a békatojás sűrű meleg nyálkája, amint a part alatt nőtt alvadt vízként. Itt, mihelyst jött a tavasz, befőttes üvegeket szedtem tele kocsonyás szemcséivel, hogy ablakpárkányra odahaza vagy polcra iskolában tegyem, s várjak, amíg duzzadt pontokból fürgén ficánkoló ebihal születik. Wallas kisasszony pedig elmondta, hogy kecskebéka a papa béka neve, hogyan brekeg, s a mama béka mint rak ezer apró tojást, amelyet békapetének hívnak. Békával idő is jósolható, mert sárga, ha süt a nap, de barna az esős időben.

Aztán egy forró napon, midőn a mező füve tehéntrágyától bűzlött, dühös békák törtek az áztatóra. A sövényen át eleddig soha nem hallott rekedt kuruttyolás várt. Basszus karénektől volt sűrű a levegő. Nagyhasú békák guggoltak végig a gát rögein; vitorlaként verdesett pucér nyakuk. Ugrottak is. A loccsanás mord fenyegetés

volt,

Mint iszap-gránát lengtek, s szellentett tompa

orruk,

Undorral fordultam s futottam. A sár

uralkodói

bosszúra gyülekeztek ott, és tudtam:

ha kezem

vízbe merítem, a peték bilincsbe verik.

ásás

— DIGGING —

Mutatóujjam s hüvelykujjam között toll guzsorog, fegyverként jó zömök.

Ablakom alatt érdes tiszta hang, mint ha ásó kavicsba mar: alant ott apám ás. Lenézek,

s az ágyások közt feszült feneke hajlik s húsz év távolból felbukik s ütemre görnyed a krumpli-sorok mellett, amerre ás.

Bakancsa az ásón feszül. A nyél biztosan nyomul belülről a térdhez.

Magas bütyköt ás ki, s a fényes él új burgonyát vet föl, hadd szedjük össze. Hűs érdessége jólesik a kéznek.

jól forgatta az ásóját, bizisten, az öreg, akár saját örege.

Toner lápján naponta senki több tőzeget nem vágott ki nagyapámnál.

Ázott papírral dugaszolt üvegben egyszer tejet vittem neki. Felállott inni s azonnal ismét nekilátott.

Ügyesen véste, vágta, s dobta vállán át a rögöt s mind mélyebbre hatolt a jó tőzeg után. Csak ásott.

Krumpli-ágyak hűs szaga, nyirkos tőzeg szortyogása, élő gyökérbe kurtán metsző él támad életre agyamban.

S nincs ásóm, mellyel a nyomukba érnék.

Mutatóujjam s hüvelykem között zömökén ül a toll.

En vele ások.