Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - Tőzsér Árpád: Versek
erkélyjelenatek 4,30 Örültem, hogy visszaordítottam. Megbántam, hogy visszaordítottam. A szó fel-lejárt a számban, mint egy kútban. S lebegett fölöttem a nő, mélyen kihajolva, fejjel lefelé, a köd lencséjében. 6,50 Kinéztem az ablakomon. Gallytalan törzsek, csúcsukon egyetlen neonmadárral. A morgás, mit félőrülten hallgattam egész éjjel, visszabújt a suhanó személyautókba. Most csend van. Megnyugodva térek vissza az ágyba. A morgás, mint játéksárkányból a hét nyelv, utánam pattan a fémállatokból. Játszunk. Ágy. Ablak. Csönd. Autók. Morgás. S így körbe. Én félőrülten. Újra az ablak. Most csönd van. Bőrömön vágyak indulnak, mint izzadságcsöppek. zuhogások A kéthónapos pszichoanalízisből ez a zuhogó patak (olyan vízesés forma) maradt meg bennem Zuhog a mellemben tovább itt a tizedik emeleten Megszoktam Nem veszem ki éjszakára sem Megszoktam Eltömi majd belső zuhatagaim kék üregeit mondta a pszichiáter Sajnos nem tömi Az idegen patak s belső zuhatagaim röhögnek egymás torkába akár az évődő ebek Az éjjel azonban furcsa zajra riadtam A légcsavar zúg ilyen láthatalanul a helikopter fölött Éreztem valami kiáll belőlem Valami ami puszta zuhogásával adott s szabadulni akar tőlem A kórházból hozott patak már ez erkélyről morgott befelé (olyan faroló formán) Tátott szájából vízesés csüngött Tőzsér Árpád
