Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - Duba Gyula: Angyal vagy madárijesztő
A tízéves fiú felmászott a traktor ülésére, és gázt adott a motornak, nagy, kék füstpamacsok kezdtek röpködni körülöttük a levegőben. — Ölöm — ellenkezett zavartan a férfi —, mi lenne más? Én vagdaltam össze, és lőttem oda negyvennyolcban a névnapomon. Ma is emlékszem, az orosz hüvely összeszűkülő torkát kiegyenesítettem, hogy több ólom férjen bele. Őzre készülődtünk. — Ne említsd az őzet — mondta gyorsan az asszony —, kérlek, ne említsd...! — Mesélj az őzről, apu! — kérte a kicsi. A fiatalabb, barna arcú férfi a harmadik ólomdarabkát is kezébe vette, megkaparta a körmével, de a kaparás helye nem csillogott fémesen, fénytelen maradt. Lassan, figyelmesen ezt is szétmorzsolta. Ingatva csóválta a fejét. — Nézd, hogy szétmállik ... az ólmot nem lehet szétmorzsolni. Az ólom fém, időálló, nem ilyen törmelék. A férfi már nem védte az igazát. Nyugtalanító sejtés támadt fel benne, amely egyre erősödött, és eluralkodott rajta. A felesége talán soha nem értheti meg őt. Tévedett, amikor azt hitte, hogy érti. Ami neki az élet elmúlt valósága, az az asszonynak csak mese. Ami neki közeli és sokszor megélt álom, az másnak érdekes, de idegen valóságfelettiség. Külön világok vagyunk még akkor is, ha a testünk néha találkozik. így van...? — kérdezte önmagától... — így van... — felelte a saját kérdésére azonnal... A nyugtalanító gondolatok a vagdalt ólom rejtélyéhez fűződtek; hogyan lehet az, hogy az ólom nem ólom többé? Mi történt az ólomdarabokkal? Biztos volt benne, hogy az ő ólomjai, de hát mi történt velük? Lehetséges lenne, hogy megváltozott az elmúlt két évtized alatt az anyaguk összetétele? Belekapaszkodott a gondolatba, és tovább fejlesztette, növelte, hogy visszanyerje a biztonságát. Sok eső és hóvihar érte a présház hátsó falát, a cement nélküli, pelyvás agyagvakolat állandóan nedves lehet. S a nedvesség az ólomszemcsékben elindította az oxidáció romboló folyamatát. Felbomlottak az ólommolekulák, felépítésük megváltozott, atomjaik más alakzatokba csoportosultak, s az eredetileg fémszerű, csillogó szürke anyag megfakult, megpuhult, homokosodni kezdett, hogy a föld ősanyagához, az agyaghoz hasonló legyen. Meg kellene kérdeznie egy vegyész barátját, hogyan oxidálódik az ólom, hogyan hat rá az idő. Csak ez lehet a' rejtély magyarázata. Húsz deka vagdalt ólom nem tűnhet el nyomtalanul. Még két évtized alatt sem tűnhet el. Öccse, aki a kételyeket hozta magával, mosolyogva ebédelni hívta őket, tízéves fiával együtt felült a traktorra, és elpöfögött a falu felé. Az óriási hatágú villa tüskéi mohón lengve prédát kerestek maguknak, hogy oldalába vágják acéléleiket. A férfi szótlanul bezárta a nagy, ezüstös ajtót. Hazaindultak. Nagy, szürkésfehér darabokból fakó felhőkupola állt össze a fejük felett. Amikor arra a kis fennsíkra értek, amelyet a férfi térnek nevezett, váratlanul és érthetetlenül nagyot csattant felettük az ég. Olyan váratlanul csattant a villám, hogy a férfi is összerezzent, az asszony és a kicsi pedig megrémült, nyugtatnia kellett őket. — Száraz villám... a felhők között csapkod, a földig nem ér le. Ártatlan villám- fióka ... ne féljetek tőle! — Nem tudhatod ... honnan tudhatod, hogy ártatlan ...? A férfi vállat vont, ölébe vette a kicsit, és nagy léptekkel sietni kezdett lefelé a lejtőn, magas sarkú cipőjében nehezen követte őt az asszony. A világos felhőkupolából egyszerre ritka, apró szemű őszies eső kezdett hullani. Talán hazaérünk, amíg lezúdul a nagy szemű, kövér zápor, talán hazaérünk, morogta magának a férfi, és nyakába vette a kicsit, hogy gyorsabban mehessen vele... A madárijesztőt a kertben enyhe szél forgatta, pörgette; a rózsaszínű baba bámész kék szemmel, lassan köröző fejjel nézte a szürke eget. Az asszony a sietéstől elfúló hangon, de a falu közelségétől megnyugodva és tréfásan megkérdezte: — Angyalka vagy madárijesztő ... mondd meg végre, varázsló, hogy micsoda ő ...? — Mind a kettő... valakinek pedig egyszerű öltöztetőbaba volt, szerették és talán Máriának hívták. Az asszonyt is Máriának hívták. Nemsokára hazaértek, és még mindig apró szemű, ritka őszies eső esett.
