Irodalmi Szemle, 1970
1970/9 - FOLYÓIRATSZEMLE - Marino, Adrian: A modernség kritériuma
tán végtelenül sokféleképpen lehet magyarázni, teljességgel korunk mentalitására vezethető vissza. Ugyanaz a kor tudomásul veszi a másik végletet: a jelentéstelenség valóságát is. A jelentésesség áradata után (tendenciák, üzenetek erőszakoltsága, nyomasztó, irodal- miatlan megvalósítása) visszahatásként az író képtelennek érzi, hiszi magát jelentést tulajdonítani művének, és ebből következik a semlegesség, a teljes jelentéstelenség. A többértelműséggel szemben ez is „zéró fok“, ami a jelentésesség eszméjéről való lemondással következett be, mert ez az eszme — a francia regény új hullámának teoretikusai, például Alain Robbe-Grillet szerint teljességgel „idejét múlta“. A modern irodalmi alkotás csak lenni akar, alakulni, de semmiféle jelentésességre, mondanivalóra nem törekszik. Archibald Mac Leish, egy mai amerikai költő Ars poeticája szerint: „Egy költeménynek semmit sem kell mondania, csak lennie kell“; ez azonban régi, „klasszikus“ álláspontoknak a világos újrafogalmazása. A funkcionalitást önmagában hordozza a mű, nem kell feltűnnie. A modern művészet arra törekszik, hogy elutasítson magától minden kommentárt, szövegmagyarázatot, amelyeket tehertételnek, visszaélésnek, sőt: parazitizmus gyümölcseinek érez. Az alkotás szerves folyamatával szemben a glossza nevetségesnek és haszontalanságnak tűnik szemükben.* Adrian Marine * Egy nagyobb tanulmány bevezető része. A Vladimír Gizik által rendezett 1969-es pozsonyi Bartók-kiállítás anyagából.
