Irodalmi Szemle, 1970

1970/9 - Duba Gyula: Forró nyarak

tojás, és a legvadabb zápor vagy szélvihar sem árthat nekik. A parasztélet íratlan törvényei szerint a cséplés a legfontosabb munkának számított, szinte ünnepszámba ment, melynek különösen meghitt és családias légköre volt, amely légkör kötelezte az embereket, és befolyásolta egymáshoz való viszonyukat. S ahogy Gál most megállapította, ez a hatás, mely egyenesen a parasztlétben gyökerezett, máig érően sem vesztett erejéből, az idősebbekben — apjában, Szántó bácsiban és a kazalrakókban — tovább él, és a megváltozott körülmények sem ártanak neki. Az öregek magukban hordozzák és magukkal viszik a sírba a cséplések erkölcsét, mint a régi-régi paraszti faluközösségek utolsó üzenetét.

Az ezres cséplődob falánkul nyelte a kévéket, és Gál egy pillanatra sem pihent. Azelőtt mindig ketten dolgoztak az asztagon, ha hosszú volt — néha hárman is —, az egyik legény felszedte a kévéket, és előkészítette a másik számára, elébe tette, s az aztán a kévemetsző elé csúsztatta őket. Az övék most szegényes cséplés, kevés munkást tudtak összehívni a gép mellé. A falu a szövetkezetnek csépel, s az a néhány megmaradt magángazda egymásra van ugyan utalva, de így is kevesen vannak. A szalmakazlat is csak három ember rakja, és Szántó bácsi a zsákoló, ami újra csak elgondolkoztató tény. A pártelnök zsákol a falu kulákjának, s jóformán kéretlenül. Az idősebb Gállal beszélgetve, aki megemlítette neki, hogy nem kap munkásokat, maga ajánlkozott, hogy segít a cséplésnél, és ígérte, hogy kévevágó lányt is hoz. így került a dobra Éva.

Gál gyakran lenézett a lánykára, és nehezen várta, hogy elfogyjon az asztag csúcsa, s ő egy magasságban legyen vele. Pedig akkor a munkája egyre nehezebb lesz. Most még könnyű, mert csak megbillenti a kévéket, és azok maguktól lecsúsznak a helyükre, de később majd a föld felé közeledve, egyre mélyebbről kell felfelé dobálnia őket. A gyereklány nagyon ritkán nézett fel rá, s akkor is azonnal elkapta a tekintetét. Észreveszi-e, hogy mennyire kímélem? — töprengett a kévehányó, észre kellene vennie, hogy tőlem telhetően kedvezek neki!... Régi fogás, hogy ha az asztagon dolgozó legény kissé pihenni akart, egy röpke percre ki akarta fújni magát, gyors egymásutánban ledobott hat-nyolc kévét, és így addig pihenhetett, amíg ezeket elnyelte a gép. A kévevágó munkája vált így nehézzé, mert az egymásra fordult kévéket ki kellett bogoznia, megforgatni, az egymást elfedőket és egymásba ékelődötteket szétválasztani, s közben munkájához kevés helye volt. A rosszindulatú legény, ha nem volt elégedett a kévevágó lánnyal, vagy kínozni akarta, úgy Is adogathatta a kévét, hogy a kalászok a lány meztelen lábszárához verődtek, majdnem a dobszekrénybe lökték a lányt, és véresre marták a lába szárát. Gál pontosan tartotta a cséplőgép munkaütemét, egyenként adta a kévéket, úgy, hogy a lányka lábához ne érjenek, és megfogadta magában, hogy egész nap így dolgozik, vigyáz rá; kibírja ez a gyerek egyáltalán ezt a dög- lesztő napot? Egy-egy pillantással megvizsgálta vékony karját, mely már vörösödni kezdett a kévék szúró érintésétől, figyelte törékeny vállát, és csodálkozott, milyen könnyedén emeli a súlyos kévéket, átvágja a kötelet, és pontosan az etető karjába dönti őket; remek gyerek, soha többé nem téveszti őt szem elől. Sejtette, hogy a lányka szülei is tudomást szereztek érdeklődéséről, talán maga mondta el az anyjának, tanácsot kért tőle, útmutatást, vagy talán felfigyeltek kerékpáros körözéseire, mindegy, honnan tudták meg, az a lényeg, hogy láthatólag kedvezően ítélik meg őt, nincs kifogásuk ellene, talán örülnek is a figyelmének, bár a lányuk még gyerek, és azért is hozta el az öreg, hogy ők ketten közelebb kerüljenek egymáshoz. Vasvillája nagyokat nyikordult a kévék súlya alatt, szakadt a veríték a homlokáról, s közben így ábrándozott Gál, és mindez annyira logikusnak és természetesnek tűnt fel előtte, hogy szinte feledtette vele igazi önmagát. Most parasztlegény volt, aki a tartózkodó szolgálatkészségével, a figyelmességével, a testi erejével és munkabírásával akarja megnyerni magának a kedvesét. Egyszerre Éva sem volt már gyereklány, a felnőttként végzett munka megnövelte alakját, teljes értékű, kívánatos és szeretni való felnőtt lánnyá érlelte, olyanná, akit a férfi legszebb és legigazabb álmaiban élettársul kíván.

Hét órakor a tűző napsugarak már előre jelezték, hogy később kábító hőség lesz. A fehér fényben izzani látszottak a tárgyak, megtompultak, és elvesztették határozott vonalaikat. A nagyszíj sisteregve futott a Fordson-traktor hajtókerekéről a cséplőhen- ger tárcsája felé, hogy ugyanabban a pillanatban egyben visszafelé is fusson; a szal- marázók küllős kereke egybeolvadó síkot mutatva pörgött, csattogtak a szelelők szíjai.