Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - FIGYELŐ - Gágyor Péter: Bemutató előadás Losoncon

A világ komoly dolgaira fittyet hányó komédiázásba szinte de S i c a - i erővel vittek tiszta lírát (pl. Bob vallomása vagy Winston ezredes és donna Rita visszaemlékezése). A darab humorában gyakran keveredik az esetlen angol humor (pl. az erényöv, a teázás motívumai), a poentírozás mégsem irreálisan vaskos vagy szellemtelenül erőtlen. A rendezés előnye, hogy a sok kínálkozó ötlet ellenére sem hullott szét a bohózat zilált „esztrádműsorrá“, hanem egységes maradt.

A bemutató sikerét (hosszan tartó tapssal köszönte meg Losonc közönsége az előadást) sokban segítették az ízléses kosztümök /H. Bezáková munkái) és Platzner Tibor díszletei. A színpadkép nem változott, mégsem hatott változatlannak, mindig megfelelően be tudta tölteni a szükséges funkciót. A zenekar {Hanzsér-trióJ is dicséretet érdemel. A mai kor zenéjét játszották, kulturáltan, felesleges hangorkán nélkül.

Dicsérettel kell szólni a koreográfiáról. A táncok nem betétek voltak, a bohózat fonalát nem szakították meg, hanem általában szerves részeiként hatottak, az ösztönös emberi reakciók benyomását keltették. A villásreggeli, a finálék vagy pl. Bob és Diana találkozása viszont már nem az ösztönös hatású reakciók koreográfiája volt, hanem stilizáltabb kifejezésmódja a hangulatnak, de ezek a koreográfiák is színeiben gazdagították az előadást, a filmzene erejével és szerénységével bővítették a színházi élményt.

Szombathy Gyula, a szolnoki Szigligeti Színház tagja alakította Bobot, ő volt a komédia főszereplője. Szombathy az intuíciók embere. Minden szereplése különbözik egymástól. Nem tudja megállni, hogy a szerepen kívül ne adjon még mást is — önmagát. Az a színésztípus, akit — mint Max Brod Pallengert — a színpadi szerzők már évszázadok óta bíróságra adnának legszívesebben. De a közönség szerencsére ebben a harcban inkább a színészt élteti. Bobot hiba nélkül alakította, s színesebbé, kellemesebbé tette az eredeti Bobnál. Kimagasló alakítása ebben az igényes szerepben az előadás sikerének egyik erős biztosítéka volt. Csendes László ban (Charley alakítójában) megfelelő partnerra talált. Csendes az eddig tragikus szerepek után végre tombolhatott a színpadon. Életerős,

egészséges humorral töltötte meg figuráját, Charley-t. Emlékezetes alakítás volt a tánc- és énekszámokban nyújtott produkcia is.

Gyurkovics Mihály (Lord John Lavery képviselő) kerek, pontos rajzban formálta meg szerepét. Játéka olyanannyira egyértelműen jó volt, hogy még a legkritikusabb néző sem találhatott kifogást ellene. Jelenléte a színpadon élményt szerzett, a tökéletes típusformálás mellett állandó komikus hatást keltett, anélkül, hogy a két tevékenység egymás rovására ment volna. Lengyel Ferenc (Winston ezredes] egy üresfejű, anyagi csődje ellenére is elegánsan nevetgélő, mindig optimista katonatisztet alakított, megfelelő igénnyel. Néhol hiányolhattuk nála, hogy minden személlyel monotlpi- kusan társalgott. Jobban tette volna, ha ezredese más oldalait is megcsillogtatja a társalgás vetületeiben. Várady Béla szellemes, ügyeskedő pedellusa — talán azért, mert a commedia dell’artei figurára emlékeztetett (Trufaldinót alakította Várady az Idény elején) — nem volt eléggé angol, oxfordi, ítt-ott még Berga- mót érezhettük benne. Bár kétségtelenül jó nevettető volt, más íző humort reméltünk tőle, olyat, mint azokban a Jeleneteiben nyújtott, amelyekben nem törekedett poentírozásra. Gombos Ilona donna Ritáján érződött, hogy ez az évad súlyos megterhelést Jelentett számára. Ibsen Al- vingnéja és Cocteau Yvonne-ja után ebben a szerepben nem volt eléggé fáradhatatlan. Nem a brazil donnát alakította, hiányzott belőle a patetikus, karikíro- zott álszenvedély (megint csak de Sica), amelyhez hasonlót a neorealista olasz filmvígjátékokban láthatunk. Inkább egy sivalkodva sopánkodó, döcögve nevetgélő, kedélyes angol ladyre emlékeztetett.

A fiatal színészek általános hibája: rutinhiányuk, amelyet nem tudtak (ez természetes is) egy évad alatt pótolni. In- tonálóképességük még nem áll olyan szinten, mint rutinosabb kollégáiké. Gyakorlatilag: a fiatalok egy előre megkonstruált hangulattal, hangvétellel és dinamikával lépnek a színpadra, s nem tudnak azonnal asszimilálódni a szín hangulatához. Ilyen alaphelyzetben szülhet a véletlen disszonanciákat az ő rovásukra.

Tamás Jolán és Varga Zsuzsa Dollyja és Mollyja kellemes színfolt volt. Csak a hangulatváltásokban bizonyultak néha