Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Csáder László 60 éves

egyszerű, hideg tipográfiai ízléstől is — melyet nálunk Kner Imre stílusfejlődésének utolsó szakasza fémjelzett — csömört kapott a közönség, újra visszajön a dísz, a szecesszió röneszánszát éli mindenfelé. Csáder László művészete a mai napig is őrzi a konstruktivizmusból azt, ami belőle örök érvényű tanulság, hogy ti. az anyagszerűség elve a könyvművészetben is kötelező, a dísz, a technikai játék nem járhat a szöveg háttérbe szorításával, mert hiszen mégis a szöveg fejezi ki a tartalmat, azt akarjuk elolvastatni, ezért nyomtatjuk ki. A dísz, az illusztráció csak járulékos elem, művészi többlet, de mindig csak mint alázatos szolgálólánya a szövegnek.

A betűvegyítés, amellyel napjainkban nemcsak a szegényes viszonyok miatt kénytelen — jobb híján — élni a tipográfus, a könyv, a nyomtatvány tervezője, valóban egy bizonyos határig megengedhető, ha a változatosság jogos igényét művészi mérték- tartással elégíti ki. De meddig? Erre törvényt hozni nem lehet, egyedül csak a tervező grafikusművész jóízlése szabhat neki határt. Minden jogosult, ami a tipográfia anyagszerűségének elvét nem sérti, amíg nem megy a szöveg gyors áttekintésének rovására, és amellett formailag arányaiban is szép látványt eredményez. Ez a mértéktartás jellemzi Csáder László tipográfiai törekvését mind az Irodalmi Szemlében, mind a Hét című hetilapban.

Még a fotoművészetről is hadd szóljak néhány mondatban! Csáder László azok közé az alkotók közé tartozik, akik nem a látványos témákba esnek bele, nem könnyen fölfogható motívumokat ragadnak meg, hanem valóban a nehezebben járható utat választják. Ő Villon és József Attila verseihez keresett a természetből különleges, izgató parafrázisokat. Magából az élethői. E fotókat szemlélve úgy érezzük, mintha mikroszkópikus világba érkeztünk volna, már-már a teljes absztrakció birodalmába. Kövek, fák, falak foltosodásának felületi textúrája tárul elénk, falon született gyermekrajzok fotói. De nem akármilyenek, 'hanem jól megválogatott, pszichológiai szempontból is rendkívül tanulságos anyag, aminek művészi artisztikumát csak a nagyon finom ízlésű amatőr érzékeny szeme tudja értékelni. Ennek ellenére is hiszem, hogy ezek a fotokönyvek előbb vagy utóbb meg fognak jelenni, több nyelvű kísérőszöveggel, hogy a nemzetközi piac kiegészítse a hazai piac szűk keresztmetszetét. „Mert valamiből a kiadónak is élnie kell“ — ez szocialista viszonyok közt is igaz.

Befejezésül még valamit: a 60 éves Csáder László a csöndben vívódó, gyötrődő művészek közül való, akik — Kemény Zsigmond szerint — csak kevesek által érthető jelekkel adják tudtul azt, ami nekik fáj, hogy milyen belső harcok és gondok emésztik őket a művészi kifejezésért küzdve az adott viszonyok technikai-gazdasági nehézségeivel. Szándék és megvalósulás a rajta kívül álló okok miatt csak ritkán fedi egymást, így is micsoda szépséges grafikai megoldások zárkóznak föl a még csak kevesek által ismert fotóművész mellé! Ö is elmondhatja magáról, mint egyik nagy elődje, Misztótfalusi Kis Miklós: „... én szüntelen való gyötrődésben égvén, lélekben nyavalyás vagyok mindenkor... és a száma nélkül való meggyőzhetetlen akadályok célomtól felette igen messze vetnek.— Igen, a céltól gyakran nagyon messze, de a művészetét éltető és a magát emésztő tűz azért lobog benne, és nem hagyja nyugodni, könyvgrafikai kultúránk szerencséjére, a fiatal nemzedék okulására. Hogyne köszöntenénk hát a közöttünk munkálkodó, pózokra nem szoruló szerény embert, a kitűnő ízlésű grafikust és könyvművészt: a 60 éves Csáder Lászlót!

756