Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Szjomin, Vitalij: A Donon fölfelé
Vitalij Szjomin a Donon fölfelé i. Nem vártuk, hogy hirtelen ennyi bajunk támad ezzel a csónakkal. Mi magunk választottuk ki hat teljesen egyforma négypárevezős közül. Katonás sorban álltak egymás mellett, Így hát könnyű volt választani. A mienk egészen újnak látszott, a festés sértetlen mindkét oldalán, az orr-rácsozat meg a csónakfar rácsozott fenékbordázatának színe a hasábfa sárgás színére emlékeztetett, és egyáltalán nem volt összetaposva. A csónakot a DOSZAF* vízi sporttelepén béreltük, mondhatom, mindent megkaptunk, ami egy hosszabb vízi túrára szükséges. Ám a tengeri rendszabályokhoz szigorúan ragaszkodtak: leterhelték a csónakot egy édesvízzel töltött hordócskával, egy súlyos horgonnyal, egy bizonytalan hosszúságú kötélcsomóval, két kormányrudat is adtak, — az egyiket vitorlázáshoz, a másikat evezéshez, sőt fedélzetmesteri oldaltáskát is kaptunk, melyben aztán volt minden: halászkés, egy egész tűkészlet, zsinegek, több pár evezövllla, egy üveg hajőlámpa petróleum világítótesttel és fa védőburokkal, és két tengerész csáklya — egy hosszú meg egy rövid. Amikor mindezt belerakták a csónakba, amikor mindnyájan beledobáltuk a poggyászunkat, majd a partról belecsúsztatták az árbocot és a vitorlarudat a vitorlákkal, a csónak olyan mélyen ült a vízben, amilyen mélyen talán távolról sem lett volna szabad. Az oldalperemeken is átcsapott a víz. Erre akkor lettünk figyelmesek, amikor a sportegyesület egy erős motorcsónakja vontatőkötélre vett bennünket. Hogy a csónak orra bele ne fúródjon a hullámokba, melyeket a hatalmas motoros vert fel maga mögött, mindannyian a tatra húzódtunk, és a vontatókötelet, amennyire csak lehetett, kiengedtük. Karcsú kis csónakunk magasra emelt orral siklott a vizen, s nekem úgy kellett kormányoznom, hogy a nagy hullámverés fel ne borítson bennünket. Az persze, hogy megkérjük a motorcsónakban ülőket: csökkentsék a sebességet, eszünkbe se jutott, noha sem nekik, sem nekünk nem volt sietős a dolgunk, de ha egyszer valaki repülhet, mint a szélvész, senki se fog úgy menni, mint a csiga. Mi is úgy repültünk, mint a szélvész, és a csónak alatt mindig ugyanaz a tajtékzó és örvénylő vízhegy vonaglott, ám én a kormányrudat markolva egész idő alatt éreztem, hogy ez a hegy korántsem egynemű valami, hogy valahol mélyen a gyomrában, hol felfortyanva, hol lecsillapodva, valamiféle kirobbanni készülő feszültség dolgozik. Nekem tehát szüntelenül figyelnem kellett, de épp abban a pillanatban látom, hogy a kajakfar fenékbordázata egyszerre alámerül, és tiszta, természetes sárga színe kezd elbarnulni a víztől. Végül is a motorzúgás megszűnt, a hullámhegy leapadt, szertefoszlott, s nekicsapódva a partnak, gyenge, szelídke hullámként gurult visszafelé. A csónak most már vízszintesen állt, s a víz, amely eddig megbújt a csónak farában, egyszerre végigfutott az egész fenéken, eláztatva a hálózsákjainkat, hátizsákjainkat és ruhánkat. Egy nem túlságosan nagy önmeghajtású GT típusú uszályhajó mellett találtuk magunkat, mely közvetlenül a rakpart tövében állt. A kapitánnyal már előzőleg megbeszéltük a dolgot — megígérte, hogy magával visz bennünket mintegy nyolcszáz kilométernyire fel a Donon, Bázkiba vagy Veskibe, ám a kikötő darusaival még meg kellett egyeznünk, ugyanis a „gété" gyenge csörlője nem bírt volna egy ennyire megpakolt * DOSZAF — Dobrovolnoje Obscsesztvo szotrudnyicsesztva sz armijej i ílotom (A hadsereggel és a flottával együttműködők önkéntes egyesülete; vö. Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség, ill. ZVÄZARM)
