Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - B. Nagy Ernő: A nemzetiségi kérdés Finnországban

is. Helsinkiben például ISOO'-ban még a lakosság 42 százaléka volt svéd, ma J2 százaléka.

A valóság azonban nem ennyire ijesztő. Egyrészt: az arányszám csökkenése általában abszolút számokban kifejezhető növekedéssel jár együtt. A jelentéktelen településből gyorsan naggyá duzzadt Helsinki lakossága 1900-ban még a százezret sem érte el egészen, tehát a svédek száma ott akkor 40 000 lehetett; ma a város közigazgatási határain belül élő mintegy 524 000 ember közül körülbelül 63—64 000 a svéd. A csökkenés tehát viszonylagos — a gyorsan szaporodó népességű országban a svédeknek csak az arányszáma csökken, abszolút száma azonban növekszik.

Természetesen ostobaság volna, ha tagadnánk az asszimiláció szerepét. Tény, hogy sok svéd család finnesedett el, s ez a folyamat nem zárult le. Itt azonban újra fel kell idézni a már említett tényt, azt, hogy a finnországi svédek jelentős része (elsősorban a városokban) elsvédesített finnekből állt és áll. Az a svéd anyanyelvű tanár, aki még ismerte finn paraszt nagyapját, a friss, fellendülőben levő nemzeti mozgalmak hatására könnyen ébredhetett finn származásának tudatára, s nevelte önmagát is, gyermekeit is finnekké. Az asszimiláció jelentős része tehát tulajdonképpen reasszimiláció volt, de nem kőnyszerített, hanem spontán. Ezt igazolja az is, hogy az eredeti svéd közösségek úgyszólván ma is érintetlenek, mint például a tengerpart sok régi városkája; ahol a svédek arányszáma csökkent, többnyire kimutatható, hogy az utóbbi évtizedekben gyorsan fellendülő városka nemzetiségi színképét a finn betelepülők tömegei módosították.

Az asszimilációval megközelítőleg azonos súllyal esik latba két demográfiai tényező: a svéd lakosság alacsonyabb természetes szaporodása egyrészről, s magasabb kivándorlási aránya másrészről. Pontos adataim egyik vonatkozásban sincsenek, de értesüléseim szerint a finnországi svédek természetes szaporodása nagyjából a svédországi szinten mozog, ami valóban alacsonyabb a finnországinál (5, ill. 8 ezrelék), s ráadásul a finnországi svédeknél a születési arány csökkenése jóval korábban kezdődött, mint a finneknél. Ugyanez vonatkozik a kivándorlásra is. Tekintettel arra, hogy a második világháború utáni kivándorlási hullám elsősorban Svédország felé irányult, érthető, hogy a svédek nagyobb arányban vettek benne részt.

Itt azonban egy különös körülményt is figyelembe kell venni. Igaz, hogy a finnsvédek nyelvi szempontból Stockholmhoz állnak közelebb, ősidők óta Finnországban élő elődeik hagyományaként életmódjukban, szokásaikban, temperamentumukban mégis nagyban idomultak a finnekhez. Jómagam egyhónapos finnországi tartózkodásom alatt hivatalból számos esetben találkoztam képviselőikkel, akik aránytalanul nagy szerepet töltenek be a finn kulturális-tudományos életben. Nos, a „finn-svédek“ ugyanolyan atyafiságos finnugor szeretettel fogadtak, mint a „tősgyökeres“ finnek, a vendégszeretetükkel nagyban különböztek a Botteni-öböl túlpartján élő nyelvtestvéreiktől. Egy helsinki vagy vaasi svéd számára nyilván nagy élményt jelent Stockholm vagy Uppsala, a hatalmas svéd múlt és a gazdag svéd jelen tanulmányozása — de a nemzeti érzelmektől függetlenül emberileg általában jobban érzik magukat Suo- miban.

Ha miszticizmusra hajlanánk, magyarázhatnánk ezt a táj valamiféle titokzatos kisugárzásával. Nyilvánvalóbb azonban a reális emberi-társadalmi környezet hatása, amely hasonló közegben hasonlóvá gyúrja az eltérő nemzetiségi embereket, s egy nép fiai között is különbségeket termel ki tartós, sok évszázados különélés, mássá formálódó társadalmi közeg esetén.

Bonyolult, különös probléma a nemzeti karakter vizsgálata, és bonyolult, sokféle meghatározói lehetnek a nemzeti hovatartozásnak. Yrjö Arvola úr például egy helsinki főiskola rektora, erőteljes testalkatú, csontos arcú tipikus finn férfi, a neve ugyancsak tősgyökeres finn. Ettől függetlenül svéd oktatási nyelvű tanintézetet vezet, s magát a finn-svéd közösséghez tartozónak érzi és vallja. „Az apám finn volt, az anyám finn-svéd“ — mondta a rektor úr, megmagyarázván valóban különös nacionáléját. — „Szegény apám fiatalon meghalt, kisgyerek koromtól fogva az anyám nevelt, így lett az anyanyelvem svéd. Természetesen tökéletesen beszélek finnül is, és a hazámnak érzem Finnországot, de társadalmi tevékenységemmel, kulturális érdeklődésemmel a finn-svéd közösséghez kapcsolódom.“ Egy szomszédos főiskolán W. úr apja német volt, ő maga lelkes finn, és németül