Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - DISPUTA - Csanda Sándor, Egri Viktor, Grendel Lajos, Hamar Kálmán, Kövesdi János, Mészáros László, Szitási Ferenc, Dr. Turczel Lajos, Zsilka Tibor: Ankét irodalmunkról

ankét irodalmunkról

Az Irodalmi Szemle szerkesztősége a következő kérdésekkel fordult kritikusaink, íróink, olvasóink egy részéhez:

1. Mit (regényt, elbeszéléskötetet, versgyűjteményt) olvasott legutoljára a szlovákiai magyar irodalomból?

2. Miért éppen ezt? A „kicsi, de miénk“ jelszó alapján elolvas minden szlovákiai magyar könyvet, vagy a szlovákiai magyar irodalomhoz is ugyanazokkal az igényekkel közeledik mint a világ bármelyik irodalmához? Ha igen, mik ezek az „igények“, s hogyan elégítette ki őket az Ön által fent említett mű?

3. Melyik az a három mű, amelyet az elmúlt tíz év szlovákiai magyar irodalmában meghatározónak érez?

Szerkesztőség

A majdnem száz megkérdezettnek sajnos alig a tíz százaléka válaszolt, s így a kép hiányos lehet. A válaszokat azonban gondolatgazdagságuk és problémafelvetésük miatt így is közöljük.

1. Legutóbb Dávid Teréz Ifjúságból elégtelen című regényét olvastam. A szlovákiai magyar irodalom valamennyi szépprózai alkotását elolvasom. Érdekel epikánk alakulása, fejlődése.

2. Egyforma Igénnyel, érdeklődéssel kezdek bármely könyv olvasásába, s a „miénk“ vagy „másé“ szempont eszembe sem jut. Ha a mű szerzőjét személyesen is ismerem, inkább az a kérdés izgat, vajon sikerült-e neki eddigi művelt felülműlnia, a választott témát valóban .színvonalasan megírnia. Másként ezt úgy fogalmazhatnám meg, hogy íróink, költőink többségét kísérletezőnek vagy kezdőnek tartom, s olvasás közben „szurkolok“ nekik. Dávid Teréz említett regényéről tudtam, hogy eléggé közismert és körülhatárolt mai problémakört tárgyal, s úgy véltem, abból nehéz lesz jó regényt alkotnia (a témát epikai fikcióként előadni), de az eredmény kellemesen meglepett. (Persze, ha részletesebben írnék róla, volnának kritikus észrevételeim is.)

A kérdésnek nyilvánvalóan van egy másik oldala is: mit csináljunk a „kis“ irodalommal, olvassunk-e világirodalmi színvonalat el nem érő művet? Ezt a kérdést csak terjedelmesebb tanulmányban lehetne taglalni, bonyolultságának megértéséhez inkább egy történelmi példát idéznék: a XIX. század szlovák szépprózájának színvonala kétségkívül alacsonyabb, mint pl. az oroszé vagy a franciáé, mégis volt és van olvasóközönsége. Hasonlóképpen a mai szlovákiai magyar irodalomban nemcsak világirodalmi nagyságok nincsenek, hanem olyan alkotótehetségek sem, mint a kortárs magyarországi irodalomban pl. Illyés Gyula vagy Juhász Ferenc. Mindebből többféle következtetést lehet levonni, különböző magyarázatokat hozzáfűzni, de maga a tény nem ok arra, hogy a kisebbet kidobjuk az ablakon, vagy kisebbségi pszichózis legyen úrrá rajtunk. Egy azonban vitathatatlan: a kisebbségi (nemzetiségij irodalmat is csak általános egyetemes esztétikai mércékkel lehet mérni. Nálunk is csak az lehet a valóban jelentős mű, amely más nemzetek, más országok olvasóinak érdeklődését is megragadja. Ezért nem

disputa