Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - Zeman László: Modern költészet az oktatásban

koncentrál, a világnak kontúrjait vonja meg kevés vonallal, de vakítóan élesen („es schlägt uns in Bann“j. További mimetikus sajátsága a jellemző nyitottság: a cselekmény gyakran lezáratlan marad, a feszültség nem oldódik, s lezáratlan úgy Is, hogy nem fogalmazza meg az etikai konklúziót. Amit elmond, tovább hat, kérdésesnek tűnik és nyugtalanítónak.

Megemlítendő „életközelség-jegye“ a „mindennapiság. Idegen tőle a novella nou- velle-je és az anekdóta poénje. Még akkor is köznapi, amikor pcremhelyzetet ábrázol. Más szóval: hiányzik belőle mindennemű idealizálás, és nincs hőse. Témája és nyelve egyaránt valóságfelidéző és tipizált (beszélt nyelvi stilus, argó elemek stb.). A többi műfajjal közös állandója szimbólumjellege. A német elbeszélés egy élet válságos helyzetét állítja elénk fokozhatatlan pillanatnyiságában úgy, hogy az az egész helyett van; a cselekmény jelentős, a pillanat-szelvény túlmutat önmagán, az emberi lét immanens pozíciójára.

Mind e tulajdonsága folytán az oktathatóság függvényében különösen alkalmas modell. A tanulók a környező világ realitását fedezik fel benne művészi áttételben. S a sűrítettség, művészi gazdaságosság révén könnyebb az oktatási folyamatban a megközelítése, mint az „epikai méretű“ alkotásoké (nem igényel átlagon felüli olvasási készséget). Minthogy mindegyik részlet fontos benne, figyelmes olvasást feltételez; a részek funkciója átlátszóan, szinte szimultán tudatosítással jut látóterületünkbe. Nyitottsága és a didaktizmus hiánya pszichológiailag előnyös, a keresés korát élő fiatalok szemében vonzó tulajdonság. Közvetlensége és mindennapisága pedig lebontja a költészet „ünnepélyességének“ válaszfalát. Az olvasó és a mű közé nem ékelődik be sem a gyanús pátosz, sem a szokatlan stilizáltság. Viszonylag közvetlenül nyilatkozik meg így az irodalmi mű életszerűsége, életérték-töltése, szimbolikus jellege pedig kulcsot ad a költői művek felfogásához általában. Összegező parafrázissal ismételhetjük: a műalkotás didaktikai hatása főképpen valóságvonatkozásától függ. Az esztétikáin kívülire figyelünk elsődlegesen, 'de az esztétikai formán keresztül és tőle függően. Az elbeszélést nyelvi műalkotásként szemléljük (irodalmi nevelés); formai, szerkezeti részeit követjük és funkciójukat a tartalom kifejezésében (a nyelvi forma teljesítményét). Nem meglepő tehát, ha az oktatásban is a megformáltságtól a tartalmi felé bizonyul a legadekvátabbnak. A szerzők élmény számba menő elemzésekkel mutatják be a választott példaanyagban az elbeszélés középpontját felfedő kiindulási lehetőségeket.

Luise Rinser A vörös macska (Die rote Katze) című elbeszélésének feldolgozásában a nyelvi sík jellemzése (a beszélt köznyelv nyelvjárásias színezetű és pongyola használata) és az elbeszélőperspektíva (belső monológ, a tizenhárom éves „hős“ visszatérő lelkiismeret-furdalásait kifejezendő) tisztázása az első lépés. A hallgató hiányzása és a monológ motiváltsága (felszabadító funkció), a tett részletezése fedi fel a belső meghasonlást, a tettet („macskagyilkosság“), amellyel magára maradt — a felismerést, hogy az életre való jog megvonásában a felsőbbrendű és alsóbbrendű egybevetése nem indok. Az egyéni élmény mélysége, az átháríthatatlan szembenézés a bűnnel elszigeteli környezetétől (anyjától, testvéreitől). A belső monológ, amelynek természetes velejárója a szintaxis és szókincs normaeltérésc, ezzel korrelatív. Az én-forma fölcserélhetetlen- ségét szövegátalakítással tehetjük próbára. Az értelmező és értékelő elbeszélő a moralizáló tendencia bevonását eredményezné és kisiklatná a müvet.

A kompozíciótól a mondatfelépítésig az egymásmellettiség jellemző a mozaik-szerkesztésű Ezen a kedden-re (Wolfgang Borchert: An diesem Dienstag). A mellérendelő mondatfűzés cezúraszerűségében, a mondatok közti közegben észleljük a ki nem fejtettet — „A második századhoz menet Ehlers hadnagy levette vörös sálját. Rágyújtott. Ehlers századparancsnok, mondotta hangosan. Akkor lőttek.“, „Ezen a kedden épp a Varázsfuvolát játszották. Hesséné asszony pirosra festette az ajkát." A parataxis, a tényszerű felsorolás visszafogottságot kölcsönöz a szövegnek, s ebből a visszafogottságból negatív pátosz szól. A retorikai csiszoltságnak, eleganciának alig van nyoma (ellentétbe kerülne az ábrázolt valósággal). A mozaikkockák elkülönülő halmazai mögött a front és az illúziókban élő hátország kettőssége jelenik meg, s a mondatszintű vágásokban ugyanennek a továbbvitelét, fokozását kell látnunk, a háborús valóság adekvát kifejezését, amelyben a dolgok elveszítették belső összefüggéseiket — az emberi lét abszurddá vált.

611