Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Ardamica Ferenc: Zsákutca
Ardamica Ferenc ZSákutca — Anyuci, mit szórtál a levesbe? — Paprikát. — Szép piros ... Attól jó lesz? — Jó! — Milyen jó? — Nagyon jó. — Szeretem a nagyon jó levest. Már csak egy kevés maradt a zacskóban... — Add ide, azt is beletesszük! ■ — De akkor elfogy ... — Elfogy. — És veszel másikat? — Veszek. Majd ha kimegyek bevásárolni... — Addig nem lesz paprikánk? — Addig nem lesz. — De én hozok neked . .. Ilyen pirosat. — Hozol? Hozzál! ... Okkersárgán sütött a nap. Két utcán szaladt végig. Cipőt sem húzott. Meztelen talpa csattogott a kövezeten. A zsákutca nem volt kikövezve. Felverte a port. Szaladt, szaladt, egészen a végébe. öreg, vakolatát hullató raktárépület zárta el az útját — tette az utcát zsákutcává. Csatornái rongyosak voltak. Tépett eresze eső idején a falakra zúdította a vizet. A téglákat fenn halványrózsaszínűre szívta ki a nap, mely most is szorgalmasan sütött a porba. A por melegített. Az épületet rosszul szigetelték. Falán embermagasságban vizes, salétromos virágok nyíltak. Lenn málladoztak a régi téglák. Küszködve leszakított egy lapulevelet, majd üvegdarab után kezdett kutatni. Végre talált megfelelőt. Boldogan guggolt le az épület tövébe. Buzgón vakarta az omlós, vén téglákat, melyek nem tiltakoztak, s felkavart rétegük engedékenyen aláhullt a zöld lapulevélre. A nap okkersárgán sütött. Az egyik téglában buta kavics akadt. Az üvegdarab rátalált, megbicsaklott ujjai között, s egyiküket megvágta. Fehéren nyílt ki sápadt, gyenge bőre, majd vérbe borult a kis seb. Nyelvével belekóstolt. Jó édes volt. Ize hasonlított a télire eltett paradicsomlé ízéhez. Vett egy keveset a téglaporból, és az ujjára szórta. Csípte a sebet. De a nap még mindig okkersárgán sütött.
