Irodalmi Szemle, 1970
1970/6 - Gál Sándor: Jeronimo (elbeszélés)
— Konyak! — kiáltott vissza harsányan, és integetett, hogy igyák. — Nem! — kiáltottam —, nem iszom. Nem kell a konyak! Nem kell semmi. Nagyot csapott a vízre. A tenger az ütés nyomán feljajdult. Lehajoltam az üvegért, és ittam egy hosszú kortyot. Jeronimo hangosan nevetett. A szállodák lassan felébredtek. Kinyíltak az ablakok. A homokos part megtelt pucér embereikkel. Jeronimo kimászott a vízből, megrázta magát, s meghempergett a homokban. Szeme elégedetten csillogott, mintha azt mondta volna: ez igen, ez az igazi élvezet. Kinyitották a büfét. Intettem Jeronímónak. Felállt, és kérdőn nézett rám. — Gyere, igyunk teát — mondtam. — Teát! — Teát...? — Igen, teát — ismételtem meg, és elindultam a büfé felé. Jeronimo hang nélkül követett. — Tea — mondtam a kiszolgálónőnek, s mutattam, hogy kettőt kérek. A tea ízetlen volt, Jeronimo felét a homokra löttyintette. Én megittam a magamét, és a poharat visszaraktam a pultra. Utána megfordultam, és a vizet néztem. A víz megtelt emberekkel, a levegő pedig hangokkal. Tompa csattanások, jajkiáltások és hangos nevetés ölelkezett össze a hullámok felett. Ez a pokol, gondoltam csüggedten, ez a pokol, a mélységes, az izzó, a fekete, amely kénköves lángjaival lassan elemészti a nyár minden bűnét. Jeronimo megfogta a karomat, és az út felé mutatott, amely keskeny kígyóként kanyargóit fel a homokos partról a szállodáik szögletei felé. Az úton jöttek a lányok. Fehéren, barnán, sárgán, vörösen. Mint egy kiszabadult csorda. Jeronimo szeme boldogan követte ringó lépteiket. Hozzánk értek, körülzsongtak, fölfaltak, elnyeltek és és újjászültek. Bújtam volna a homokba, fúrtam volna a fejemet a mélységekbe, de valami erő fogva tartott, nem engedsitt, s csak álltam a homokban reggeli tehetetlenségemmel, bizonytalanságommal és félelmemmel. — Csaó! — köszöntek a lányok. — Csaó! — kiabált Jeronimo, és a kövér Kiara vállára tette a karját. Az éjszaka egyik idetévedt mozdulata volt ez. Benne maradt Jcronímóban, nem kellett kitalálnia, csak ismételnie kellett. De Kiara lerázta válláról Jeronimo karját, s durván rászólt. Jeronimo szerencsére nem értette, mit mondott a kövér lány. Én viszont értettem. Szerettem volna megmondani Jeronímónak, de nem tudtam. S erre jött a konyakosüveg. Az üvog után a víz, a víz után a homok, a homok után a perzselő nap. Minden ugyanúgy, mint tegnap, s mégis volt benne valami más. Volt valami megmagyarázhatatlan feszültség a levegőben, valami izzás, valami keserűséggel vegyes undor. Láttam, éreztem. Nekem ez nem volt új, minden reggel felfedeztem magamban vagy magamon, kívül. Most egyszerre jelentkezett. De ebből Jeronimo semmit sem értett. Feküdit boldogan elnyújitózva a homokban, élvezte a nap perzselését és a lányok közelségét. Semmi mást nem érzett. Testének minden porcikájában az éjszaka boldogsága élt. Kiara tegnap éjjel nagyon kedves volt hozzá. Elfelejtette önmagát, az éjszaka mindent kiegyenlített és feloldott. A nappal fényei viszont visszahozták a különbségeket. Ezt láttam, s Jeronimo ezt nem látta. Tudtam, hogy Klárát tegnap megkapta, láttam is, s azt is láttam, hogy többet nem kapja meg. Sajnáltam Jeronímót, sajnáltam, hogy ma estére elveszíti a boldogságot, amiről azt hitte, legalább tíz napig az övé lesz. Jeronimo aziok közé tartozott, akik még hinni tudtak. — Gyere, Jeronimo — mondtam neki —, gyere a vízbe, gyere, engedd, hogy megöleljenek a hullámok, rejtsd el magad a sós mélységekben, takard cl a szemed, hogy ne láss, ússz, ússz a másiik part felé, mert ha itt maradsz, estére szerencsétlenné leszel. Menj a tengerbe tegnapi gyermekeid után, akik a habokban kiabálják a nevedet, akik keresnek, és akik soha nem találkozhatnak már veled. Menj, Jeronimo, menj a homokos parton messzire, keress magadnak más szigetet, ment ezt nem neked teremtették, nem való vagy ide. Te nagyszerű ember vagy, Jeronimo, a helyed nem iközöittünk van. Készségesen bólogatott, de nem mozdult. Nem értette meg, amit mondtam. A lányok sem értették. — Most milyen nyelven beszéltél? — kérdezte az egyik, és a fülembe csókolt. — Milyen nyelven beszéltél?