Irodalmi Szemle, 1970

1970/6 - Fábry Zoltán: „De dolgozni muszáj”. — Egy Veres Péter levél

felelet a világ kérdéseire sohasem úgy hangzik, hogy nem, nem, hanem úgy hogy

— igen-nem. Remélem, érted.

Igen, de hogy ezt meg tudjuk csinálni, világosságot ikell teremteni a saját gondolkozásunkban is. A gondolkozásunk ugyanis sem nem egészen ösztönös vagyis mechaní kusan dialektikus, vagyis nem mereven reaktív, nem is tudatosan, felszabadultan szintetikus, hanem hogy úgy mondjam egy kissé sznobisztikus, s így egy kissé korlátolt. Mi műveltség ürügye alatt felszedtünk mindent: hellenizmust, latinizmust, judaizmust, kristianizmust, humanizmust, természettudományos gondolkodást és metafizikai absztrakciókat, de nem rostáltuk át kellőképpen ezt az anyagot. Ez a sok teher lehúzza a fejünket, bátortalanná, kétkedővé, végül pedig fáradttá és kényelmessé tesz bennünket, aeért vannak a fasiszták pillanatnyilag fölényben felettünk. Nos, nekünk reagálni kell a világ jelenségeire, de több józan ész, több természetes dialektika kell ahhoz, hogy hasson, hogy embert és világot alakítson. Nagy feladat ez, barátom, mél tó munkásokra vár. S ahogy én látom, itt nekünk, közép-európai íróknak is vannak lehetőségeink, mi még látjuk mind a két életet, a keletit és nyugatit, a szabadot és a merevet, mert a mi országainkban mind a két életforma látható és élhető. Sőt, úgy vélem, a szabadulás is közelebbi és könnyebb volna, mint a nyugatiaknak, akik előtt egy másik merevség, a fasizmus áll, akik már úgy tudnak a poshadt ál-tudatosságtól megszabadulni, hogy az ösztönöket kell misztifikálniuk s így még betegebb merevségbe jutnak.

Ugyancsak ilyen nagy a feladat az erkölcs területén. Mindent magunkkal cipelünk, amit a történelem folyamán felszedtünk, jó modor és magaviselet és minden ostoba ság, amit csak az osztálytársadalom szolgavilága kitermelt, bénít bennünket, s míg mások gátlás nélkül antiszocialisták, mi, akik nem vagyunk ökonomikusán szociálisak, vagyis hamis altruisztikus ideológiától vagyunk megfertőzve, alul maradunk. Ez az altruizmus pedig, barátom, a feudalizmus, de általában az osztálytársadalom csökevé- nye, mert azért kellett kívülről szeretni és szánni az embereket, mert nem voltak azonosak, nem voltak egyenlőek. Nem szeretni és szánni kell az embereket, hanem becsülni őket és igazságosságra törekedni.

Miért is írom ezt neked, hiszen rég kigyógyultam abból, hogy hosszú levelekkel untassak elfoglalt, fáradt író embereket? Nem tudok mást mondani, mint hogy szükségesnek tartottam. Gondolkozz rajta. Alig van ember, aki engem teljesen értene, nem azért, mert olyan magasan állok, hanem mert más vagyok. S ezt olyan nehéz elhinni. Ha ez a „más“-ság csak eredotieskedés, csak egy neurotikus parasztíró feltűnési kísérlete, akkor ki kell tanítani, vagy ha nem lehet, ki kell rúgni. De ha egy osztály vagy egész népi közösség kifejezése akar vagy tud lenni, akkor gondolkozni kell rajta. Én hiszek benne, hogy ez nem eredetieskedés, hanem egészséges reakciója annak, ami a mai világban van és túlhaladott. Az Alföld parasztságát nem értették meg, a Szám adást sokan szándékosan félremagyarázták, mindegy, nem adom meg magam, s ezen az alapon kérlek, sőt terrorizállak: te se add meg magad! írj műveket, szépirodalmat vagy tudományt, vagy akár publicisztikát, de reagálj. A mától ne akarj egyebet, mint a kenyeret, ha jön az elismerés, jön, ha nem: nem, de dolgozni muszáj!