Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - Vlašín, Štěpan: Cseh proletárirodalom, expresszionizmus, poétizmus

pad, východ — Észak, dél, nyugat, kelet), megjelent a Disk című almanach első száma, 1924 márciusában a brünnl Devetsil kiadta a Pásmo című revü első számát, az év őszén megjelenik Nezval Pantomíma és Blebl Verný hlas IHűséges hang) című versgyűjteménye, VanCura prózai műve, a Dlouhý, Široký, Bystrozraký /Magas, Kövér, Sas- szemű). Vagyis általánosítani lehetett és meg lehetett fogalmazni az irányzat alaptéziseit.

Karéi Teige az élet és az élvezet művészeteként jellemzi a poétizmust, olyan természetes és hozzáférhető dologként, amilyen a sport, a bor, a szerelem. A művészet legyen ajándék, kötetlen és következmények nélküli játék! Ne romantikus lelkesült- ségből fakadjon, hanem intenzív civilizációs munka legyen! A poétizmus művészete, amely a gyakorlati és racionális konstruktivizmus ellentéte és nélkülözhetetlen kiegészítője, legyen „könnyed, szeszélyes, játékos, hősietlen és szerelemmel teljes. Sehol egy csipetnyi romantika benne. A szilaj barátság légkörében, egy kacagó világban született; számít-e, ha könnyes a szeme? Uralkodó szellemi eleme a humor, s őszintén szakított minden pesszimizmussal.“ Teige kijelenti, hogy a poétizmus nem festészet, nem irodalom, nem izmus a szó eddig megszokott értelmében, s nem is művészet a hagyományos romantikus felfogás szerint. A tiszta költészet uralmát kívánja megteremteni, s megfelel a szórakozás és a tett szükségleteinek. „Az a mű, amely nem boldogít és nem szórakoztat, akkor is halott volna, ha egy Homérosz a szerzője... A poétizmus elsősorban modus v ív e n d i. Az élet funkciója s egyúttal értelmének beteljesítője. Az általános emberi boldogság és a szép nyugalom kovácsa, s igénytelenül pacifista. A boldogság: kényelmes lakás, tető az ember feje fölött, de szerelem is, jó szórakozás, kacaj és tánc. A poétizmus fennkölt nevelés. Az élet izgatószere. Kiszűri az emberből a rossz hangulatot, a gondokat, a kedvetlenséget. Lelki és erkölcsi higiénia.“ Teige a poétizmust mint közvetlen ellenhatást jellemzi az általánosan elterjedt ideologizáló költészettel, a romantikus esztétizálássai és hagyománytisztelettel szemben.

Gyakran elhangzott már a figyelemeztetés (az avantgardizmus képviselői részéről is), s máig hallható, mennyi az ellentmondás a poétizmus elméleteiben. A tökéletes művészet szándéka nem áll eléggé összhangban azzal az Ilja Ehrenburgtól átvett avantgardlsta tézissel, hogy az új művészet megszűnik művészet lenni. A magas szakmai színvonal összeegyeztethetetlen azzal a vággyal, hogy a művészetet bárki művelhesse, a kísérletezés és felfedezés Igyekezete a nagyközönség megszerzésére való törekvéssel párosul. Látnunk ikell azonban, hogy az ellentmondások, az ellentétek, általában a szélsőségek váltakozása elválaszthatatlanul hozzátartozik az avantgardiz- mushoz, az avantgardizmus dialektikus mozgalmasságához. Nezval mondása: „az igent és a nemet én egyetlen szónak érzem" — bizonyos mértékig az egész poétizmusra érvényes. Vítözslav Nezval csodálta Pioasso művészetének tarkaságát, amelyben az absztrakt festészet mellett az újklasszikus rajz is megjelenik, s maga is így akart teremteni. Olykor a poétizmus ellentmondásai csak látszólagosak. így például az egzo- tizmus, a világ, az utazások vágya a hazai dolgok rendezésének, a viszonyok javításának, a nemzeti jellemhibák eltávolításának a szándékával egészül ki. „Egzotizmusra való igyekezetünk semmi más, mint arra való igyekezet, hogy végezzünk a szűkkeblű- séggel, amely honfitársaink sajátja" — állapítja meg (Jirí Mahennek írt levelében) Nezval, s kétségtelen, hogy az egész Devétsil nevében beszél.

Az idősebbek között Saldán kívül Josef Hora követte még megértéssel a Devétsil új vonalát (főleg A szocialista költészet vége? című cikkében, Rudé právo, 1924. november 20. és 29.). Hora a poétizmusban reakciót lát a világháború tragikus élményére s a hiábavaló várakozásra, hogy a forradalmi remények gyorsan teljesülni fognak. „A két lehetőség közül: vígadozni a vulkán fölött, amelynek tüzes kitörését várjuk, vagy unottan az élettől zúgolódni vagy éppen bóbiskolni, amely nem vesz rólunk tudomást — nem az első lehetőség e a jobbik?“ Äm Hora a poétisták optimizmusában csak átmeneti korszakot lát; az igazi optimizmus harc eredménye, nem pedig az idillé. A poétizmus korlátaiinak szűkösségét abban látja, hogy az irányzat csupán álmok és passzivitások, s nem az aktív élet kifejezője. Hasonló kifogások érik a poétizmust más vitákban is. Az 1925-ös marxista kritika (Julius Fučík, a szlovák davisták) leegyszerűsítve polgári művészetként bélyegezte meg a poétizmust.