Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - HAGYOMÁNY - Kováts Miklós: Faragó Ödön és Szlovákia magyar színészete

szem előtt, hogy a szinészeti kapcsolatot is erősebbé tegye és ez által a magyar színészet érdekeit szemmel tartó hatóságok megtalálják a magyar közönség kielégítését. Erre a bratislavai, sem a košicei magyar társulat, ha a művészi igényeknek és a nemes versenynek meg akar jelelni, egymagában nem képes megjelelni. így jutott el alulírott pályázó színigazgató azon tiszteletteljes kérelmével a bratislavai tekintetes Szinügyi Bizottsághoz, hogy a bratislavai színház magyar szezonjának vezetésével bízasson meg."13

Természetesen Polgár Károly is megpályázta a pozsonyi szezont. Beadványában elsősorban Faragó érveit igyekszik megcáfolni, azt állítva, hogy Faragót csak üzleti számítások vezetik, Pozsonyt csak kisegítő állomásnak tekinti. Beadványában úgy igyekszik Faragó ellen hangulatot kelteni, hogy annak budapesti kapcsolataira célozgat.14

A két színigazgató vetélkedését a szlovák és a német sajtó is figyelemmel kísérte. A szlovák lapok a magyar színházakkal kapcsolatban szinte kivétel nélkül elutasító álláspontra helyezkedtek, s nehezen találunk olyan híradást, amelyben ne fordulna elő az irredentizmus vádja. A Pressburger Tagblatt elmarasztalja Polgárt, azt állítva, hogy

6 éves pozsonyi működése művészi szempontból nem ért el semmilyen eredményt, kultúr- botrányok, fukarságból eredő bajok tarkították működését. Faragóról ezzel szemben megállapítja, hogy „testestül-lelkestül művész, aki mindenkor szívén viselte színtársulata összes tagjainak érdekét... Minden egyes előadás, lehet mondani, értékes kultúr- esemény."15

A döntést Pozsony város közgyűlése hozta meg 1920. május 4-én: 18 szavazattal 15 ellenében Faragó nyerte el a pozsonyi magyar szezont. A pozsonyi Híradó ezzel kapcsolatban megállapítja: „Ma már olyan a helyzet, hogy Polgár egy minden igényeket kielégítő társulattal vonult volna be városunkba, míg ellenben nagyon is kérdéses, hogy Faragó eleget jog-e tenni a magyar közönség igényeinek? Faragó értette a módját, hogy mindenféle Ígéretekkel — de nem a magyar közönségnek ígért — rábírja a mértékadó kormányköröket annak az álláspontnak az elfogadására, hogy Szlovenszkón csak egy magyar színigazgató kapjon játszási engedélyt — jó egy millió magyar közönség részére. Vagyis más szóval, hogy Faragó Szlovenszkón monopolizálja a magyar színészetet. Faragó tehát, mint mondottuk, Ígéretekkel elérte ezt, de ezeknek az Ígéreteknek a magyar közönség jogja meginni a levét. De ettől eltekintve, szociális szempontból is a legnagyobb mértékben elitélendő a »csak egy magyar színigazgató* elve, mert ezáltal vagy 100 színész elveszti kenyerét,“16

A Kassai Napló álláspontja: „Nem lehet vitás, hogy Kassa és Pozsony színházi összekapcsolása fontos, a magyar kulturális szükségesség erejével jelentkezett. Tovább már csak arról lehetne szó, hogy erre a fontos pozícióra ki lett volna az elhivatottabb és rátermettebb: Polgár vagy Faragó? Megbocsátja nekünk Polgár Károly a bukása után talán keserűen eső megállapítást, hogy ő erre a pozícióra kevésbé alkalmas lett volna. Ö sok rokonszenves vonása mellett a magyar színidirektoroknak abból a fajtájából való, akiknél a direkció már a beérkezett színész nyugamas boldogulását jelenti, különösebb emóciók, föltörekvések és ambíciók nélkül. Faragóban inkább megtaláljuk ezeket a garanciákat. Forrongó, alkotásokra vágyó művésziélek, kinél a föltörekvés, a fejlődés belső szükségesség, aki a művészi többet és nagyobbat termelés kedvéért kész megcsonkítani az üzleti profilját is. Amellett kiváló színpadi ember s ha koncepciója nem is egyenletes és határozott, de van benne nagyvonalúság. Es mindezeken felül friss, lángoló energiájú ember."17

Még egy fél évszázad távlatából, a szlovákiai magyar színészet további sorsának ismeretében is nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy kinek volt igaza, melyik álláspont állt közelebb a szlovákiai magyarság kulturális érdekeihez.

Kétségtelen, hogy mind Faragó, mind Polgár esetében lényeges szerepet játszott az anyagi érdekeltség, hisz a színház üzleti vállalkozás volt, a színház felszerelésében mindkét szín- igazgatónak komoly tőkéje feküdt. A konkurrenciaharcban egyikük sem válogatott az eszközökben, kölcsönösen rágalmazták egymást Prágában („magyar irredenta“) és Pesten

!3OSzK Faragó iratai 1/58

1-4 Közli a Hiradó 1920. IV. 2. 77. sz. !5 Pressburger Tagblatt 1920. IV. 18. ’6 Hiradó 1920. V. 5. 102. sz.

Kassai Napló 1920. V. 20.