Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Kardos István: Az értelmiség történelmi kialakulása
álló befogadó szféra alapjában anyagi jellegű, kialakította a műszaki értelmiség sajátos arculatát, ami egyben egy belső elkülönülési tendencia kiváltója is. Az értelmiség további rétege a bürokrácián belül alakul ki. Tudvalevő, hogy a modern polgári államgépezet (és annak velejáró szervei, úm. a közigazgatási apparátus, a politikai pártok, a hadsereg stb.) szükségessé tett egy nagyszámú szakigazgatási bürokratikus réteget, amely a közigazgatás, a gazdasági irányítás, a politikai irányítás, a hadseregszervezés stb. szakismereteinek monopóliumával rendelkezik. Hangsúlyozzuk, hogy a bürokráciát teljes egészében semmiképpen sem tekinthetjük értelmiségnek. A bürokratikus apparátus tagjainak többségea különféle szakismereteket, utasításokat, elveket stb. csak mechanikusan közvetíti, legfeljebb értelmezi és konkretizálja azokat, de alkotó jellegű kommunikatív tevékenységet nem fejt ki. Ugyanakkor a bürokráciának van egy olyan csoportja is, amelyik a (különféle elvi döntéseiket meghozza, a gazda- sági terveket megalkotja, a szakigazgatási és közigazgatási eljárásokat kidolgozza _sjb., vagyis ténylegesen értelmiségi munkát végez. Ä bürokrácia értelmiségéről beszélve erre a rétegre gondolunk. Ennek a rétegnek társadalmi helyzete jelentősen eltér más értelmiségi rétegekétől. Ez magából a bürokrácia szociális pozíciójából fakad. Tudniillik a modern polgári államokban ténylegesen a bürokrácia uralkodik. Nyilvánvaló, hogy tevékenységével mindenekelőtt a hatalmi osztályt szolgálja. De szolgálja saját partikuláris érdekeit is, és hatalmi jogokra is reflektál.20 Ilyképpen ellenpólus közé kerül: a dolgozó néptömegek rétegei a kizsákmányolás közvetlen megtestesítőjét látják benne, a burzsoázia pedig hatalma veszélyeztetőjét.21 Ennek ellenére az uralkodó burzsoázia és a bürokrácia egymásrautaltságuk következtében alapvető egzisztenciális érdekeikben összefonódnak. Mindezt azért látszik szükségesnek hangsúlyozni, hogy nyilvánvalóvá 20 A bürokrácia és a bürokratikus viszonyok legjelesebb kutatójának még mindig Max Webert tekinthetjük. Amint az ismeretes, Weber kora tapasztalataira építve dolgozza ki a bürokrácia ideáltípusát. Nem kétséges, hogy számos megállapítása időtállónak mondható, munkássága különösképpen mint vizsgálati módszer tekinthető érdemlegesnek és tanulságosnak. Ugyanakkor számos tétele már meghaladott. A huszadik század történelmi eseményei (sőt már Weber saját kora is!) bebizonyították, hogy a bürokrácia társadalmi szerepe ténylegesen problematikusabb, mint azt gondolta. Az is bizonyságot nyert, hogy a bürokráciának weberi ideáltípusa tulajdonképpen sehol sem létezett, s nem tekinthető másnak, mint egy eszményi irracionális modellnek. Már Weber kiindulási pontja is vitatható, ugyanis az uralom és hatalom gyakorlatilag mereven nem választható el egymástól, amit különben már maga Weber is észrevett a bürokrácia legitimitásigényének vizsgálatában. Tudjuk, hogy a bürokrácia partikuláris hatalmi érdekek hordozója, s hatalmi pozíciója megszerzésében, megtartásában és növelésében gyakran szembekerül az állam választott szerveivel is, pl. a parlamenttel. Ez a tény már Weber korában is nyilvánvaló volt, hiszen Bismarck hatalmának megdöntésében éppen az általa kiépített bürokratikus apparátus jeleskedett. Ugyancsak vitatható a „kinevezés“ elvének feltétlen helyessége. Úgy véljük, hogy a szocializmus sem mentes a bürokrácia társadalmi kontrolljának és az egészséges szelekciónak gondjától. A társadalmi ellenőrzést legfőképpen az bonyolítja, hogy a bürokratikus irányítás és ügyvitel, de maga az egész bürokratikus mechanizmus is olyannyira körülményes, hogy a kívülálló számára alig áttekinthető. (Nem véletlen, hogy ma már a „bürokrácia“ szónak erősen pejoratív értelme is van, vagyis az irányítás nehézkességét, az ügyintézés ésszerűtlen bonyolultságát is jelenti.) Ezzel persze nem azt kívánjuk állítani, hogy a bürokrácia mint olyan valamiképpen is nélkülözhető a társadalom adott fejlettségi szintjén. Weber azon állítását sem igazolta egyértelműen a történelem, mely szerint a bürokratikus apparátus képes átvészelni a különféle társadalmi-politikai megrázkódtatásokat. Tudjuk, hogy például a proletárhatalom megteremtésével a bürokrácia tevékenységének kontinuitása is alapjában megszakad. Hasonló törést látunk Hitler hatalomra jutása idején Németországban. Hitler alaposan megrostálta a német hivatalnokok seregét, pedig a német bürokratikus gépezet általában támogatta Hitlert, mert a parlament felszámolását várta tőle. A weberi koncepció minden következetlensége ellenére is tanulságos és elgondolkodtató. A bürokráciának olyan ideál-, sőt ideális típusa ez, amely az eszményi jogállammal korrelál. Weber a bürokráciára úgy tekint, mint jogalkalmazó szervre, amely a társadalom racionalizálásának megtestesítőjeként közvetíti, illetve alkalmazza a jogszabályokat. Weberé az érdem, ő volt az első, aki a polgári szociológiai gondolkodás akkori színvonalán megkísérelte fölvázolni és jellemezni a bürokráciát. 21 Vö. Max Weber, Wirtschaft und Gesellschaft, Tübingen 1956. Továbbá: Gesammelte politische Schriften. Tübingen 1958. Lásd még az MTA szociológiai kutatócsoportja rendezésében 1967- ben Siófokon megtartott nemzetközi értekezlet kéziratos anyagát.
