Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - Kardos István: Az értelmiség történelmi kialakulása

A külső és belső természet elleni harc, a társas együttélés problémái, majd később egy bizonyos esztétikai igény kielégítése képezte annak a szociális feladatnak alapját, amelyet mi most ~értéimiségi__funkciónak nevezünk. Persze, ezzel távolról sem azt kívánjuk mondani, hogy magát az értelmiséget is az őskorban kell keresni, noha a gyökerek feltétlenül az ősközösség! rendszerbe nyúlnak. Nem kétséges — kerámiai ornamentikavizsgálatok és más etnográfiai kutatások is bizonyítják —, hogy a született adottságok és gazdagabb élettapasztalatok egyes személyeket az őskori emberi közösségekben is eleve predesztináltak arra, hogy társadalmuk szellemi-kulturális életét megteremtsék, illetve, hogy az igényeket kielégítsék. A mágusokban, csodatevőkben, ku- ruzslókban, dervisekben, áldozópapokban, sámánokban látjuk a modern értelmiségiek primitív őseit. Az emberi történelem első szakaszában, az ún. történelem előttjjkorban szerves egységben jelenik meg a mágia, maid a misztikus vallás a tágabb értelemben vett szellemi kultúrával.

Ä"~Togikäľsorrend második stációja időben az _ősközösségi rend felbomlásának korára esik. Tartalmi vonatkozásban pedig a szellemi munka törfénelmfTtialakuIásához, az első nagy társadalmi munikamegoszitához kápcsolóSIik. A szellemi”tevékenység két póluson jelentkezik: 'az éppen történelmileg “szüiető uralkodó osztály szellemi munkájában, ami a maga konkrétságában a hatalom megszervezésében és megtartásában nyilvánult ineg; másrészt a szellemi alkotásban, illetve a kultúra közvetítésében. Bennünket jelenleg ez az utóbbi pólus érdekel, mert az értelmiség kialakulása ezzel kapcsolatos.

Bizonyos értelmiségi munkák ebben az időben már kikristályosodott formában jelentkeznek^ Az ókori európai társadalmakban, sőt az ókori Kelet államaiban ís egy általános deszaikratizációs folyamat kezdete figyelhető meg, amelynek a tendenciája a szellemi élet laicizációja. Persze, még jelen van, sőt a kereszténységgel ismételten fel is újul egy miszticizációs spirituális palidat is, de a kettő közötti harc már egyik~fő^ellégzetes- sége a szellemi mozgásnak.

Az értelmiség szociális függetlenülése, illetve elkülönülése nagyon lassú, körülmény es^JonyoIuíOSilsiLvöTtTgazTígyM, hogy az értelmilégT munkát végző ciopörtok funkcionális aspektusban már körülhatárolhatók7~3e~ miiiT társadalmi strukturális réteg még jelentéktelenek az ókori történelem színpadán. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy az ókori értelmiség az „an sioh“ fejlettségi színvonalon állt, ezt többek között abból is látjuk, hogy pl. az ókori görög filozófia teljesen figyelmen kívül hagyja kora gazdag művészi világát. Tehát egy belső rétegbeli kontinuitásról egyelőre még szó sincs.

Az ókori értelmiség egyik legsajátosabb vonása, hogy tevékenységében más jellegű munkához Is kapcsolódik. Az értelmiségi tevékenység még csak kivételes esetben éri el a szakmai önállóság szintjét. Ennek következtében az alkotó jellegű szellemi munkát végző személyek életmódjukban sem különülhettek el, a hétköznapok folyamatában mintegy összevegyülnek más szellemi dolgozókkal. A teljes kép fölvázolásának Igénye nélkül próbáljuk ezt néhány példával illusztrálni:

Köztudomású, hogy a kínai írásbeliségek (jogi okiratok, irodalmi művek stb.) az egyszerű emberek milliói számára szinte hozzáférhetetlenek voltak. A kínai írás a jeleknek ezreit tartalmazta, ezért sem időben, sem képességben a többségnek nem adatott meg az írás-olvasás elsajátításának lehetősége. Ugyanakkor a birodalom hatalmi érdekei szükségszerűvé tettek egy olyan bürokratikus apparátust, amely kulturáltságával hozzájárulhatott egy jogi rendszer rögzítéséhez, értelmezéséhez és fenntartásához. Ezt a réteget a mandarinok, vagy alhogy a kínaiak nevezték, a kuanok képezték. Tévedés lenne azt hinni, hogy a mandarinok csak az uralkodó osztályból verbuválódtak, voltak közöttük alsóbb rétegekből származók is, akik tehetségük által váltak hivatalnokká. Tudjuk, hogy szigorúan megszabott „szépirodalmi“ vizsgáknak kellett alávetniük magukat ahhoz, hogy a megpályázott hivatalnoki állást elnyerhessék. S a további fölemelkedés is külön vizsgákat igényelt. Persze, nem hallgatható el, hogy a mindenkori korrupció ezeket a szabályokat is jócskán kikezdte, következésképpen a felemelkedés esélyei is az adott társadalmi viszonyoknak voltak alávetve. Tény azonban, hogy kialakult egy szellemi réteg, amely mintegy tizenkét évszázadon át a kínai birodalom hatalmi osztályának szolgálatában állt, s ez a réteg még a jelentős átfedés ellenére sem azonos az uralkodó osztállyal. Ugyanakkor nem azonosíthatjuk az ókori Kína értelmiségével sem. Csupán arról van sző, hogy számos mandarin hivatalnoki teendői mellett: új szellemi értékeket is alkot, azaz értelmiségi funkciót is ellát. Az ókori Kína értei-