Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Vekerdi László: Kis népek a kis világban

Éppen ez a kis népek nagy lehetősége a Kisvilágban: az emberi kincsek kiaknázása. Ez élteti roppant nehéz anyagi és politikai körülmények között a kubai forradalmat, ez állítja Vietnam mellé világszerte a tisztességes embereket, magában Amerikában is, olyan tömegben, ami példátlan a háborúk történetében. A vietnami nép hatalmas győzelme az amerikai lelkiismeret fölébresztése, s ez egy kis nép példátlan diadala. S tán nem teljesen alaptalan a remény, hogy az a Németország, mely Birodalomként csak a világ gyűlöletét érdemelte meg, két országként, békésen fejlődve még a két nagy társadalmi rendszer egymás mellett élésének a műhelye s a világ egyik mintája is lehet.

Idézhetnénk még néhány példát, de sajnos, egyelőre könnyebb lenne ellenpéldákat fölsorolni, hisz oly nehéz a régibb s az új ikis országok sorsa a Kisvilágban. De épp a nehéz sorsuk jelöli ki a helyüket: ahhoz, hogy fejlődhessenek, minőségi centrumokká kell válniuk az emberekben rejlő kincsek kiaknázására. De nem azáltal, hogy a technika és a tudomány, vagy éppen a jólét színvonala föltétlenül náluk a legmagasabb. Inkább olyasféleképpen, mint egykor a fasori gimnázium: a lehetőségek kovácsaként.

A lehetőség ugyanis a szűkülő kisvilágban mindinkább nélkülözhetetlen hiánycikké kezd válni. Ez az új dimenzió, melyben a zsugorodó világ megtalálhatja a jövendő életéhez nélkülözhetetlen új Amerikákat. S a lehetőségek teremtésében a kis népek ezerepe óriási lehet, hisz a lehetőség megszületésének sine qua non-ja a változatosság, a különbség. Fejlődés, új helyzetekhez való alkalmazkodás csak ott képzelhető el, ahol léteznek a megszokottól és átlagostól különböző variánsok, melyek jobban megfelelnek az új helyzetnek. Korunk hallatlanul gyors technológiai és tudományos fejlődése egymagában is számtalan új helyzetet produkál; az ezekhez való sikeres alkalmazkodás ma még megoldatlan. Az emberfaj eddigi legnagyobb adaptációs krízisét éli, van, aki ezt „gyönyörűnek“ érzi {kivált a fizikusok körében), van aki rettenetesnek, elismerni azonban minden gondolkozó és becsületes ember elismeri. Ilyen helyzetben az alkalmazkodáshoz és a fejlődéshez, de még a megoldások egyszerű kereséséhez is elengedhetetlenül szükséges variánsok uniformizálása vagy épp megsemmisítése világméretű öngyilkossággal egyenlő.

Minden kis nép, mely emberi kiválóságával s elszánt békeszeretetével helyet és tekintélyt vív ki magának, a lehetőségek hálózatát gazdagítja, növeli az emberiség esélyét a krízis átvészelésére, érezhetően csökkenti a technikai fejlettség és a zsugorodó levegő, víz, föld ellentéte közé szorult Kisvilág veszedelmessé fokozódott — s nem csak háborús — pusztítópotenciálját. A gyorsan szaporodó tökéletes technikájú emberiség mohón fogyasztja s előbb-utóbb szó szerint fölfalja a lehetőségeit — Goya borzalmas víziója ma már rettentő realitás —; aki értelmes lehetőségeket teremt — s a legkisebb egység, mely ma erre képes, a nép lehet —, a világot mentheti meg. A Kisvilágban egyetlen nép sem hivatkozhat kicsiségére, az összefüggések együttrez- dülő hálójában mindegyiknek fontos és felelős hely jut. Vagy, hogy ismét Fábry Zoltánt idézzük (hisz az ő fundamentális gondolataira írt szerény variáció ez az írás): „Korunkban földtekénken — és lassan már a világűrben — nincs lokalizálhatóság, az összefüggések egyek és oszthatatlanok. A nagy összefüggések épp a leszűkített kis közösségekben éreztetik hatásukat. A mikrokozmosz a makrokozmosz vetülete: egy csepp vízben is benne van a tenger, és a tengerszemekről szóló legenda nemcsak szép, de tanulságos is: a hegyi tengerszemek távoli óceánok tájfunviharaira a maguk kis, felizgatott hullámveréseivel felelnek. Nincs mérhetetlen nagy és mérlegelésre alkalmatlannak látszó kicsi. Az ember nagysága — a gondolat — azonosítható realitás: az ember, a kis, eltaposható parány, világokban gondolkodik. A gondolat igaza nem ismer határt és korlátot.“