Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - Duba Gyula: Lenin

jén felfalta saját gyermekeit, a birodalom némely részén úgy adták-vették a nőket, mint a kecskét, nyíllal és hajít ólándzsával vadásztak, írni-olvasni csak minden tizedik orosz tudott — s ugyanakkor Szentpétervár a világ egyik szellemi központja volt, az orosz mágnások gazdagsága mesébe illett, Csajkovszkij zenéjét ismerte London, Pá rizs, az orosz gondolkodókra fél Európa figyelt, Tolsztoj és Dosztojevszkij annyit tudott az emberről, mint Shakespeare óta senki“ — írja említett könyvében Gyurkó. A százmilliós nép tűrt és reménykedett, a birodalmat világmegváltók, próféták és csodatévők, sztarecek járták, Miklós cár felesége, a fanatikus cárné állandóan a hatásuk alatt állt, csodatévői közül Raszputyin — a „Barátunk“ — volt a legismertebb, aki a cárné révén az ország politikájába is közvetlenül beleszólt. Közismert és gyakori embertípus volt a forradalmár, a terrorista. Idézzünk Necsajev Forradami katekizmusa ból: 1. „A jorradalmárt sorsa ítéli arra, hogy forradalmár legyen. Nincsenek szemé lyes érdekei, nincsenek üzleti kapcsolatai, nincsenek érzelmei, nincsenek lelki vonzal mai, nincs vagyona és nincs neve. 2. A forradalmár tudja, hogy lénye mélyében nem csak szavakkal, hanem tettekkel is, eltépett minden köteléket, mely a társadalmi rend és a civilizált világ valamennyi törvényéhez, erkölcsi felfogásához s általánosan elis mert szabályaihoz fűzi. Mindezeknek kibékíthetetlen ellensége s csak azért él továbbra is közöttük, hogy minél gyorsabban megsemmisíthesse őket." S a bürokratikus állam- igazgatás fojtó csendjét időnként az anarchisták bombáinak a robbanása verte fel. De a nép tűrte a nyomort, hitt és reménykedett. Várta a csodatevőt, aki megszabadítja szenvedéseitől. Az orosz nép bővében volt azoknak az érzelmeknek és szenvedélyeknek, az elégedetlenségnek, elkeseredésnek, dühnek és a kiúttalanság érzetének — a forradalom irracionális emberi elemeinek —, melyek összhatásukban elemi erejűek és kiszámíthatatlanok, s amelyek — ha konkrét cél eléréséről van szó — elsöpörnek maguk elől minden akadályt. A szocialista forradalom talaja és egyik főszereplője 1917-ben az orosz nép volt, mely már nem bírta tovább az elnyomást.

II. „Lenin képességei alapján nagy ember, akit azonban az illegális munka abnor mális körülményei borzalmasan tönkretettek és megnyomorítottak. Lenin is elmond hatja magáról az ismert mondást: Nem tudom, hová igyekszem, de oda határozottan megyek. Lenin feltétlenül hű a szocializmushoz, de ez a hűség nála saját személyében testesül meg (,Az állam — én vagyok.’), számára nincs különbség a személyes politika és a párt érdekei, a szocializmus érdekei között. Lenin átlagon jelül értelmes, de ér telme egyoldalú. Lenin feltétlenül tiszta ember, de akarata oly egyoldalú, hogy erkölcsi érzéke eltompult. Lenin szocializmusa otromba szocializmus, Lenin otromba baltát használ, amikor sebészkésre lenne szükség." így ír Leninről 1917-ben egyik politikai ellenfele és jó ismerője, Csernov. Kerenszkij írja: „Senki ne higgye, hogy Lenin vala miféle ázsiai-orosz elemi erő megtestesülése. Bn ugyanazon ég alatt születtem, ugyan azt a levegőt szívtam be, ugyanazokat a parasztokat hallgattam, közös iskolánk ugyan azon játszóterén játszottam, a Volgának ugyanarról a magas partjáról néztem a távoli földeket. Bpp ezért legbelsőbb meggyőződésem, hogy csak aki elveszti minden kapcsolatát szülőhazájával, s akiből kipusztult minden természetes hazafiúi érzés, az juthat odáig, hogy mint Lenin, szándékosan és kegyetlenül feldarabolja Oroszországot." Másik kép: „Azt hiszem, Lenin sosem figyel önmagára, sosem pillant a történelem tükrébe, még csak nem is gondol soha arra, mit mond majd róla az utókor, egyszerűen csinálja a dolgát. Parancsolóan csinálja a dolgát, nem mintha szeretné a hatalmat, hanem mert biztosan érzi, hogy igaza van, s mert nem tudja elviselni, hogy valaki tönkretegye a művét. Hatalomszeretete ijesztő biztonságából adódik, meggyőződéséből, hogy irányelvei helyesek, de ha úgy tetszik, abból, hogy képtelen a dolgokat ellenfele szemszögéből nézni — s ez a képtelenség nagyon hasznos egy politikai vezetőnek." (Luna- csarszkij) És még egy szín portréjához! Gorkijnak mondta élete utolsó napjai egyikén: „Nem hallgathatok gyakran zenét, hat az idegeimre, ilyenkor szeretnék kedves buta Ságokat mondani, és megsimogatnám azoknak az embereknek a fejét, akik a szennyes pokolban élve ilyen szépséget tudnak alkotni. Pedig ma senkinek a fejét nem lehet megcirógatni, mert leharapná az ember kezét — hanem ütni kell a fejeket, irgalmat lanul ütni, holott mi elméletileg ellenzünk minden emberellenes erőszakot. Hm, hm, pokoli nehéz a mi dolgunk!" Ahány kortárs, annyi emberi arckép, ahányféle nézőpont és érzelmi hozzáállás, annyi — pozitív vagy negatív — jellemrajz. Lehetséges lenne, hogy mind igaz? Kerenszkij politikai riválisa és halálos ellensége Leninnek, érthető,