Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Moyzes Ilona: Távol a szülőföldtől

Változást, a szerelem édességét és tartósságát, csodát, amely kizökkenti őket a mindennapi élet szürkeségéből. Csodákat váró álmaiikat beleszövik Észak-Csehország textilgyárainak fehér vásznába. Az álmok megfakulnak, az egyetlen lánc, amely a világgal összefűzi őket a leányinternátus falai között, a többi magyar lány sorsa, élete, problémája. Összetartanak, Jószívvel segítik egymást.

Odahaza a falu jóravaló és megértő polgárai elítélik őket, mert nem tudják felfogni, hogy a lányokat nem a szabad élet utáni vágy viszi, sodorja el sok száz kilométerre hazulról, hanem a vágy, hogy fenntarthassák magukat, összegyűjthessék a kelengyére valót, amit otthon nem gyűjthetnéneik össze. Közben megszokják az összkomfort kényelmét, esztendő esztendő után telik el, s vőlegény helyett megjelennek az első szarkalábak. Női fájdalom. Akadna cseh fiú, de férjhez menni? Csak magyar emberhez lehet. Mert a kisújfalusl Magasvári Erzsébetek, a karvai Jezsó Valériák ott is magyar lányok maradtak, és arról álmodnak, hogy egyszer a gyermekük „édesanyáménak szólítsa őket. A magyar fiúk nem jönnek kérőbe, a cseh fiúkat ők utasítják vissza. Ugyanaz vonatkozik a Železný Brod-i Gulyás Erzsikére, a leányinternátus művelt, igényes vezetőnőjére. Az ide felkerülő magyar munkást nem választhatja élettársul, mert a férjet, gyermekei apját tisztelni szeretné. Tisztelni meg azt lehet, aki szellemileg fölöttünk áll. Egy-két napi otthoni látogatás viszont nem teszi lehetővé az ismerkedést. Hogyha hazamennének? Nem kerülnek olyan jól fizetett állásba, mint itt? Hogyan határozzanak saját sorsuk felől?

Jablonec nad Nisou a gyöngyeiről híres. Ügy is mondhatnám, a világ gyöngyiparának metropolisza. Az üveggyár — a Jablonex — a Járás lakóinak 40 százalékát — kereken 30 000 embert — alkalmazza. Évente egymilliárd cseh korona értékű árut termei. Áruinak 94 százalékát a külföld piacaira, a világ 120 államába exportálja. Minden évben több százezer külföldi látogatja.

A Corso tele van hollandussal. A Praha-szálló neve egy pléhtáblára van rámázolva, az üzletek cégtáblái között észre sem veszem. Mind a 22 szobája foglalt. Az öreg portás szeme tele van részvéttel, de segíteni nem tud. Illetve, hogy privát helyre adna elmet. Hideg van, sötét, és messze a címzett. Semmi kedvem hozzá. Pár lépéssel odább a Zlatý Lev kovácsoltvasból készült lámpásai hirdetik, hogy ebben az épületben az elfáradt lepihenhet, az éhes jóllakhat. Mind a húsz szobája foglalt. Bele kell nyugodnom, hogy szállás nélkül, az utcán maradok, hacsak valami csodaféle nem segít. De a csoda nem siet felém, s én még éjfélkor is a Zlatý Lev portáján didergek, mert nagy a léghuzat, s még csak a portásra sem panaszkodhatom, mert szegény felhívott minden leányinternátust, turistaszállót, sőt kérelmemre a kórházat is, ahol csak egy haldokló mellett kaphattam volna helyet.

Visszamentem a Praha-szállóba, remélve, hogy az a bizonyos „privát szoba" még mindig üres. Foglalt volt. Az öreg hol rám nézett, hol egy cédulára, végigtanulmányozta az összes könyveket, aminek az volt az eredménye, hogy megkaptam a négyes szobát azzal a feltétellel, hogy a két németet, akik a négyesre vártak, saját lakására szállítja, ha megfizetem a taxit. A taxi és a borravaló kitette a privát szoba kétszeres árát.

Két nap múltán az öreg portás egyik fiatalabb kollégája ikidobott, mert állítólag már egy évvel ezelőtt rezerválta a szobát egy brünni szerelmespárnak, s én újból az utca macskaköveire kerültem.

Riportinspirációmtól erősen elkanyarodva, bekanyarodtam a Corso kávéházba, mert hiába fűtöttek lázadásaim, az utca jeges hidege a csontomig mart.

Miután elfogyasztottam reggelimet, a koromfekete hajú pincérnőtől megkérdeztem, milyen sört csapolnak. Kérdésemre ezt a választ kaptam: „Pilzenské“... A cseh nemzetiségű a pilzenit „plzeüské“-nek nevezi.

Jól sejtettem, Packová Gizella komáromi magyar asszony volt. Kedves volt hozzám, elszállásolt házánaik egyik kis szobácskájában, éjfél után kettőkor feketét főzött, elmondta, milyen jő férje van, cseh nemzetiségű férfi, s hogy milyen jő itt élni, mert szépek az opálszínbe olvadó hegyek, s mert hogy keresni is lehet szépen, házat is vett, ahogy láthatom. Emeleteset. Két szoba lent, kettő fent, s a padlásán úgy illatozik