Irodalmi Szemle, 1970

1970/3 - Fábry Zoltán: Az elkötelezettség dicsérete

akaratnak, a velünk szemben álló sovén vakságnak semmi sem volt elég. De mi szinte evangéliumként sokszorosíthatjuk, ismételhetjük e mottók tömény emberségét, és pajzsunkká, igazsággá vállalhatjuk realitásukat. Csoda, ha a szentségmutogatás mozdulatával emeljük mindig magunk és minden felé, és szentségtörő mindenki, aki itt azt mondja: Igen, igen, de .. . Itt nincs de, itt a szlovákiai magyarság emberségi elkötelezettségének egyik alapdokumentuma bizonyít cáfolhatatlanságot:

„Sosem magunkért, mindig másért hirdettünk többet, mint magunk: jobb lenni ösztönünknél s másnál, s tartani minden gátomlásnál élő gátnak szívünk és agyunk.

Gyűlölségre nevelt a sorsunk, mi szeretetre önmagunk."

Ennél többet nép, nemzet, költő nem mondhat, nem adhat a világnak, a közösségnek és önmagának — írtam volt e klimaxot ért sorokról. Itt nincsenek véletlenek. Az emberségtudat egyre fokozottabban és egyre reálisabban kapcsolódik az elkötelezettség kötelévé évről évre, versről versre, sorról sorra.

És ne felejtsük el: a költő e ponton korunk embertelenségi maximumával — a fasizmussal — szemben 1940-ben érte el a klimaxot. „Emberi hang" volt a cím, magyarság és emberség volt a tét:

„most: légy a gáton férfi és jelkép, álld a sarat, a túsz te vagy, magán, de tán magad a nemzet, ember-magyar tanod ne hagyd."

A magyar költészet legbizonyítóbb elkötelezettségi példája, névadása — „ember az embertelenségben“ — az új helyzetben, új embertelenségekkel szemben pontosan ismétlődött. E folyamatosság immár megszakíthatatlan és múlhatatlan. Az Ady-parola — „ember az embertelenségben“ — az intés, a parancs: embernek megmaradni az embertelenségekben, Győry Dezsőben új névadóra lelt: „ember-magyar tanod ne hagyd“.

Nincs elkötelezettség küldetéstudat nélkül. E szoros egy-kettősség példája Győry Dezső a forrásfakasztó és törvénytábla-szövegező.

Fiatalok, indulók és ti, rügyfakasztó ifjú költők, utódaink, lélegezzétek magatokba az elkötelezettség itt példázott, történelmileg igazolódott kivédhetetlenségét, a felelősség kikeriilhetetlenségét!

A költészet: magatartás. Költőnek nincs szabadsága, csak másokat szabadító szerepe. Legyetek közösségünk elkötelezettjei, vegyétek magatokra a kötelet, kötözzétek, csomózzátok szorosra húsba vágón. Legyetek, maradjatok ti is az embertelenségszüntetés emberség-magyarjai: névadók, törvényszövegezők. A folyamatosságnak, a folytonosságnak tartoztok vele, a szlovákiai magyar emberségparancs költő szövegezte első és legfőbb törvényének:

„ember-magyar tanod ne hagyd."

A sornak nem szabad megszakadni! A sorból nem lehet kilépni. Amíg embertelenség van, az emberség sorait nem szabad gyengíteni, csak erősíteni. Nézzetek körül a világban: az embertelenség gócai egyre szaporodnak ...

Amikor Győry Dezsőt köszöntjük: tükörbe nézhetünk magunk is. Számadás ez: az ember-magyar tan félévszázados vizsgája. Torz vigyor mered ránk a tükörből, újfenti rezignációs mozdulatlanság, titkok homályába és játékába vesző ezotéria, kiválasztottak fölényhidege, vagy exoteria, közösségi elkötelezettség, a szárnytisztes ember sort és sorsot igazító szava és összefogó mozdulata: mindez elsősorban rajtunk múlik. Önmagunkért csak mi magunk lehetünk felelősek: elkötelezettek!

Ne csomózzátok ki a kötelet! A lazítás, a könnyítés, a kikapcsolódás ideje még nem jött el. Korunkban az elkötelezettség a költészet erkölcsi nehezéke, fedezete és gerince: kikerülhetetlen ember-magyar tan, az ember az embertelenségben.