Irodalmi Szemle, 1970

1970/2 - Zeman László: Egy Ady-vers fordításával kapcsolatban

olyan mondattani helyzetben, amely nem dönti el egyértelműen szófajiságukat. Ugyanolyan jelenség, mint pl. az „Egy gondolat bánt engemetszámnév-névelő problematikája. (A szlovák nyelvben a fenti esetben megvalósítható az átmentés, ha feladjuk a pusztát állóképként rögzítő segédigés formát — Len teraz sa stala pusta naozaj pustou [NA].)

Természetesen fordításkor az ilyen típusú nyelvi-nyelvtani kettősségek átültetésének követelménye alig érvényesülhet, ami azonban általában nem vezet jelentősebb szemantikai eltolódáshoz, többnyire csak a forma villózása csökken ezáltal.

Tőzsér Árpád Férfikor című versében a „Jussom a szóra, / igazra, szépre, / gyehenna- oltó / bús emberségre.“ szakaszban az „igazra, szépre," az előtte álló szóalakkal para- taktikus és/vagy hipotaktikus viszonyba került (mondattani kettősség és szófaji átcsa- pás összefüggése). Elemzett anyagunkban pl. a „bús akaratlan,“ ugyanúgy lehet a „Föl- fölhajtott kő,“ melléknévi értelmező jelzője, mint az igei állítmánynak a melléknévvel egyalakú határozója. Vagy végül az annyiszor idézett „Börtönéből szabadult sas lelkem", „Még ifjú szívemben lángsugarú nyár“ példákra hivatkozhatunk a szintaktikai kettősségek felvillantására, a nyelvi sík ambiguitás-lehetőségeinek néhány típusát kiemelve.

3. 3. A nyelvi forrású ambiguitások fajait általában (10) és az egyes nyelveken belül kell meghatározni, a nyelvészeti jellegű fordításelmélet mint a kontrasztív nyelvvizsgálat módszere erre alkalmas közeget biztosíthat. A grammatikai feldolgozás meghatározza a homonim nyelvtani formák feloldásos és fel nem oldásos helyzeteit. Pl. a Petőfi- sorban a szintaktikai helyzet nem közömbösíti a „szabadult" igealak—igenév, igei állítmány—névszói állítmány kettősséget. A részletes feldolgozást napjainkban a gépi fordítás igényli, s a ráépülő összehasonlítások valószínűleg hasznosíthatók lennének a versgrammatika vagy egy-egy költő alkotásmódjának, mondatfűzésének „egzakt“ jellemzésében.

3. 4. A fordítás az eredeti azonos eszközű (nyelvi) újrateremtése, amely — magától értetődik — nem képezheti le a forrásnyelvinek specifikusan kötött sajátságait, miáltal a nyelvi ambiguitás terén is szegényebb, redukáltabb az eredetinél. Mint interpretáció amúgy is a több értékű pozíciókban választásra kényszerül, a lehetőségek közül csak az egyiket realizálhatja, mégpedig annál inkább, minél közvetlenebb a „nyelvi tapadás“. Elvontabban mindezt megfogalmazhatjuk úgy is, hogy az ambiguitás csökkenése tulajdonképpen a forrásnyelvi és célnyelvi szöveg implicit-explicit viszonyának egyik válfaja és egyben következménye.

4. A nyelvi jel (jelsor) jelentését lefordíthatóságaként definiálják más természetes nyelvi jelsorra vagy más jelsorra általában (11). A forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg közti relációk vizsgálata ilyen kapcsolatban nemcsak a fordítás értékelésének, hanem az eredeti alkotás elemzésének is eszköze. Nyelvi-szemantikai aspektusból „ideális“ fordításnak nyilvánítjuk azt, amelyben a különbözés az adott nyelv grammatikai rendszerének sajátságaiból eredő eltolódásra, eltérésre korlátozódik. Mivel a lexikai rendszerekben sincs egy az egyhez megfelelés, s a verses szövegekben a poétikai tényezők tovább növelik a divergenciát, mindenkor többé-kevésbé skálával, a fordíthatóság különböző fokával számolhatunk csak. Ennek ellenére vagy éppen ezért a kontrasztív viszonyítások mindenképpen alkalmasnak látszanak az eredeti „intrinsic“ megközelítésére. Egyszerűbben: az eredeti jelentéses, funkciós elemei élesebb (körvonalakat nyernek a fordítás megoldásainak tükrében.

4. 1. A föl-földobott kő egyszerűségét és közvetlenségét, amint vázoltuk, nyelvi ambiguitások árnyalják. A „Te orcádra ütök.“ és a „mindenha" a szintaktikaival érintkező, de lényegében lexematikus, valamint főképpen az 5. és 1. vsz. szintaktikai kettősségei szövik át.

10 Tömör megfogalmazásban találjuk pl. többek 'közt J. C. Catfordnál (A Linguistic Theory of Translation. London 1965, 94—99. 1.): „Linguistic untranslatability occurs typically in cases where an ambiguity peculiar to the SL text is a functionally relevant feature — e. g. in SL puns. 14. 21 Ambiguities arise from two main sources, (i) shared exponence of two or more SL grammatical or lexical items, (ii) polysemy of an SL item with no corresponding TL polysemy.“ i. m. 94

11 Vö. pi.: Roman Jakobson: Hang-Jel-Vers. Budapest 1969, 373. 1.