Irodalmi Szemle, 1969

1969/10 - HAZAI FÓRUM - Kecskés László: A komáromi szekeresgazdák

1. Őslakosok voltak; évszázadokon keresztül jóban-rosszban összeforrtak Komárommal. Ebből fakad a szülővárosuk iránt érzett hihetetlen ragaszkodásuk.

2. Megszokták és szerették a szabad természetet, hiszen majdnem egész életüket vizeken, réteken, legelőkön való munkában töltötték. Rendkívül érdekes, hogy ezeket az ősi beidegződéseket, apáról fiúra hagyva, egy évezreden keresztül megőrizték. Általában csak annyi földet műveltek, amennyi a család kenyerét és az állatok takarmányát biztosította, fő kereseti forrásuk a ibajóvomtatás és a sízekérfuvarozás volt. A küzdelmes évszázadok alatt többször úgy alakultak a viszonyok, hogy a .megszokott foglalkozást csak korlátozott mértékben űzhették. A kirajzás ilyenkor is hű maradt a vízhez. Gyermekeik, ha nem mehettek hajóvontatónak vagy fuvarosnak, többnyire hajósnak, vízimolnárnak vagy halásznak csaptak fel. A török háborúk idején közülük került ki a naszádosok tekintélyes része.

3. A török háborúk óta valamennyien hétszilvafás nemesek. Ebből kifolyólag ugyan semmiféle kiváltságot nem élveztek Komáromban, de a nemesség közös ténye embert öntudatukat és összetartozási érzéseiket növelte.

4. A hitújításkor reformátussá lettek, s vallásuk mellett több évszázados üldöztetés ellenére kitartottak. Komárom egyik országos hírű szülötte, Beöthy Zsolt (1848—1922) a „Jókai Mór emlékezete“ című emlékbeszédében így ír az üldözöttek vallásához való tartozás jellemnevelő hatásáról: „A komáromi kálvinistaság százados küzdelmek, keserves szenvedések, hihetetlen üldözések között forrott így gondolkodásban, érzésben, sőt szokásokban eggyé, egy táborból egy társadalommá. Valamikor csak összetett váltakkal élhettek meg; legalább a kezük egymáséban maradt. A közös emlékek, közös ''hit, közös törekvések kötötték össze ..

5. Kevés kivételtől eltekintve, a városnak egy negyedében, egymás mellett tömörülve laktak. Egymás közelségének a tudata erősítette az elnyomókkal szembeni ellenállásukat és közösségi érzéseiket. E hatások külön-külön és együttesen alakították ki azt az érdekes, színes, tartalmas jellemet, amely a szekeresgazdákra felhívta a figyelmet. A szenvedések és megpróbáltatások bámulatos szívósságot és kitartást fejlesztettek ki bennük. Az összetartás, egymás kölcsönös segítése még fokozta erejüket. Ha mindenük elveszett — ami szinte minden nemzedék életében előfordult —, nem estek kétségbe, hanem vállvetve, egymást segítve, bölcs nyugalommal újrakezdték mindent.

H^ valakit megszerettek, azt befogadták közösségükbe. Ez történt Jókay Józseffel is, midőn fiát, a későbbi nagy írót Móric névre kereszteltette. Beállított hozzá egy szekeresgazda, és előadta, hogy őt Mórocz Györgynek hívják, a Mórocz család nevében jött, és mivel az a megtisztelés érte őket, hogy Jókayék fiuknak az ő családi nevüket adták, az összes Móroczok az új Jókay-ház felépítéséhez fejenként háromnapi fuvarral hozzájárulnak.43

A szívósság, kitartás, igazmondás, tisztesség és megbízhatóság volt jellemük alapja. Ezek nélkül az erények nélkül nem sokáig űzhették volna foglalkozásukat, hiszen állandóan nagy értékek, sokszor tekintélyes vagyonok voltak rájuk bízva. Feladatukat mindig pontosan és lelkiismeretesen teljesítették.

Jellemükre érdekes fényt vet az a tény, hogy a hajóvontatás rendkívül összetett gazdasági és fizikai műveleteinek lebonyolításához nem volt írásba foglalt szabályzatuk, mégis óraműpontossággal hajtották végre — sokszor országokon keresztül — vállalt feladataikat. Vezetőiket nem külsőséges ceremóniákkal választották; az úgy választódott ki közülük. Mindig az lett a vezető, aikii a legügyesebb legrátermettebb és legmegbízhatóbb volt, aiktaek erényeit maguk is elismerték. A kort és a tudást méltányolták, és eszerint adták 'meg mindenkinek a tiszteletet.

ÁldQzatkészségükneik gyönyörű bizonyítékát adták 1784-ben, a református templom építésénél. Ekkor adták oda az építési költségek fedezetére ezüstgombjaikat, menteláncaikat, sőt ezenfelül ingyen fuvart is vállaltaik. Ez a magyarázata ainnaik, hogy az általunk hozzáférhető és megvizsgált menteláncok és gömbök között nem találtunk 1784 előtt készültet.

Kölcsönös megbecsülés jellemezte a gazdák és a szolgák viszonyát. Együtt dolgoztak, együtt étkeztek. A szolgáló „nagyasszony“-nak nevezte a ház asszonyát, aki őt keresztnevén szólította. Ha a kis cseléd megbecsülté magát, holta napjáig ott maradt a családban.

43 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Budapest. 1954. 21. old.