Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - Mészáros László: Mese és valóság (gondolatok a tényirodalomról)
tou- és Courts-Mahler-regények tényeit is elhiszik egyes olvasók — pontosan azok, akikhez szól. A hírközlés, a dokumentum és az irodalom feladata tehát: egyformán olyan tényekkel lépni az olvasó (a konzumens) elé, amelyek relevánsak a modern és nyílt ember számára. Tudjuk, hogy a tömegfogyasztás társadalmában még a dokumentumokat is lehet „gyártani“. A vietnami háború mindenképpen tragikus tény (mint minden háború), és egyformán vallhat róla egy eredeti riportkönyv, vagy olyan író műve, aki sohasem volt Vietnamban. Hol van Vietnam? — kérdezték a fiatal amerikai költők, és színt vallottak a háború ellen. A tény még nem a valóság maga. A tényirodalom tényében joggal kételkedhet az ember, de a fantáziában nem lehet kételkedni. Azt csak csodálni lehet. A magnóirodalom művelői a technika áldozatai. Faulknernek még elég volt a toll és papiros: „Az én tapasztalatom az, hogy mesterségemhez nincs más eszközre szükségem, mint papírra, dohányra, élelmiszerre és egy kevés whiskyre.“ Jackson mégis valóságosabb, mint Dallas. Dürrenmatt szerint egyre fogy „a még megírható“ történetek száma. A valóságban viszont alig néhány alaptéma van — az új mindig az elmondás, a megírás módja lehet. Hogyan látom én a világot — ez a művész alap-állásfoglalása. Minden tény csak nyersanyag. Az igazi műhöz csiszolgatni és illesztgetni kell azokat. Az élethűség elve nemhogy az irodalomban, hanem magában az életben is téves. Mijo Kovačlč /Jugoszlávia}: A disznópásztor
