Irodalmi Szemle, 1969
1969/10 - Páskándi Géza: Az örömrontó Angyal (vers)
S kéj-lavorhoz állsz vagy ülsz Két tallérral Tűrt gallérral Tonzura Pénz ura Rőt perselybe Elmerülsz Én ott vagyok Jelen vagyok Ételen és italon Ahol az étvágy hatalom Szaporodom Lebegő tarajom Pondrópötty az örömöm Lebegő Fogalom-hatalom Ha így nézz szemembe, örömrontó Szellem vagydk én, az örömrontás szelleme Ki lebeg hatalmas tészta-lapályok egében s hajszálként zizzen repedésbe S az, ki paprikapöttyös vagy aranyos levesek tükörére zuhan, ázott Szárnyaival a forró lébe fúródik; kenyérben bakancs szege és süteményben Nagybetűs újság, borban muslicaroncs vagyok én, minden az én testem, ami Ront örömöt és minden a lelkem, mely a célba futó örömökre vadászik Megrontom ügető pillanatod, mely szamaras-jámbor kocogásban éli ki lelkét Megrontani vagyok én ínycsiklandó kedveidet s én vagyok, aki csikorogni Jöttem mint por s homokszem selymes ínyeiden, megrontom legszebb ünnepeid Idő s konyhák zsivajában, históriás asztalokon Lebegés Anteusza, a Minden öröm Tejébe-cseppenés Angyala volnék Honom a Győztes Szájízében, fogak közé feszült, piszkálni-muszáj Húsban s csontban vagyon, s ahogy haladsz harapva a porhanyó közegekben És csontra döbben a fog, vagy ha a nyelved főtlen, sületlen gubancra Ijedten odarándul, ott vagyok én, honom ott van, s létem megrontja Örömödben épp azt, mi egysíkú tartam, — és megjelenik Hessentő Hangulatom A Diadal Dombján esőcseppek, ködrongy képében s a legizmosabb tarkóra hull Jelentkezem túlsózottság, fűszertelenség ételein, a rókahúgy-bűzben És fűrészpor-ízben is megjelenek egy-egy villanatra Én vagyok minden inger-angyalkodásban magad rajtakapása, magadra ébredésed A sok „interruptus" mind-mind az én jelenésem Minden mi ékelődik, minden ék, mely a Boldog Folytatást meghökkenti egy percre Kerek, ropogós Pénzhahotákban a „hogyan szerezted“ csörgése, a „nem hamis-e“ A kétely zizegése, étvágy habjaid, tojásdad emésztést űző Angyal Jóllakott torokba fölszálló Savanyú-ízű Angyal, gyomor Hádeszéről Bél-pokolból jövök én szájparadicsomba, hogy mennyei ízek Édenében Feledtessem a fácánt. Jelentkezem gyilkosok nászéjszakáján az egyetlen Nyögésben: a hörgő áldozatot, a loccsant-agyút idézi e nyögés-jelenésem S két birkózó közt amidőn a győztes felülre került is itt van az arcom A győztes fogja-szorítja lihegve a vesztest, de ő csak a földet, a hangyát A gilisztát, rögeit látja s elirígyli a vesztes szeméből a nyugodt ég Úszását; a vesztes már pihen, nem feszül, nem félt semmit, ernyedten szabad már Szemében ég s a győztes sírva dobná el a glóriát Hatalom vagyok hát minden hatalomban, elűzhetetlen hatalom Nincs fegyver ellenem, mert örökké változóan Tárgyként jelenek s dologként fognak, képből ugróm elő és hisznek gondolatnak Színnel kizökkentek, szaggal hőköltetek, hanggal felébresztek, s torpantó Mozdulattal, s enyém a Fönt, Elém, Alám s bolhacsípés a kéj farán És lebegek, csak lebegek örömrontó Isten — felettetek halálig Porszem Légy Hajszál Én lehullok, én megsülök Engem megöl a lé, a hő De nem felejt el az evő Eléje ugróm Rendületlenül
