Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - JEGYZETEK - Fügedi Elek: Magam védelmében

jegyzetek

Magam védelmében

Szalatnai Rezsőnek az Irodalmi Szemle 1969. évi 6. számában, az 565. oldalon közölt alaptalan feltételezései és igaztalan vádjai arra kényszerítenek, hogy védekezzem, annak ellenére, hogy aki csak egy kissé figyelmesen olvassa az Irodalmi Szemle idei 2. számában megjelent fordításstatisztikai közleményemet (A cseh és szlovák költészet magyarul, különös tekintettel a kötetben megjelent fordításokra), az a vádak tekintélyes részéről rögtön láthatja, hogy nem helytállóak.

Már a közlemény bevezető soraiban említem: írásom tárgya az, hogy szám szerint hány cseh és szlovák verset ismerhet meg anyanyelvén a magyar olvasó. Vagyis nem sorolom fel sem a fordítások címét (amihez mellesleg több száz oldalra lenne szükségem!), sem pedig az időszaki sajtótermékeket, amelyekben az általam szám szerint kb. 4150-re becsült fordítás megjelent (az utánközlések nélkül). Egyetlen újságot vagy folyóiratot sem említek cím szerint, s adataim Szalatnainak semmi okot sem adnak arra, hogy feltételezze, hogy ezt vagy azt az időszaki sajtóterméket nem néztem át, mégis határozottan tudja és állítja, hogy az alapvető fontosságú Magyar Üjságot, Esti Újságot, Magyar Figyelőt, egész korszakok sajtóját nem ismerem, vagy csak csonkán ismerem, „hebehurgyán“ néztem át.

Közleményemben azt is említettem, hogy figyelmen kívül hagyom a népköltészetet, a konkrét szerző nélküli verseket. így mind a Fényes a tűz lángja, mind a Betyárok tüzénél című, szlovák népballadákat tartalmazó kötetek (amelyek megvannak gyűjteményemben, mivel a népköltészetet is gyűjtöm, ha nem regisztrálom is) nem említése semmiképpen sem kifogásolható, valamint az is nyilvánvaló, hogy semmiféle históriás- ének, Királyudvari kézirat, ismeretlen bányászköltő verse nem került be számadataimba, illetve táblázatomba.

Szalatnai Rezső „szerényen megemlíti“ 1964-ben különálló kötetekben megjelent cseh és szlovák irodalomtörténetét, „amelyek nem jelentek meg titokban", mégsem tudok róluk, bár „vagy száz cseh és szlovák versfordítás található bennük“. Arra. úgy látszik, egy pillanatig sem gondolt, hogy a köteteket ugyan ismerem, de véleményem szerint nem kell őket megemlítenem a versfordításokat tartalmazó legfontosabb kötetek közt. Mindkét kötetet megszereztem nem sokkal megjelenésük után. el is olvastam őket érdeklődéssel, és a szövegbe iktatott fordításokat, illetve a legtöbb esetben fordításrészleteket a 4—5 soros vagy még kisebb töredékek kivételével fe? is dolgoztam. A két kötetben 20-nál csak valamivel több teljes fordítást vagy terjedelmesebb részletet találtam, csupa olyat, amelyet más kötetben, vagy több kötetben is közöltek már. „Nagy lendületemben“ olyan adatokat is felderítettem az eddig nyomtatásban megjelent fordítások nagy részét magába foglaló szöveggyűjteményem és az 1945-ig közölt fordítások kezdősorait feltüntető kimutatásaim segítségével, amelyeket Szalatnai Rezső feleslegesnek tartott megadni. Csak egy példa a sok közülr a szlovák irodalom történetének 168. oldalán szereplő 12 soros Smrek-fordításról, amelynél csak a fordító nevét és a kötet címét tünteti fel, megállapítottam, hogy az a hat versszakból álló Cseresznyevirágdk balladájának első három versszaka.

Szalatnai, érthetetlen módon, azt is biztosra veszi, hogy nem ismerem Garzuly Gyula fordítói tevékenységét, mivel nem tartottam fontosnak, hogy az 1945 előtt működő, írásomban addig nem említett „még néhány fordító“ közt közleményem végén megemlítsem. Garzulynak (akinek fordítómunkájáról már 1957-ben olvastam az Oj Ifjúságban) az 1940—42-es évekből 12 különböző versfordítását ismerem: az Esti Üjságbóí és a Magyar Hírlapból. Főleg Emil Boleslav Lukáč verseiből fordított, de van Smrek-.