Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Duba Gyula: Egy kiállítás margójára

dolati tartalma van, egy fogalomról tudósít. A megdöbbentő — véres! — emberi tett szimbóluma.

3. Mi a szimbólum? Valóság, vagy valami nem létező jalkérpe? Mi a szerepe az ember életében? Néger maszkák előttem, vicsorgó fogdáik, bozontos hajúak, meredt szeműek. Aztán egy rémalak sima fekete szobrát nézegetem. Elképzelem a készítőjét, ahogy dolgozik, arckifejezése 'feszült, nyalkán, homlokán .kidagadnak az erek, a láthatatlant és taiplnthatatlant, a félelemgerjesztőt, a borzalmast, a rettenetest igyekszik alakba vésni, megformálni. Megteremteni. Műve egyedülálló lesz, nincs imása a ’természetben, a földi lét jelenségei között. Láthatóvá tesz valamit, amiről csalk közvetve tudhat, ami a bensőjében él, és amit a valóságban, a realitások természetes világában nem láthat meg. Amely csalk az éjben van benne, a sötétségben, a magányban, a közeli oroszlán- bőgésben, és az égíháborűk csattogó ipoklában, a íközeli halál tudatában. A maszkok, a szobor mindezek szimbóluma, benne ölt testet a megfoghatatlan félelemgerjesztő rém. A gonosz, amely valamilyen formában az emberre tör. (Érdekes megfigyelni, hogy a busómaszkak nem ilyen félelmetesek, valahogy tartalmazzák a jártéit, a komolytalanság elemét.) Mi köze a maszkoknak a gyereikfestményekhez? A néger művész a valóságból 'kölcsönözte összetevőiket; a meredt szemeket, a vicsorgó fogakat, a lobogó, kuszáit hajat, a feldúlt arcvonásokat. A maszk részleteiben valós, egészében irracionális, szimbolikus. Jelenség. Valami, ami csak azáltal van, hogy a néger művész megalkotta, s ezzel egy új tény elé állította a világot. És a misztikus Calao madár? Hosszú horgas csőre van, de ember alakja, a valóságban ilyen madár nincs, ez csaík a készítője által létezik. Nyugtalanító jelenség, nem lelhet leírni, látni (kell. Ki tudja, mit jelent?

4. Ki tudja, mit jelent az egyik lelkibateg festményén, egy férfiportrén a jobb arcfélből kinövő, hatujjú lábfej? A férfinak zöld a haja, kék az orcája, füíe és orra sárga, mellénye piros-zöld csíkos, sötétbarna és narancsszín háttér veszi körül. A lábcsonk kéz is lehet, hatujjú, nyomorék végtag. Mi késztette a beteget, hogy odaipingálja? A gyerekfestmények között találunk egy temetői 'képet; sűrű éjszakában, apró, fekete kereszt felett világos kísértet, homályba vesző szellemalakok, furcsa állatfigura. A gyereikfestő elképzelte meséi szellemalakjait, és megfestette, s a képiből az derült ki, hogy a gyermeknek a szellemekkel kapcsolatban ninos félelem a lelkében, nem nyugtalanítják őt, kísérletei nem félelmetesek, derék, barátságos kísértetek ő)k, a gyerek képzeletvilágának becsületes polgárai, helyük van ott; vannak, de nem bontják meg az élet harmóniáját, nekik is lenniük kall, mint a többi jelenségnek, jóknak és rosszaknak. Nem okoznak nehézségeket, végzik a maguk munkáját, kísértenek, benépesítik a sötétet, az éjszakát, és élik a maguk világát. Nem törnek rá az emberekre. A lelki betegek — hasonló művészi színvonalú — képei még akkor is nyugtalanítóak — félelmetesek? —, ha valóban mindennapi témához nyúlnak. Alakjaikat színes, hullámzó körök veszik körül, szabálytalan, zilált vonalak pásztázzák rajzaikat, színeik irreálisak. Az irracionális motívum a döntő (valóságukban. Képeik egy szabályok nélküli, belső világ kivetítődé- sei, mely világ a neurózisoknál kezdődik, a pszichózisoknál végződik, és tartalmazza a modern kor belső bizonytalanságának minden rettenetét. Ezek a képek nem azért félelmetesek, mert — a néger maszkok mintájára — a rémet, a kimondhatatlant, a borzalmat akarják megvalósítani, de azért, mert egy mindennapi valóságot tükröznek, a bomlott lélek öntörvényű logikája szerint. Bár ha a különféle emJberi rettenetnek közös törvényszerűségei és gyökerei vannak, meglehet, hogy ezek a festmények és rajzok szintén a rém közvetett megtestesülései! Egy azonban bizonyosnak látszik: korunk neurotikus embere irracionális belső világának a jelzései ezek a képek — a gyerekrajzok színvonalán —, és mint ilyenek, ugyancsak egy adott lehetőség, egy lehetséges valóság kusza körvonalai.

A gyerekfestmények valóságától a lelki betegek festményéig ballisztikus görbe íve fogja át a művészeteket, stílusúikat, valóságszemléletüket, s a görbe csúcsa az időben változik, és egyben jelzi a kor művészi csúcsait. Korunkban ez a csúcs — mementóké-nt?

— mintha már-már a görbe vége felé tolódna el. — S közismert tény, hogy a ballisztikus görbe ívét követő lövedék a csúcs után meredeken zuhan alá a mélybe, a föld felé.