Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Keszeli Ferenc: Két szál gyertya között

Keszeli Ferenc

kéi szál »e4y- k8z®tt

A túloldalról láttam, hogy Dogó ott ül a hosszú pádon. Megörültem neki, mert már-, órák óta halálosan unatkoztam. Elmentem mellette, mert azért nem volt .kedvem olyan hirtelen találkozni vele. Aztán vagy százötven méterről visszaballagtam, és sző nélkül leültem mellé. Örült meleg volt, s az utcán nyüzsögitek az emberek. Dogón rengeteg ruha volt. Tudtam, hogy tegnap rúgták ki albérleti szobájából, és azt is tudtam, miért van rajta az a sok gönc. Egy táska az összes vagyona, abba meg jóformán semmi se fér. Ültünk szótlanul egymás mellett, Dogó a lábát lógatta, s néha „véletlenül“ megrúgott egy-egy járókelőt. Dogó alacsony, nem nőtt meg, ha leül a padra, lába nem éri az aszfaltot.

Azért rúgták ki a lakásból, mert állandóan hagymát evett. Büdös volt, de nem bánta. Ha valamivel rendesebb tollazatot visel, talán az utolsó szemesztert is átvészeli az egyetemen, de onnan is kirúgták. S persze nem csupán a h^ja miatt.

— Megírtam haza, hogy munkába álltam.

Bólintottam.

— Mosogatok egy marha nagy konyhán.

— Elhiszik?

— El, mert pénzt nem kérek, s azt gondolják, hogy azért, mert ott kajálok.

— Éhes vagy, mi?

Nem válaszolt, nagyon éhes lehetett.

Volt még néhány koronám, hívtam enni Dogót, de csak hallgatott. A cigit elfogadta, pedig nem szereti a drága cigit, aztán lóbálta tovább a lábát, és hallgattunk. Ez nekem is jólesett. Később elkezdtünk dumálni. Megállapítottuk, hogy mi is Godot-ra várunk. Vitathatatlan, hogy ő Esztragon, én meg Vladimír. Ezen nem vesztünk össze.

Az átellenes épület házmestere most is ott ült a pádon. Látásból ismertem, hasonlított öregapámra. Egyszer azonban elkezdett fütyörészni, és én azonnal csalódtam, mert ezek után már egy cseppet se hasonlított rá. Ez lerohasztott, de így legalább kiegyelítődött a hangulatunk, és abbahagyhattuk az ücsörgést.

— Már nem jön — állapította meg Dogó. Felkecmeregtünk, és mentünk.

Este a lakásomon berúgtunk. Ott volt Balaga is, egy nővel jött, azt mondták, együtt dolgoznak. Balaga tegnap lépett munkába, és rengeteget dumált az irodájáról, meg a fejetlenségről, amit azóta tapasztalt.

Tegnap láttam Balaga nőjét a busz ablakából. Örültem volna, ha észrevesz, de nem. Ment tovább.

Nem mentem a végállomásig, ahogy akartam. Kiszálltam a buszból, és elballagtam a süketnéma gyerekek játszóterére. Sokat járok ide. Az intézet udvarán van a játszóterük, nem engednek be idegent. Ismer a portás. Tavaly úgy volt, hogy ide jövök nevelőnek.

Rég voltam a süketnémák között. Mindig lehervadva jövök el tőlük. Irigyeltem ugyan, hogy se beszélni nem tudnak, se nem hallanak, de azért nagyon sajnáltam őket, hogy