Irodalmi Szemle, 1969

1969/9 - Vekerdi László: A kulturális információk felhasználhatóságáról

így szerezte világirodalmi műveltsége alapjait, amire ifjúsága nagy élménye, a francia irodalom mint biztos alapra rárakódhatott. Csak ez után, a népi és a francia műveltség birtokában ismerte meg részletesebben a magyar irodalmat, s talán éppen ezért látszott annyiszor a honi irodalmi harcok s félreértések fölött előkelő, nagyszerű idegennek: Iregpuszta és Ozora sokkal közelebb volt Párizshoz, mint Budapesthez; a nagy műveltségek között — példa rá a zsidó és a görög ötvöződéséből született keresztény is — bármennyire különbözőek, mindig lehetséges a kapcsolat. Ugyanez látható egyébként Bartók, Kodály vagy Tamási Áron példájából is: a népi műveltség formavilágából közvetlen és egyenes az út az egyetemes emberi művészet világába. Éppen itt volt a népi irók jelentősége és történelmi szerepe is: az utolsó pillanatban, a még élő népi kultúra utolsó éveiben tudatosan — mint Móricz Zsigmond, Kodolányi, Németh, Darvas és Sárközi —• vagy öntudatlanul — miint Tersánszky, Erdélyi József és Szabó Lőrinc — a népi műveltség híreiből inkább, mint anyagából megalkották az új magyar irodalom formavilágát. Ma már kezdjük látni, hogy valóságos új nyelvújítás volt ez. a Kazinczyéval felérő, s ha sokan szidják is — mint ők a Kazinczyét — a mai magyar irodalom éppúgy elképzelhetetlen nélküle, mint a Kazinczyé nélkül.

A népi műveltség kulturális híranyaga tehát közvetlenül hasznosítható a keletkezési körülményeitől erősen különböző világban is — érdekes kísérlet ebből a szempontból az Illés-együttes folkbeat-törekvése —, míg az afféle hordalék kultúra, mint amilyen a neobarokk Magyarország úri kultúrája volt, semmi vagy majdnem semmi általánosan hasznosítható kulturális hírt nem tartalmaz. Ez a műveltség teljes egészében a létrehozó úri-polgári-kispolgári társadalomhoz volt kötve, s ma már csak annyi él belőle, amennyit a mi világunkban regenerálódott maszek és állami kispolgárság — mesterségesen — dédelget. Ide tartozik a cigányzene, a Szabó család, a Jenő-Lujza számok, az Angyal, a táncdalfesztiválok, a „Ki mit tud?“, „Az érem harmadik oldala“... azaz a tömegkommunikációs kultúrtevékenység jelentős része. Vagy ez szórakozás, s a szórakoztatás parancsa alatt megszűnik az értékesség igénye? De a népi dal is szórakozás, nagy öröm és nagy szórakozás volt, s nemcsak a saját közösségének: a világirodalom nagyobbik fele szórakoztatás kedvéért keletkezett, s — Kovács Andrásnak a Valóságban megjelent riportfilmszövege a tanúnk — az ifjúság egy részének az Illés-együttes muzsikája szórakoztatóbb a Dobos Attila-féle szentimentalizmusnál. Nem a szórakoztatás igénye ütközik tehát össze valamilyen makacsul követelt „színvonallal“; a kulturális hírek jelentősége, hasznosíthatósága sokkal inkább általános érvényességük függvénye. Ismét Fülep Lajost idézve, a népi dal azért olyan tökéletes, mert „nem egy ember műve, hanem ezer meg ezer lélek formálta századokon át, s azt, ami valaha talán egyén műve volt, személytelenné és egyetemessé magasz- tosította, s ez az, aminél a művészetnek nincs feljebbvaló csodája; ősi valóság — több mint művészet — a lélek mithikus világából, amikor nincs külön szó és külön ének, külön gondolat és érzés, racionális és irracionális, szellem és érzék, ösztön és tudat, nincs külön külső és belső világ, hanem elválaszthatatlan egységben él minden, s minden hang, szó, mozdulat, tánc egy lényegű nyelve ugyanannak a valóságnak; s mivel ebben az ősi egységben nem mint megszervezett egységben, hanem olyan organizmusban él együtt minden, amilyen az egyén, de végtelenül tágabb, századokat és számtalan egyént befogadó határok közt, azért megnyilvánulásai minden egyént meghaladóan változatosak és kimeríthetetlenül gazdagok.“

A változatok végeláthatatlan tömegéből a változás és válogatás, a vonzások és választások szabad játéka termelte a kulturális alaphírkészletet, minden későbbi műveltség bázisát. Marót Károly klasszikus Homérosz'-tanulmányai, a Chadwickek monumentális népieposz-kutatásai, a néger művészet világdivattá válása, Bartók s a beat-zene sikere mind ennek a kulturális alaphírkészletnek az értékét — vagy ha az értékelést el akarjuk kerülni: univerzális hasznosíthatóságát igazolja. Enélkül korszerű műveltség éppen úgy nem képzelhető el, mint ahogyan modern város sem képzelhető el szabad kék ég, fű, fák és virágok nélkül. Bár nem az ég, a fák, a füvek és virágok a modern város építőelemei, a nélkülük tervezett város mégis egyszerűen kibírhatatlan. Szép csak akkor lesz, ha az épületek — a sok emeletes toronyházak is

— hozzájuk viszonyulnak. Nélkülözhetetlenek benne, funkciójuk és feladatuk miatt.