Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - FIGYELŐ - Tóth László: Illyés—Déry
hírközlő szervről, Goethét s az olasz humanistákat olvasta. Időközben vége szakadt a háborúnak, minderről persze a jó öreg játékgyáros mit sem sejtett. Hű szolgája szorgalmasan hordta neki az ennivalót s az újabb, ezúttal hamis híreket a vérengzésekről: „például Hitler elfoglalta Angliát...“ Időközben a szolga, Herr Schütz, átvette a játékgyár vezetését, 1950-ben kibővítette, bevétele kétszeresére nőtt. „Reggelenként Schutzné nem mulaszt el friss virágot vinni a pincébe, és Herr Kari ágya mellé teszi. Megigazítja párnáit, segít, ha fel akar ülni, vagy meg akar fordulni, és kanállal eteti, mert barátunk annyira gyönge, hogy a maga erejéből már táplálkozni sem bír. Beszélni is alig tud, de szemét időnként könny lepi el, hálás tekintete megpihen a derék emberpár arcán: sikerült ébren tartaniuk hitét, amelyet beléjük, s általában az egész emberiségbe vetett. Nyilvánvaló, hogy boldogan hunyja majd le a szemét, kezével hűséges barátai kezét szorongatva, s azzal az elégtétellel, hogy igaza volt.“ Aligha olvastam ennél vérfagyasztóbb és ironikusabb történetet, amely valószínűleg megtörtént eset alapján készült. Egy békés öregemberből, aki valóban humanista, épp a humanizmus eszközeivel űznek csúfot! Romain Gary orosz-lengyel származású francia író. Pilótaként harcolta végig a második világháborút. Semmi okunk kételkedni az ábrázolás hitelében és mélységében. Hány éves hagyománya van a humanizmusnak! S mégis: mit mutat fel, milyen eredményeket? A huszadik században még vissza lehet vele élni! (Csak ezzel lehet visszaélni igazán!) Milyen világ ez? Van-e értelmük a háborúknak? Lám, külön-külön elemzik a novellák az embertípusokat, s a végeredmény mennyire elszomorító. A Nagyvilág-antológia kétkötetes gyűjtemény, tíz esztendő válogatott novella- termését bocsátja az olvasó rendelkezésére, s a figyelmes olvasó sok mindent megtudhat belőle a világról. Négy írást villantottunk fel, néhány embertípust. Mindnyájan itt élnek vagy éltek velünk ezen a csillagon a huszadik században. annak is a második felében, az űrkorszakban, amikor az ember elhagyta ősi fészkét, és elröpült sárga holdat csipegetni az űrbe. Harmincöt írást olvastam el, figyelmesen, türelemmel. Belepillantottam a tükörbe, és megkíséreltem eldönteni, milyen a világ, amelybe belecsöppentem. A kötet egyetlen novellája sem optimista. Nem találkoztam történettel, amely arról szólt volna, hogy egy ember vagy egy szűkebb közösség örül az életnek, járja a réteket, hajózik a tengereken, felkapaszkodik a csúcsokra, eszi a húsokat, issza az italokat, szeretkezik, segít másokon, hazájának, sőt, szülőföldjének érzi ezt a planétát. Keserveik, tragédiák. Ilyen a világ? Sajnos, ilyen. Nincs indok másnak látni. Az csalás volna. De hát reménykednünk mindig szabad. Ezek a novellák 1965-ig íródtak. Azóta is eltelt négy év, s azóta sok jövendő főiskolás és mexikói lány született. Batta György Illyés Gyula: Az éden elvesztése Déry Tibor: Szembenézni (Magvető Könyvkiadó, 1968) Az éden elvesztése a remény és kétkedés oratóriuma. Hit és szorongás, félelem és optimizmus. A mű szerkezetében Illyés eleve kizárja a belső fejlődést, mivel a gondolat már az első sorokban determinált. A mű központi motívuma korunk réme: az atom. Az atom, amely állattá süllyesztheti az embert, az atom, amely emberebbé emelheti az embert, amely összekötheti a Szaharát Somogyjáddal és Somogyjádot Somogyjáddal. A kapocs ezer kilométereken át is ugyanaz a szükség: „Ott csatornázás kellene (kiemelés tőlem — TL), szántóföld, szőlőskert. Itt sűrűbb buszjárat, tágasabb bölcsőde és dedó ..., portalanított utcák, sártalanított utcák." Az éden elvesztése: filozófia. Kérdések és feleletek oratóriuma. A kérdés és felelet által határolt térségben a kétkedő
