Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - FIGYELŐ - Batta György: Olvasónapló
Olvasónapló NAGYVILÁG-ANTOLÓGIA 1958—1968 (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1968) A széles, kerek nagyvilág mi vagyunk, ez a csillag, amelyen élünk, s amelyen meghalunk. Milyenek vagyunk? Milyen a világ? Milyenek az emberek? Rövidesen kirepül földi fészkéből, az ősiből az űrhajós, hogy sárga holdat csipegessen. A kozmoszból látja, planétánk gömbölyded forma, színszökőkutak csapnak róla a magasba, tengerek hullámágyúi dörögnek, felhők inainak körülötte, szelek ostorcsapásai űzik őket. De milyen az ember, az atomkorszak szülötte, aki megépítette a rakétát és a sugárutakat? (Sean O’Casey: Csillag-jazz) Egy fiatalasszony, aki valaiha, és ez a valaha nem is olyan ködbevesző még, csinos volt, vonzó, csábító, férjhez ment, és hét gyermeket szült nyolc év alatt. „Az ö hasának úgy kell dolgoznia, mint egy gőzmozdonynak... süha-haha, siihaha, megállás nélkül, szüntelen." És ez a fiatalasszony éppen vízért megy, ócska vödörrel a kezében, éjszaka, emeleteket mászva, miközben az égen szikráznak a csillagok. „Talán angyalok jelvénye minden csillag... A csillagok talán gyűrűk az isten ujján ... gyűrűk talán... Ha ő csak egyet is zaciba csaphatna ... Ha csak egyszer elmehetne a nagyzálogba egy csillaggal a kosarában.“ És amíg a víz a rozsdásodó fémedénybe csordogál, a hétgyermekes asszony ál- modozgat, táncolni szeretne, s meg is próbál — a csillagok zenéjére — végig- lejteni a kihalt, éjjeli udvaron, de megfájdul a vesetájéka, elszáll az álom, s marad a fájdalmas valóság. Most már minden vágya, hogy mielőbb ágyba bújhasson, és aludjon egy keveset, mert az ereje csaknem elcsorgott, mint csapból a víz. Pihennie kell, mert holnap ismét hordania kell a friss vizet, és „mosni, facsarni, öblíteni, mosni, facsarni, öblíteni és hordani lefelé tíz lépcsőforduló hosszán az elhasznált vizet az egy hétig hordott ruhák mocskával.“ A fiatalasszony hasa úgy dolgozzon, mint egy gőzgép, „hogy szaporodjatok, és benépesítsétek a földet." Besurran a szobába, „óvatosan kinyújtja a lábát, sorra kitapintja a négy pár lábat az ágy végében, hogy helyet csináljon a magáénak, és az oldalára fordul, karját a legkisebb gyerek köré fonva, hátat mutatva férjének, összehúzódva, hogy minél kevesebb helyet foglaljon el az ágyból, de azért egy kicsit ő is kényelemben érezze magát. Nem moccan, minden porcikája sajog tompán. Az agyába is belehasít a fájdalom, rátelepszik a tiszta gondolatra, hogy a nehéz, ostoba, kínzó munkának mára vége már. Most már csak egyet kíván: pihenni, pihenni és ... aludni... és pihenni... reggel hatig. Olyan nagyszerű az ágyban ... olyan jó elaludni, elalu ... Valami ködön át érzi, amint egy kéz tapogatózik a melle felé ... egy láb mozdul... próbálná lerázni, lefejteni azt a kezet a melléről... de az tartja erősen és a hátára fordítaná. „Ne, ne, Jack, ma ne... én ma ehhez olyan fáradt vagyok... hagyjál Jack, eressz ...“ Megpróbálja ellökni magától; az egyik kisgyerek felsír az ágy végében az ijedtségtől meg a fájdalomtól, éppen eltalálta a lábával. „Elhallgass, az anyád! — ripakodik rá a férje a gyerekre — mert különben szíjat hasítok belőled!“ Álmosan, elnehezedten küszködik a férjével, hogy egy kis pihenéshez jusson, mert hát fáradt, fáradt nagyon... De az ujjak belemélyednek a válla húsába, markolják, hogy mozdulni sem tud. „Nyughass egy percre, jó? — szólal megint a férje hangja. Odasimúl hozzá a fáradtságtól meg a megszokástól, és amint így fekszik a hátán, felnyitja álmos szemét, és a padlásablak négyszögében megpillantja azt a csillagot, amely tánc közben olyan gyönyörűen ragyogott le rá." Sean O’Casey írása itt véget ér. Novellája át meg át van szőve lírával, mintha Móricz Zsigmondot olvasnám. Hasonlatai, képei a költészet legtisztább, legragyogóbb rubinjai lennének, ha történetesen versbe építette volna őket. Nézzük, milyen egy fiatal nő, aki a huszadik század második felében él, feje fölött, lába előtt gépekkel, akiknek kortársai a kozmosz sötét útjain keringenek. József Attila Mama című verse rokon a legnagyobb jelenkori ír szerző novellá
