Irodalmi Szemle, 1969
1969/8 - Breban, Nicolae (Románia): Kihallgatás (regényrészlet)
Nicolae Breban (Regényrészlet) A regény egy bánsági kis gyárvárosban játszódik, ide érkezik Paul, egy rendkívül labilis idegrendszerű, a maga különös, külön világában élő fiatalember. A városban nincs szálloda, s így a gyár munkásainak szállásán, egy barakklakásban húzódik meg. Pár nap alatt három gyilkosság ejti rémületbe az addig békésen élő lakosokat: megölnek egy munkást, aztán a szép, sorsüldözött, kétszer is özvegyen maradt Irina középiskolás mostohafiát, majd a barakklakó Krinitzkit, a köztiszteletben álló bibliamagyarázót. A nyomozás során egyre több ember válik gyanússá: Irina, Gáspár (a városba érkezett idegen), maga az áldozattá váló Krinitzki, a város öreg orvosának jogász fia, aki ugyancsak szerelmes Irinába . .. Végül a gyilkos is megkerül. A főszereplők életében döntő fordulatot hoznak az izgalmas események, amelyek azonban csupán eszközül szolgálnak Breban számára, hogy hőseinek leikébe s mai társadalmi problémákba világítson. A temetésről Irinát csak a szomszédlány kísérte haza a Pascariu családhoz, egy tizenhét éves, csúnya, magas, csontos lány, aki egyáltalán nem szerette Irinát, s ezt nem Is titkolta. Ö volt a legádázabb „híve“ a Paul Chinezu utcában a szép és megengedhetetlenül büszke özvegynek, de Irina azokban a napokban gyakrabban látta, s a temetőben megkérte, hogy jöjjön vele, meghívja vacsorára, a szokásos halotti „torra“, csak azért, hogy ne legyen egyedül, s főleg azért, mert Dannak, a mostoha fiának viszonya volt ezzel a lánnyal. Az annyira különböző két nő mély ellenszenvet érzett egymás iránt, ösztönös ellenszenvet, de Irina titkolta ellenszenvének árnyékát is, s amikor elkapott egy-egy kihívó, rosszindulatú, megvető tekintetet vagy rosszmájú megjegyzést, amely hirtelen kimutatta a lány teljes ellenszenvét (akire egy életen át tartó szenvedés és megaláztatás vár a másik nem részéről, eltérően Irinától, akit arra teremtettek, hogy ő parancsoljon a férfiaknak), ő, Irina, nem távolította el magától, nem engedett meg magának semmiféle felháborodást vagy kitörést; ez is a szenvedésnek egy fajtája volt, s Irina felkészült rá, bár még szokatlan volt neki a szenvedés gondolata, mely hosszú lesz, élete végéig tartó. A városban ezt-azt vásárolt, egy liter bort is, s Pascariuné engedelmével egyszerű uzsonnát készített, melyre meghívta a Pascariu házaspárt és Angélát. Délután hat óra körül Angela kaláccsal, borral és cukorkával megrakodva elment, hogy az utca gyermekeit megkínálja, mert Irinának nem volt ereje kilépni a házból, s miután a Pascariu házaspár is visszahúzódott a szobájába, ruhástul lefeküdt a keskeny kanapéra, amely már majdnem egy hete alvóhelye, s megpróbált pihenni. Pascariuné már az első napon megtiltotta neki, hogy bemenjen a konyhába, mikor ő nincs itthon, de Irinát izgatta, hogy a bölcső, amiben a gyerek gügyögött, mindig la van takarva, és sohase hozzák ki a konyhából. Egyszer, amikor egyedül volt otthon, odament a vesszőből font ágyacskához, s a háziasszony tilalma ellenére felemelte a géztakarót; az, amit látott, egy pillanatra elgyengítette, s csak nagy nehezen igazított mindent a helyére és távozott. A bölcsőben nem csecsemő volt, hanem egy infantilis szörnyeteg, egy romboid fejű, nyáladzó, óriási szájjal, szájpadlás nélkül született gyermek, nagy, kidülledt szemekkel. Tizennégy-tizenöt év körüli lehetett, feküdt a bölcsőben, s egyfolytában gügyögött. Miután Irina óvatosan értésére adta Pascariunénak, hogy tudja a titkát, megkérte az asszonyt, engedje meg neki, hogy gondozza a „nyomorékot". * Részlet a szerző Animate bolnave (Beteg állatok) című regényéből kihallgatás
