Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Ne mulasszuk el a jövőt (Radovan Richta és munkaközössége: Válaszúton a civilizáció.)

kollektív. De az új civilizáció úttörője egyszeresmind az aktív, önállóan döntő és felelősségteljes egyén..." Az ipari forradalom társadalmában egyén és közösség érdekei rendszerint ellentétesek (sok esetben a Szocialista társadalomban is), s a tudományos-tech- nikai forradalom ezt az ellentétet szünteti meg azáltal, hogy „ilyen körülmények között az egyes egyén szabad fejlődése az összes ember szabad fejlődésének feltételévé alakul át (kommunista dimenzió). Az a kollektivitás, amelyre a tudomány és a technika vívmányai támaszkodnak, valamennyi ember kölcsönös egyéni fejlődésének kollektivitása."

II. Szükségszerűség — akadályokkal

1. A mesterséges környezet problémája. Talán a jégkorszak óta nem változott annyit az embernek a termeléshez való viszonya, mint az utóbbi százötven év alatt. Bár magában az emberben a változást talán nem kísérték antropológiai változások (legalábbis Jelentősek), alapösztönei és indulatai maradhattak, életérdekei is az alapokig nyúlnak vissza, megváltozott körülményei között lényegében ugyanúgy a létért küzd, mint barlanglakó korában, életkörülményei, környezete, létfeltételei változása mégis annyira jelentős, hogy idegrendszerében, tudatában valóságos forradalmat okozott. Marx és Engels az emberi társadalmak fejlődését a termelőeszközökben történt változásoktól és a termelőviszonyok ezt követő alakulásától teszi függővé. Az ipari forradalomban a termelőeszközök fejlődése oly magas szintet ért el, hogy a természettől magát mindinkább függetleníteni akaró ember segítségükkel — és általuk — egy új, mesterséges környezetet — civilizációt — teremtett magának. Ennek a mesterséges környezetnek a belső erői, dinamikus törvényszerűségei és létfeltételei lényegesen eltérőek a természetétől, és inkább az emberre jellemzőek. S ez a mesterséges környezet tele van veszélyes és sokszor legyőzhetetlennek tűnő ellentmondásokkal, logikátlanságokkal és éssza- rűtlenségekkel, az emberi együttélést lehetővé tevő konvenciók minduntalan összeütközésbe kerülnek benne az emberi személyiséggel, az erkölcs az önzéssel, a logika a szenvedélyekkel. Önállósulni látszik a civilizáció technikai részlege, és megsemmisítéssel fenyegeti létrehozóját, az embert, a tömegtermelés aláássa a tárgyak értékét, és közvetve az emberi munka tiszteletét, az egyre dagadó autóáradat a holtpontig nehezíti a közlekedést (a tárgyak nem az ember érdekeit szolgálják), a kommunikációs (hírközlő) eszközök fejlődése vulgarizálja, mert a könnyen ingerelhető alantas ösztönökre építi, s igy lealacsonyítja a kultúrát (tömegkultúra), a tudományos információk számának mértéktelen gyarapodása áttekinthetetlenné teszi az emberi tudás területeit, és tehetetlenné teszi az átfogó ismeretekre törekvő emberi észt, a bonyolult emberközi viszonyok létrehívta bürokratikus Ügyintézés ledönthetetlen falakat emel a szabadságra és cselekvésre vágyó ember elé. Ez a mesterséges környezet koránt sincs összhangban azokkal a biológiai és pszichológiai vonásokkal, melyek évezredek során kialakultak az emberben, s az ellentétek azt eredményezték, hogy „A létfeltételek önkényes, hideg logikára tettek szert, az ipari civilizáció hatalmas tárgyi mozgása reggeltől estig hatalmában tartja az emberek tömegeit, tevékenységüket pontosan kiszabott kerékvágásba szorítja, az embereket előre kiszámított helyzetekbe hozza, szilárd és feszes korlátokat szab életüknek ... A géprendszerek kezelése során, a városi tömörülések keretei között, az ipari hierarchia kötelékében (amely oly végzetszerűen elválasztotta a munkát az intellektuális erőktől) az ember saját művét mint tárgyában független hatalmat látja viszont. Az emberek társadalmi kölcsönös együttműködése által létrehozott termékek közepette maga az ember egyre magányosabbnak, egyre kevésbé embernek érzi magát." És — sajnos! — számolhatunk azzal, hogy ezek az objektív külső tényezők, a mesterséges környezet „emberellenes vonásai“ — legalábbis a tudományos-technikai forradalom kezdeti, mondhatnánk tanácstalan, ösztönös szakaszában — még tovább éleződnek. Ebben az átmeneti korszakban „Felüthetik a fejüket egészen új, vagy pedig terjedhetnek csekély jelentőségű fizikai, kémiai és biológiai tényezők, különösen komoly hatással járhat majd ezek hosszan tartó hatása kis adagokban, a hatások összesített érvényesülése és hatványozódása, gondoljunk itt különböző vegyi anyagokra, az élelmiszerek elegyeire, olyan fizikai tényezőkre, mint a zaj vagy a radioaktív anyagok stb. Visszájára fordulhat az új gyógyszerek fogyasztásának terjedése is (befolyásolhatja például a lelki egyensúlyt, megzavarhatja a genetikai kódot, megváltoztathatja a mikróbák természetét, tekintettel az antibiotikumok hatására stb.). A gépesítés és a részleges