Irodalmi Szemle, 1969

1969/7 - FIGYELŐ - Haltenberger Kinga: Szabó Gyula, az ember és a művész

csak itt van, közöttünk, a mi világunkban. Képein az ember világa mint körülhatárolt kép illeszkedik a fejlődés végtelen folyamatába. Ebben a körülhatároltságban kel! az embernek megtalálnia léte, cselekedetei értelmét. Minden tette hiteles emberi tett, mindennél önmagáról tesz bizonyságot. A körülmények szerint kell tudnia élni, kiál- lani, ha kell szembeszállni velük, bátran, emberien. Szabó Gyula nem nyugszik bele az elpuhult, kényelmes életformába, a jövő biztosítottsága sem ragadtatja ek a jelennel, a körülményekkel akar megbirkózni: a társadalom közönyével, a jövő perspektí- vátlanságával. Tisztánlátása pesszimizmusba taszítja. De pesszimista-e még az, aki küzdelemre vállalkozik? Küzdeni csak valamiért lehet. Aki küzd, az jelszavaink pesszimizmusa ellenére is optimista: bízik harca győzelmében vagy legalább értei ■ mében.

Ezért, ha a költő az Ablakban mereng, piramisok és pálmák délibábját csodálja, ez csupán álom, futó pillanat. A sudár pálma a valóságban poros losonci akác, a piramis pedig tugári márvány, amely kedvesebb, közelibb a mesterhez.

Útjairól — élményekkel telítve mindig visszatér, hogy szűkebb hazájának és saját emberségének prizmáján át vetítse képeire a sok benyomást. Az Alzsírí nők, Tuniszi virágok, a Szamaras öregember is impressziók, mint a tus Önarckép könnyű kék foltjai.

A visszatérés, a hűség — az emberhez való hűség — az, amit Szabó minden cinizmussal, elidegenedéssel, hamis avantgardizmussal szembeállít. Adni, továbbadni, ez Szabó Gyula minden munkájának, egész életének értelme. Átadja mindazt a gondolati és emberi gazdagságot, ami felgyülemlett benne. Kiapadhatatlan forrás. A világról átfogó képet igyekszik alkotni festményben, versben és világnézetben is.

Haltenberger Kinga

Szabó Gyula: Bikakomédia (viasztempera, 19681