Irodalmi Szemle, 1969

1969/1 - Tatarka, Dominik: Az istenek tiszteletéről (II. rész)

S a másik? Ha nincs mackó, vagyis medve a ház körül, nem is számít háznak a ház. Erre társaim egyike előadta a barátja esetét. A fiú mester volt Tatrasviten, s házasodni készült. Meghívta a szüleit, bemutatta nekik a menyasszonyát. A jelek arra mutattak, hogy minden a terv szerint történt, majd a barátja elveszi a lányt, s apja- anyja hozzájuk költözik. Mégsem úgy lett. S a barátja most azt hajtogatja, hogy milyen jó, de milyen jó is, hogy nem úgy lett. A fiatalok s az öregek sétára indultak. Minden a legnagyobb rendben folyt, de a szülőknek egyszer csak eszükbe jut: A temető, fiam, azt még nem mutattad meg. S lám, a temető miatt ment szét az egész. Fiam, te meg- szenteletlen földbe temetnél bennünket.

Szó szót követ, eset esetet magyaráz. Egy másik barátunk ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: Mit gondoltok, emberek, az újság is írta, miért látogat haza a földink, az az urán-milliomos, ráadásul nem is deszkaszekéren, cifra vasalású kofferokkal, mint rég, még csak nem is amerikai kocsin, hanem lökhajtásos repülőgépen. Az az ember, a földink a rádióban azt beszéli, hogy üzleti ügyben jött. Az ördögöt, én bizony nem hiszem! Én úgy vélem, hogy puszta kedvtelésből jött ide. Régen azért ment az ember Amerikába, hogy hazajöhessen, és legalább egyszer életében leitathassa az egész kocsmát. Most meg? Ahogy mondják, az ember együtt halad a korral, ha azt akarod, hogy nézzenek valakinek, akkor a saját gépeden repülsz haza. Emberek, hát nem keresünk-e mi eleget? Már mindegyikünk felépítette a maga házikóját. Most pedig? Gyorsabban leberetváljuk a Polanát, mint a németek. Azoknak nem volt rá érkezésük, mi viszont az utolsó szál szőrt is leberetváljuk róla. Az lesz csak a szép, a csupaszra beretvált Poľana! Ezért kell egymást tisztelnünkl — Legalább egymást tiszteljük, ha már valami érthetetlen okokból ilyen szamárságot művelünk.

Az anyanyelv géniusza megőrizte a képzetet: Tisztelni egymást. Családok, nemzetségek, falvak, törzsek, ha éppen nem ölték, úgy kölcsönösen, lehetőségeikhez mérten, áldozatokkal, ajándékokkal, földjük, elméjük válogatott és legszebb ajándékaival tisztelték egymást, s még azzal is egymást tisztelték meg, hogy az idegent társaságukba fogadták. S ha már semmiképpen se tudták megtisztelni, tisztelték legalább étellel és itallal. A frázis mindent megrág. Egymás tisztelete maholnap csak annyit jelent, hogy ráemelek egy pohárka alkoholt a másikra, leitatom. De még akkor is. Ezek az emberek meg tudják adni a módját a tiszteletnek.

A Mongol Népköztársaság fővárosának főterét kópiák alkotják: Nagy Péter le- nlngrádi lovasszobrának kópiája, a leningrádi admiralitás palotájának világítótornyos másolata, a mauzóleum kópiája az empír homlokzatú kormányépület előtt, a Bajkál szálló mása, s kicsit odébb a személyi kultusz akropolisza, múzeuma vagy temploma. Pontosan ennek a koncepciónak alapján nő ki a földből szülő Tatrániánkban is Voro- silográd, ma Nová Dubnica városa. Egy nem szlovák nemzetiségű nemzeti művész a bű- csúhelyéről nevezetes, kálváriával ékeskedő település előterébe új várost komponál, amelynek két uralkodó elemét két újabb kópia, a leningrádi admiralitás palotája s — a változatosság kedvéért — valami kínai pagodaszerű építmény képezi. A mongol pásztorok hazájában s a Vág mentén is, Trencsén és a római Laugaritium optikai és kulturális háttere előtt egy és ugyanaz a lakáj-építészet nő ki a földből.

Az ember évezredeken keresztül öntiszteletével védelmezi magát. Nem jutott eszébe semmi okosabb annál, hogy tisztelni fogja önmagát, hogy érdemes az öntiszteletre.

Építészeink és szobrászaink a zord idők múltán, bátortalanul és zavarosan, de már mernek eltűnődni a létkörnyezet kérdésein. Az etnológusok viszont egészen pontosan beszélnek róla. Űk a magaslatok és a települések (situs) tiszteletéről beszélnek, a szó legősibb és legmodernebb értelmében. A (mindig szép s a biztonság szempontjából mindig fontos, mindig ostromolt J magaslatokat, mint Rómában a Capitoliumot, fővárosunkban a Hradcanyt, Párizsban a Pantheont (a Pantheontől valamivel lejjebb emelkedő ősi Saint—Étienne-du-Mont székesegyház nevéből világosan kitűnik, hogy magaslaton, sőt dombon épült) vagy Pozsonyban a várat, vagy a Morva és a Duna szögében Dévényt emberemlékezet óta lakták, ostromolták, tisztelettel övezték: kultuszok, nemzetiségi, törzsi és nemzeti istenségek és szimbólumok helyeként és tárgyaként szolgáltak.

Egyetlen nemzet sem mai eredetű. Mind óvja magát az idegen istenektől, akkor is, ha példának okáért a legpolgáribb módon amerikai életformának nevezik őket. A maga módján, történelmi öntudatával, akár a puszta belső rabság és bomlás ellen is védeke