Irodalmi Szemle, 1969
1969/6 - FIGYELŐ - Varga Imre: A költő nyara
emberibb is lehetett volna. A házaspár félelme az egerektől s a harc módja nem volt arányos a veszéllyel. Harcuk szenvedélye, megszálottságba csapott át: kiirtani őket! íme a legősibb és legtakar- gatottabb emberi vonás: erőnk ős hatalmunk tudatában megrészegedünk a lehetőségeinktől. Egy mozdulat, egy szál gyufa lángja, s kéngáz önti el a szobát. De nem úgy számolnak-e velünk is valahol —, mások —, mint mii az öt egérrel? ,,Absztrakt jegyekkel jelölni, számokkal, melyeknek mindegyike él, és még továbbosztódik. Geometriai progresszió." S a kóngáz után „a tiszta lelkiismeret egyensúlya is helyreállt, cáfolhatatlan matematikává finomult." Amit Mészöly a magyar irodalomban művel, az nem is új, lényegében nem új, hiszen a pszichologizálás már Dosztojevszkijnél megkezdődött, Sherwood An- dersonnal pedig a groteszk elem is bevonult az irodalomba, de nem véletlen, hogy minden korszakot, amelyben az ember csupán egy mozgalmi séma papírfigurájává válik, törvényszerűen követi a másik, emberibb, emberközpontú korszak, amelyben a teljes ember az igény, a mérce, és nem tabu többé a mindenképpen szubjektív ember. Mészöly hősei számára nem léteznek úgynevezett „társadalmi problémák“, vagy ha mégis (véletlenül), úgy csakis magánéletük perifériáin. Erkölcsi problémákkal sem. igán vesződnek. A magányos egyénnek nincs erkölcse. Erkölcsös vagy erkölcstelen valamilyen cselekedet csak egy adott közösségben, társadalomban lehet. Az erkölcs viszony és értékelés dolga. Az egyén a saját normái szerint nem vizsgálhatja felül a cselekedeteit. Mészöly hősei mindig hadakoznak valami ellen; vagy önmaguk, vagy valami sors-jelkép ellen, mint az atléta a lepke ellen. Ezeknek az embereknek a világa zárt világ, amelyből nincs kiút, ezért hiábavaló a hadakozás. Ezek az emberek voltaképpen nem is tudatosítják harcuk hiábavalóságát. Ez a tragédiájuk: mindig ez a tragédia. Gondolnak ugyan rá: „ha pedig arra gondolok, hogy talán magamnak is hazudok, csak nem akarom tudomásul venni — az a legiszonyúbb. Ilyenkor szeretnék kirohanni a világból." (Az atléta halála.) Nem tudnak azonban „kirohanni“. Az atléta már készült valamire, de jött a sors-lepke, s a nagy terv nem sikerült. Sikerül-e valakinek? Mészöly sugalmazása: nézzetek csak jól a lelketek mélyére, s valljátok be végre magatoknak: ti sem vagytok mások, s főleg nem különbek. Ez a „sugalmazás“ teszi igazi intellektuális élménnyé Mészöly könyvét. Dermesztő szimbólumok intenek felénk: mindnyájan csak hadakozunk valami ellen, s többnyire nem sokkal értelmesebb és értékesebb a harcunk, mint a Balkon és jegenyék Férfijának harca a bogarak ezrei ellen, mert zárt világunk végül is nem más, mint önmagunk világa. Az ember korlátai saját magában vannak, de éppúgy bennünk van korlátaink átlépésének a lehetősége is! A kitöréshez szükséges energia ott lappang valahol minden emberben. Csak mozdulni kell, csak tenni kell valamit. Mészöly világa furcsa és hihetetlennek tetsző világ, ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy elképzelhető, valószínű, tehát valós világ. Lehetne vele vitatkozni. Megpróbálhatnánk különféle tudományok kategóriájával leírni, meghatározni és bírálni a mészölyi világot. Mindennél fontosabb azonban, hogy Mészöly olvasása után tudjunk vitába szállni önmagunkkal. Az írónak kényszerítenie kell az olvasót, hogy az ő szemével lássa a világot. Mészöly erre az új körültekintésre és elmélyülésre provokál bennünket, s ez a lényeg. Ez az igazi modern irodalom lényege. Mészáros László A költő nyara (Horgas Béla: Naptár, Budapest 1968) Ha egy költőnek vannak évszakai, akkor az Horgas Béla. Első kötete — Nevetni, sírni — hűvös hangpróbálgatások, kísérletezések eredménye (télies hangulat). A Távolságokban a mondanivaló alatt halvány, méhzümmögésszerű zene lopakodik elő; a Naptár már az érzések túlhevített, fortissimos előadása (nyári hangulat). Tél-tavasz-nyár: a költő évszakai.
