Irodalmi Szemle, 1969

1969/6 - HAGYOMÁNY - Bihari Mihály: Antal Sándor

Antal Sándor nagy erőfeszítést fejtett ki, hogy a verses könyv minél hamarább nyomdafestéket lásson. A holnaposok könyve nagy feltűnést keltett. Voltak lapok, amelyek a könyv megjelenését úgy üdvözölték, mint a magyar szellemi újjászületés megindítóját. Rákosi Jenő azonban a Budapesti Hírlapban kipellengérezi a nagyváradi költőket, és Tóth Béla is leszedi róluk a keresztvizet a Pesti Hírlapban. Hosszú, hónapokig tartó vita, heves csatározás folyt az irodalom berkeiben a könyv körül. Nagyvárad azonban örült kedvenc költői sikerének. Várad fiatalsága és haladó értelmisége látni és ünnepelni akarta a Holnap költőit „Antal Sándor elemében volt — írja Dutka Ákos —, s néhány magát büszkén holnaposnak valló fiatallal elhatározzák, hogy a városháza nagytermében ünnepi matiné keretében vezetik fel a váradi hét költőt. A szeptember 27-i matinén, amit nagy agilitással rendezett meg Antal Sándor, Ady Endre is szerepelt frenetikus tapsokkal kísérve“.

Antal Sándor ezután sokat volt Pesten. Egymás után írta könyveit, és szorgalmasan dolgozott a budapesti lapokba. Rövid időközökben jelentek meg A munkás fia, A csodás szemű katona, Akik ma élnek, Ünnep lesz holnap, Lacina Péter című művei és A mester című drámája.

így érkezik el 1918 és 1919, a magyar forradalmak korszaka. Teljes szívből örül a tanácsköztársaság megalakulásának és nagy lendülettel vesz részt az ország szellemi életének megújításáért, az új szocialista kultúra megteremtéséért folytatott harcban. A tanácsköztársaság megszűnése után Becsbe, majd Pozsonyba emigrál. A Bécsi Magyar Újságnak, a magyar emigráció napilapjának pozsonyi szerkesztője, majd a lap megszűnése után a Népújság című pozsonyi hetilap főszerkesztője. A demokratikus szellemű újságban nagy műgonddal megírt cikkeit a lap olvasótábora nagyra értékeli. De nem ez a munkaterület, amire ő vágyik. Idegennek, hontalannak érzi magát. Régi barátaitól távol, családjától elszakítva él. Társtalan, nincs egy költő barátja Pozsonyban, akivel eszmét cserélhetne. Sok csalódás, keserűség éri, fáradt, kiábrándult, alkotó terve megtörik. A háború utáni új irodalmi [kísérletezések korszaka ez az idő. A dadaizmussal, futurízmussal és egyéb irodalmi irányzatokkal szemben értetlenül áll. Antal Sándor, aki azelőtt verseket nem szokott írni, most hosszú lélegzetű, komor hangú, pesszimista verseket ír. Verses könyve jelenik meg Pozsonyban Garabonciás ének címmel. A könyv címlapján ez áll: „Garabonciás ének vagy inkább öreges tempójú beszédek ezek olyan kényes belső világi dolgokról, istenes, asszonyos nyugtalanságokról, amikről a mostani nagy becsületű írók átállanak énekelni.“ A kötet versei teli sóhajtással, szomorúsággal, nosztalgiával. A régi évekre, a nagyváradi irodalmi harcokra emlékezik, Adyról külön verset ír „Ady“ címen.

Látlak. Már látlak. Hogy nő ki a végtelenségből Iszonyú formád. Lábad az Érnek a partján Beküldi dús gyökerét a föld közepéig.

Felleges üstököd árnya Paris szívére borul.

Elátkozott földjén korcsfajtád bitangul tagad még.

Előtted reszketve fúrja mégis homokba véres fejét.

Könyvében lesújtó ítéletet mond az új költői irányzatokról. Ezt legjobban jellemzi „Levél“ című verse, amit Babits Mihálynak ajánl, minthogy nagy költő barátja, Ady Endre már nem él. A vers így kezdődik:

Mihálykapu uccán, holdas éccakában, ahogy magam járok, hatszáztíz esztendős Veres Rák patika előtt hogy megállók, eszembe jut az, ki Dancka városában egyedül kesergett, az, ki Rodostóból, öreg árvaságból Zágon jelé nézett.

A háború utáni megváltozott világban nem találja helyét. Mint egy garabonciás diák járja a világot. „Kisujja mozdulatával játszva felépít boltíves templomot, tornyos csudát. Színekből örömöt, beteljesült vágyat varázsol szobája falára egy másnak. Kifundál, kovácsol ajtókra szépmívű zárat. És mégis éjjel különbejáratú árokban hálhat.“