Irodalmi Szemle, 1969

1969/1

Körmöcbányái táncsz

• *

„Undok virágénekeket irkáinak, mel két mind gyermekek s mind leány szonyok kardéra tudnak” — így fakad nagy mérgesen Pázmány, és azokat, j a virágénekeket szerzik, éneklik, or gos kerítőknek, közönséges kútmérg nek nevezi. Az előtte élő és a kortárs dikátorok sem vélekedtek máskülönb Bornemisza is felemeli hangját a „hajj hujja és temény csácsogások” ellen. Egye dűl Sylveszter Jánost ragadja meg a virágénekek nyelvének szépsége, de a tartalmukat ő is elmarasztalja.

Nem csoda tehát, hogy a korabeli nagy- '1% hatalom, az egyház erkölcsi ítélete miatt szinte minden „fajtalan” éneket, népköltési emléket kisöpörtek az írott szó tárházából.

Mindössze egy pár töredék maradt meg. Legismertebb a Soproni v ének (1490 körül):

yirág, tudjad, tüled el kell menne És te íretted kell gyászba öltezne

és a fentebb már idézett Körmöcbányái táncszó.

Ami a két töredéket tartalmi értékükön kívül érdekessé teszi, az az, hogy mind a kettőt városi jegyző másolta le, talán tolipróba gyanánt egy-egy számadás, illetve jegyzőkönyv címlapjára. Nevükből ítélve (Gugelweit, Kreusl) és e városok korabeli polgárait ismerve: németek, aki tudtak magyarul. A jegyzők általáb bor- és vigalomkedvelő emberek. Talán egy átmulatott éjszaka hangulatát akarta átmenteni a szürke, komor hivatali szó-