Irodalmi Szemle, 1969
1969/5 - DISPUTA - Teleki Tibor: Gondolkodáslélektani szempontok
vak és a beszéd segítségével tükrözteti, s ez teszi lehetővé az általánosítást is. A szó azonban csak akkor teljesíti küldetését, hogyha helyesen juttatja kifejezésre az ismeretszerzés tartalmát.12 Az első jelzőrendszerben csupán a konkrét tárgyak és jelenségek az objektív ösztönök, a másodikban (az elsővel egyidejűleg) a beszéd is.13 A kettő azonban az embernél nem válik kategorikusan ketté, s az első jelzőrendszer át meg át van szőve a második jelzőrendszer elemeivel. A szó, a beszéd a receptorokon keresztül ingerként hat az emberi agyra. E tekintetben a szó megegyezik más fizikai ingerekkel, de lényegesen el is tér tőlük, mert sokkal átfogóbb jellegű amazoknál.14 Már említettük, hogy mind a gondolkodásnak, mind a beszédnek alapvető feltétele az érzékelés és az észlelés, ugyanis minden ismeretnek, így a gondolkodás alapját alkotó fogalmaknak és a fogalomalkotásnak nélkülözhetetlen feltétele a konkrét szemlélet. Minden megismerésnek és ismeretszerzésnek a szemléletben van az alapja, innen halad a fogalmak felé. A szemlélet és fogalom azonban kettős viszonyban áll egymással, mert a szemlélet nélküli fogalmak üresek, ugyanakkor a fogalmak nélküli szemléleti ismeretek vakok.15 A gondolkodás tehát nem választható el sem az objektív tárgyi világtól, sem a nyelvtől. A fenomenológia és Dühring eklekticizmusa ugyan megkísérelte „önállósítani“ a tudatot, s az emberi megismerést és ismeretszerzést az ún. „lényegszemlélet“ elméletével vélte megoldani. Ök azonban tudatosan nem tényleges társadalmi vagy egyéni tudatot értettek, hanem a „tiszta“ transcendens tudatot, melyet elszakítottak mind az emberi pszichikumtól, mind a társadalmi feltételektől, vagyis egyszerűen tagadták a valóságot, és szélsőségesen szubjektivista elméletet vallottak.16 Amikor a nyelv és a gondolkodás összefüggéseit és ismeretszerzési vetületét vizsgáljuk, ezt az elméletet határozottan tagadnunk kell, mert szemlélet és nyelv nélküli ismeretszerzés, miként már arra Herder és Engels is rámutatott, egyszerűen nincs. A nyelv és gondolkodás közötti kapcsolat e tekintetben sem valamiféle absztraktum, hanem az emberiség hosszú társadalmi fejlődése során az emberi pszichikumban, az egyes emberek pszichikumában lerakódott realitás, s e kapcsolat lényege a közöttük levő dialektikus egység és korreláció. A gondolkodás és a nyelv egysége így tehát az ember egyéni és társadalmi életében, az ismeretszerzés folyamatában válik döntő tényezővé, mert ez teremti meg az egyén szellemi fejlődésének feltételeit, s jelentősége akkor válik ténylegesen nyilvánvalóvá, ha tudatosítjuk azt is, hogy az ember társadalmi tevékenységének első szakaszában az ismeretszerzés, az ismeretelsajátítás a domináló tényező. Az ismeretszerzésben a pedagógia ez ideig nem tudta nélkülözni azt, hogy az oktatásban különféle ingerforrásokat használ, vagyis szemléltet, s ebben a szemléltetésben — épp a nyelv és gondolkodás egysége és korrelációja folytán — a nyelvnek pótolhatatlan szerepe van. Azt már régen hangoztatták a gondolkodók (Giordano Bruno, Campanella, Fr. Bacon, Vives, Comenius, Locke és mások), hogy az emberi gondolkodás az érzékelésből meríti anyagát, hogy az minden ismeret forrása, s hogy az elméleti gondolkodásnak az érzéki tapasztalat az alapja. Gondolkodásunk azonban nem kizárólag érzéki jellegű, hanem a valóságot általánosítva, a fogalmak segítségével tükrözi vissza. E fogalmi általánosításban a nyelvnek igen fontos szerepe van, de semmivel sincs kisebb jelentősége abban sem, „hogy az egyes emberek egyéni tudásának nem szab határt az egyéni tapasztalás, a saját megfigyelés, hanem a nyelv révén a társadalmi tapasztalat eredményei táplálják és gazdagítják; valamennyi ember megfigyelései és ismeretei így válnak vagy válhatnak közkinccsé a nyelv segítségével,"17 Nem lenne helyes tehát, ha a fogalmat és a szót egyszerűen azonosítanánk egymással, vagy csak a tapasztalatok reglsztrátoraiként kezelnénk, mert emellett a határozottan fontos funkciója mellett a szónak semmivel sincs kisebb szerepe abban sem, hogy a már meglevő és kialakult fogalmakra a szó segítségével újabb ismereteket építsünk. S minden oktatási folyamatnak a szóban megfogalmazott ismeretközlés a 12 Vö. Danyilov—Jeszipov: Didaktika, Moszkva, 1957, 134. 1. 13 Szpirkin i. m. 48. 1. 14 Szpirkin i. m. 49. 1. 15 Vő. Rein: Enciklopädisches Handbuch der Pädagogik, „Formalstuffen“ címszó 16 Zrínyi L. i. m. 743. 1. 17 Rubinstejn i. m. 633. 1.
