Irodalmi Szemle, 1969

1969/5 - Szabó Béla: Párizsi útijegyzetek

így történt aztán, hogy Maurice Javaslatára vásárokra kezdtek utazgatni. Az árut egy tandlis, egy konfekciós kereskedő adta nekik bizományba. Ez nem volt sem rokon, sem ismerős, idegen volt, olyan idegen, aki mindenkit elvesztett a koncentrációs táborban, és segített, ahol látta, hogy érdemes segíteni. Itt a Maurice esetében látta, hogy érdemes.

És íme most itt vagyok az új lakásukban. Annie kísér végig a szobákon, neki is, Guy-nek is külön szobája van. Aztán egy hálószoba következett, amelyben Lili és Maurice alszik, és lent a hallszerű óriás szobában én alszom majd. S ebben a szobában dolgozhatom. Megállapodásom a szerkesztőséggel úgy szól, hogy élményeimet azonnal közöljem, tehát naponta vagy másnaponként kell híreket, apró benyomásokat írnom az itteni helyzetről és azonnal továbbítani. Ekkor — mihelyt eszembe jutott a megállapodás — hirtelen elfáradtam, úgy tetszett, mintha két hete egyebet sem tettem volna, csak egy repülőtér bejárata előtt várakoztam volna éjjel-nappal, hogy eresszenek be, mert utazni akarok, mert meg kell írnom a tudósításokat.

Ha két rossz között választani kell... Párizs, 1968. VI. 11. Kedd, este hét óra.

Négy napja vagyok Franciaországban, de úgy látom, a sztrájk óta a kedélyek még nem nyugodtak meg. Van, aki a vagyonát félti, van, aki a kenyerét, és végül van, aki el van szánva akár az életét is feláldozni a kilátásba helyezett változásokért.

Egy biztos, a kispolgár fél. A hosszúra nyújtott sztrájk kevés biztonságot tartogat számára. Haragszik a diákságra, amely a nyugtalanságot állandóan ébren tartja. Valahogy úgy tűnik, mintha minden, ami eddig oly biztosnak, szilárdnak és elmoz- díthatatlannak látszott (lásd: a frank) most bizonytalanná vált, és olyan ez az egész látszatbiztonság, mintha a levegőben lebegne.

Franciaországban ma az a helyzet, hogy az üzletemberek, a jómódú polgárok irtóznak az autógyújtogató diákoktól, akik a rendőrséggel való összecsapásuk során dühükben autókat gyújtogattak fel, és csakis — jegyzik meg gúnyosan — „forradalmi hevületből“ történt, hogy a más kocsiját gyújtották fel, és nem a sajátjukat. Keserűen kifakadnak, hogy a diákok jó része pusztán jólétből és kalandvágyból csinálja ezeket a felháborító dolgokat. Maguk sem tudják, hogy mit akarnak. Ha annyira lázadoznak, ha annyira nem tetszik nekik a kapitalizmus, akkor miért fogadnak el az apjuktól olyan nagy összegű zsebpénzt, amiből egy család kényelmesen élhetne? De hiába, — „ez az anarchia, zűrzavar, a kommunisták agyában született meg“. — És de Gaulle-nak igaza van, amikor e zűrzavar felidézésével a kommunistákat vádolja. Igaz, de Gaulle is megéri a maga pénzét... De ha két rossz közt kell választani, akkor a kisebbik rosz- szat választja az ember ...

íme Így beszél ma a francia kispolgár, aki szorgalmasan gyűjti vagyonkáját, és nem hajlandó még saját gyermeke kedvéért sem holmi kalandokba bocsátkozni.

Egy igen érdekes példával is találkoztam. A párizsi diáklány — Annie ismerőse — az egyik diákbizottság tagja, nagyon gyakran nem jön haza éjjel sem. Ott alszik a Sorbonne-on diáktársaival, akikkel együtt dolgozik egy reform-tervezeten. Az anyja meg az apja látszólag fel van háborodva a lány viselkedésén, de ő igyekszik csillapítani szülei haragját. Ne féltsék őt, van annyi esze, hogy vigyázzon magára, de lássák be, ha abban a megtiszteltetésben részesült a diákvezetőség részéről, hogy beválasztották a bizottságba, akkor neki ebből a munkából vállalnia kell a maga részét, különben gyávának tartanák. És a lány szemrehányást tesz Annle-nak, hogy folyton otthon kuksol, ahelyett, hogy körülnézne, és segítene a diákságnak nehéz óráiban. Annie azt válaszolja erre, hogy sajnos, nem tud segíteni, mert elég gondja, hogy jól felkészüljön a tananyaggal a vizsgákra — bár akkor nem vizsgáztak —. Különben is ő nem maradhat ki éjjel, mert a szülei tartják el, és neki engedelmeskednie kell nekik.

— Nincs igazam? — kérdi tőlem Annie, amikor mindezt elmondja.

Én természetesen melléje állok. Az ember sose kényszerítse magát. Ha úgy érzi, hogy nem kell oda mennie, akkor ne menjen. De nem is így van egészen, Annie-t például nagyon érdekli a zsidó és arab diákok vitája. Ezekkel el szokott menni, és maga is részt vesz a vitában, amely néha órákig is eltart, de mihelyt sötétedik, otthon van.