Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - DISPUTA - (Tóth László, Varga Imre, Aich Péter, Mikola Anikó, Kulcsár Ferenc, Mészáros László, Németh István, Duray Miklós): Líránk és a folytonosság
„Mindennap meghalok, a harcot mégis mindennap újra kezdem. Bitók alatt porladnak bár a csontjaim, lelkes fiakban van folytatásom, s élek. Az olthatatlan tűz, a láng vagyok.“ (Tízezer év árnyékában1 3. Az elfogadott világ Fiatal költőnsmzedékünk tagjai (természetesen) nem járhatták meg azt az utat, amelyet Bábi végigharcolt. Számukra Camus-vel kezdődött a filozófia, és az öngyilkosság elkövetésében csak tetteik és életük befejezetlensége gátolta és gátolja meg őket. Gyakorlatilag (majdnem) minden percben végét vethetnénk az életünknek, de nem tesszük, mert még valamit meg kellene tenni, még valamit, még... Aki él, az az életet választotta. De milyen legyen az a választott élet, az elfogadott világ? Fiatal költőnemzedékünk egyik tagja, Tóth László így ír: „ülni tűrni hogy levélpikkelyes testünkön Verebek költsenek és titokban átnyúlni a túlsó partra" (A fák alatt) Fiatal költőink meglátott világa a jelen. Mindenáron azt akarják elmondani, hogy rossz és értelmetlen a világ (tehát a költészet formái is adekvátak!) anélkül, hogy elgondolkoznának a világ megváltoztatásának a lehetőségén, anélkül, hogy konkrét tettel próbálnának beavatkozni a történésekbe. Csak szeizmográfként jelezzük a széthullónak látszó világ rezdüléseit, de képtelenek vagyunk hinni abban, hogy a világ széthullásának megakadályozásában elsősorban saját magunk egyéniségének a széthullása ellen kell harcolnunk. Mintha az egész nemzedék elzárkózott volna az olyan „rezdülések“ regisztrálásától, amelyek a széthullás mellett látják az újjáépítés lehetőségeit is, és a káoszban az elrendezés lehetőségét keresik. Hiányzik a történelmi tudatunk. A történelmi tudatnak a szellemi örökség tudatának kell lennie, és nem puszta tények többé-kevésbé rendezett halmazának. A történelem értelme és lényege: a folytonosság tudata. A láng öröksége. Tudjuk, a folytonosság nem könnyű. De valahogyan folytatni kellene. Meg kellene próbálni! Egy egész programnyilatkozat lehetne ez a három szó: nekünk talán sikerül. Ezt szuggerálja felénk Bábi. Felénk nyújtja az olthatatlan tűz lángját, pontosan nekünk mondja: fiúk, próbáljátok megemelni ti is ezt az Atlasz-terhet, mert a mi térdeink már rogyadoznak. Nehéz a teher, nehéz a választás ... átvegyük-e az örökséget, vállaljuk-e azt az Atlasz-terhet? Pedig vállalni kellene ... mert különben ránk szakad az ég ... Bábi vállalta: „Vagy tízezer év a vállamon, tehernek annyi se sok." (Tízezer év árnyékában) És Tőzsér is: „Apám, örököd nehéz, de élem." (Mogorva csillag)
