Irodalmi Szemle, 1969

1969/4 - HAGYOMÁNY - Fried István: Csehek a régi magyar irodalomban

Húsz János s a huszita mozgalom elítélése csupán egy fordítás-töredékben olvasható. Igaz, hogy ennek szerzője a magyar humanizmus — európai mércével mérten is — kiváló költője: Balassi Bálint. Edmund Campianus angol jezsuita vitairatának (Rationes decem: Tíz ok) egy részét tolmácsolta — érzékletes, jóízű magyar nyelven. A fordítás 1607-ben jelent meg, a vallási viták dokumentumaként. Az éles antihuszitizmus az angol szerzőé, aki Prágát is megjárta, mint a retorika tanára. Balassi életműve a magyar vitézség, az életöröm, a reneszánsz értelemben vett szabadság dicsérete; e fordítással talán csak az ellene felingerült katolikus és világi hatalmasságokat akarta megnyerni.

A régi magyar irodalom cseh-képe számára lényegesebb Szepsi Csombor Márton 1620- ban megjelent útleírása, az Europica varietas, melyben tekintélyes helyet foglalnak el a csehföldi élmények. Közvetlen a 30 éves háború előtt kelt útra, jól érzi a pattanásig feszült légkörben kavargó hatalmi indulatokat, s nem titkolja rokonszenvét, sőt: csodálatát, melyet Csehország iránt érez: „Csuda dolog, hogy maga tulajdon koronáját ily sok ideig megtarthatta“ — írja e földről. Igen megnyerő képet fest a nagyobb városokról, Prágáról, Plzenről („Egy kis völgyben sík mezőn épített tündöklő erős város"); jó barátságot köt a prágai egyetem tanáraival. Egy esztendővel a fehérhegyi csata előtt — határozott állásfoglalás ez. Az idézett kifejezéssel foglalhatjuk össze: „frigyes Csehország“. Szepsi Csombor egyébként is érdeklődik a cseh történelem tanulságai iránt. Sosem mulasztja el, hogy a Húsznak adott s megszegett ígéretre ne emlékeztessen. Nem protestáns elfogultság vezeti, hanem a kései humanista szigorú ítélete. Politikai állásfoglalása Bethlen Gábor erdélyi fejedelem fölfogásához áll közel: Magyar- ország függetlenségének megóvásában Csehország a biztos s a kézenfekvő szövetséges.

Amit Szepsi Csombor sejtet, az Rimay János költői s politikai gyakorlatában tevékeny valósággá nemesedik. Rimái Balassi költői vívmányainak örököse, hagyatékának hű sáfára. Egyben Bethlen Gábor híve és diplomatája a konstantinápolyi udvarban. Thurzó Imréhez írt beszámolóiban tudósít arról: mit végzett a portán; hogyan szolgálta Erdély s a cseh rendek érdekeit. Leveleiből kiolvasható az a féltő aggódás, mellyel Csehország sorsát kíséri.

Maga ismerte a králici biblia nyelvét, az Otče náš, milý pane... kezdetű éneket le is fordította. A cseh-magyar érdekközösség, sorsazonosság sugárzik felénk a Rimay-levelekből; a két, Hubsburgok ellen harcoló nemzet közös gondja, igyekezete. Ezt az együttműködést szakította szét a fehérhegyi csata. A kapcsolatok kizárólag irodalmi-tudományos területre tevődnek át. Komenský magyarországi éveinek hatása mesz- szire nyúlik. A magyar függetlenségi harcok költészete azonban nem felejti a csehek sorsát. Még 1670-ben is így inti éberségre a nemzetet a költő:

„Ellenünk oly titkos praktikát forraltak,

Alánk nagy álnokul gödröt, vermet ástak,

Mint Morvát, Sléziát, csaknem úgy aggattak,

Minden dolgainkat rutul felforgattak“

így él a cseh sors tovább a köztudatban. A magyar költészet a derék katonák, a vitéz harcosok képét őrizte, a közös hagyományokat a későbbiekben is feldolgozták. A cseh nemzeti ébredés korában ismét megsűrűsödnek s jelentőségükben megnőnek a tudós kapcsolatok. A két nemzet legkiválóbb fiai járnak majd át egymáshoz — ihlető példáért.