Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - Mészáros Károly: Pozsonyi történetek
— Elemér, megyünk! — de nem mozdult. Esze ágában sem volt. — Kisasszony, tudja, hogy egész este magát kerestük? Nem is olyan hülye ez az Elemér. Valóban hiányzott a nő a mai estéből. Most jutott eszébe, hogy ő még egyet sem szólt. Mit is mondjon? Hopp, megvan! A lány egy kicsit megborzongott. — Fázik? — Majd én megmelegitem. — S Elemér átkapta a derekát, és ráhajolt. A lány dühösen ellökte: — Menjen a fenébe! — S hátrált egy lépést. — Elemér, ne hülyéskedj. Ez nem olyan nő. — Mit nem olyan, mind egyforma. (Miért ne? Főleg éjfélkor.) Mindnek egy kell. A nő nem értette, mert Elemér magyarul beszélt. Ott állt az árnyékban. Az alacsonyabbik azt gondolta, tüstént elmegy, s ő egész egyedül kínlódhat a vágyaival. Dühös volt Elemérre. De a lány nem ment el. Kemény lány. Ezt az Elemért azonban el kell söpörni, mielőtt valami őrült durvaságot elkövet. — Hé, Elemér! Megyünk ... — Nem megyünk! Az alacsonyabbik derékon kapta a hosszú alakot, s tíz lépésig le sem tette. A nő hangosan nevetett. — Nem megyek sehova, a kis kurvát akarom ... — Ne akarj semmit, részeg vagy. — Ki, én? — húzta ki magát, de nekiesett a kerítésnek. Felemelte, és vonszolta tovább. — A kis kurvát akarom, a kis kur... — Ne ordítozz! A kanyarnál visszanézett. A lány még ott volt, feléjük nézett. Jól mulatott rajtuk. Az alacsonyabbik egész tűrhető. Nem is olyan részeg. A kanyar után, a másik utcában, meglódította Elemért. Az dülöngő léptekkel megindult, s dalolt. Annyira erőt vett rajta a mámor, hogy már nem is érzékelte környezetét. Ment dülöngélve, közben dúdolgatott, majd üvöltözött. Az alacsonyabbik a kanyarnál állt, figyelte a hosszút. Nem ment utána. Hazatalál. Ez mindig hazatalál. Csak össze ne törje a pofáját. Gyorsan elindult visszafelé. A nő még ott állt, ahol azelőtt. Pedig biztosra vette, hogy régen eltűnt. S most roppantul örült, hogy meglátta. — Azt hittem, elmegy. — Nem mentem el. — Miért nem, — akarta mondani, de idejében észhez tért. Buta, korholta magát. Csak nem fogom elüldözni. S nem mindegy? Mit akar ettől a nőtől? Semmit, csak egy estét. Sokszor van úgy, hogy megy egy nővel, mert ez így szokás. A nő érdekes, izgató, bárhol, bármikor, bármilyen. Ha csak képzelt vagy puszta tény, akkor is. Az emberek egy harmad része csak a testet látja a nőben. Filmen, valóságban, mindegy. Egy a fontos: bírni vagy szemlélni zavartalanul. Zavarva is. A nő fekete hajú vagy sötétbarna volt. S haja simán és keskenyen lapult a vállához, fél arcát eltakarta. így közelről még alacsonyabbnak tűnt, mint előbb. Alacsony, tömzsi. Fél fejjel alacsonyabb, mint ő. Sok semmiséget összehordott. Megdicsérte a haját és az orrát. Majd a száját. Szép szája volt. Az egész nő kívánatos, harapnivaló. Sokáig főzte, jó kedve volt, éppen abban a hangulatban, amikor a részeget nem a ború, hanem a vidámság, az erő keríti hatalmába. Elmondott mindent. A Gyuriról is beszélt, a parasztról, aki Pozsonyba jön bevásárolni, s nekik itt a városban fityingük sincs. Sok ostobaságot tanulnak, s idegen nyelven. Védte barátját. Nem csoda, ha berúgott. Egy sikeres vizsgaünnep. Olyan ritka is, mint egy ünnep. Legtöbben bukdácsolnak, javítóvizsgáznak. Egymást sajnálják, és néha nagyon elbúsulnak. Mint most. Annyit beszélt, hogy elérzékenyült a saját szavaitól. A lány figyelmesen hallgatta. Csak néha szólt közbe, nehogy elriassza hallgatásával. Semmiséget mondott. Meg olyat, hogy akármilyen nehéz is, jó, hogy tanulhat. Van, aki nem teheti, nem engedi az élete sora. Bizonygatta, hogy úgy van. Nem igen figyelt a szavakra, inkább a hangra s a mozdulatokra. A lány lelógó kezét figyelte. Nagy köves gyűrű volt rajta. Kérte, hogy meg-
