Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - Karvaš, Peter: Körkérdés (befejezés)
JANIGÁNÉ: Azt hiszem ... előtte. FUSSEK: Figyeljük... ez érdekes! JANIGÁNÉ: Valahogy ... észrevettem, a gyerek nem olyan, mint a többi... Valami szörnyűt sejtettem ... Szaladtam az orvoshoz. FUSSEK: Meg tudja mondani a bíróságnak, mikor érett meg az elhatározása...? JANIGÁNÉ [zavartan): Miféle elhatározásom... FUSSEK: Az az elhatározása, hogy ... a fiának meg kell halnia. JANIGÁNÉ: Nem akartam, hogy meghaljon! Eleinte nem akartam! Csak amikor először hallottam azokat a gyerekeket — akkor gondoltam rá világosan.,. ELNÖK: Mit hallott? ... Milyen gyerekektől? JANIGÁNÉ: Kimentem az udvarra. A házbeli gyerekek körülugrálták Ferkót, és kiabáltak rá: púpos gyerek, süket gyerek, hülye gyerek! Felkaptam, és elszaladtam vele. Ö semmit sem értett, mosolygott... Mosolygott, de én akkor már tudtam... ELNÖK: Mit tudott, vádlott? JANIGÁNÉ: Hogy minden rettenetes lesz. FUSSEK: És amikor a gyerek megbetegedett, Holfiík doktort, a kezelőorvost arra kérte, hagyja a gyereket meghalni. JANIGÁNÉ: Nem kértem! — Csak megkérdeztem... megkérdeztem, vajon élnie kell-e azt a szörnyű életet? Nem volna-e jobb számára, ha — FUSSEK: És amikor az orvos a lelkiismeretére, az esküje parancsára elutasította, hogy Ilyen gondolattal egyáltalán foglalkozzék, akkor a kisfia sorsát, a döntést saját kezébe vette. (Zaj.) JANIGÁNÉ: Nem!... Akkor még nem... ELNÖK: Hát mikor? FUSSEK: Hosszú ideig készült a tettére...? HAJEKNÉ: Elnök úr, figyelmeztetnem kell a bíróságot, hogy az ügyész úr szuggesztív kérdései hatására a vádlottat szemmel láthatóan rosszullét környékezi. FUSSEK: Talán a tisztelt védő lesz olyan szíves, és humánus formában lefordítja a pontos tényállás megállapítása érdekében feltett elkerülhetetlen kérdéseimet. Ehhez természetesen meg kell feledkeznie arról, hogy ez a tárgyalás úgyszólván egy háromesztendős fiúcska sírja felett játszódik le, aki halála előtt még derűsen mosolygott. HAJEKNÉ (halkan): Tehetek a vádlottnak egy kérdést? ELNÖK: Tessék. HAJEKNÉ: Janigáné... Mondja el a bíróságnak, mi adott erőt a tettéhez... s hogyan játszódott le minden. JANIGÁNÉ: Leülhetnék? ELNÖK: Tessék! JANIGÁNÉ: Tulajdonképpen nem tudom..., nem tudom, hogy pontosan mikor... De... mintha ellenségek közt kezdtünk volna élni... Azt hiszem ... meggyűlöltem az udvaron játszadozó egészséges gyerekeket... Bármelyikük holnap vagy holnapután ismét kigúnyolhatja az én Ferkómat... És ő egy nap mindent megért... meggyűlöltem a szomszédokat... pedig mind olyan szívesek és megértők voltak ... és emellett mind tudták, mi vár Ferkóra... Szörnyen félni kezdtem tőlük... nekik volt igazuk ... a szomszédoknak és azoknak a kegyetlen gyerekeknek... egyszerre tisztában voltam vele... FUSSEK: Ez azt jelenti, hogy tettét hideg és tervszerű megfontolás előzte meg. HAJEKNÉ: Övást emelek, elnök úr! A vádlott sír, egész testében remeg, és az ügyész úr ésszerűségről beszél. (Zaj.) ELNÖK: Kérem . .. adjanak a vádlottnak egy pohár vizet. JANIGÁNÉ (néhány pillanat múlva): Köszönöm. FUSSEK: Elnök úr, ragaszkodnom kell a kérdéseimhez. A bíróságnak mégiscsak tudnia kell, mikor határozta el a vádlott, hogy megöli gyermekét. ELNÖK: Vádlott, tud felelni...? JANIGÁNÉ: Én nem azt határoztam el... hogy megölöm a fiamat. Ügy határoztam... hogy együtt halunk meg. (Zaj.) ELNÖK: Beszéljen ... beszéljen, kérem. Kérem a vádlót és a védőt, ha csak lehet, ne szakítsák meg most kérdéseikkel a vádlottat.
