Irodalmi Szemle, 1969
1969/4 - Fábry Zoltán: A kassai kezdet
építő Kassai polgárokat már a német prepotencia és a „méltóságosok“ szerviliz- musa ellen írta. A kassai börtönök megteltek magyar kommunistákkal, és a szlovák cholerákkal, munkásokkal és értelmiségiekkel, a volt sarlósokkal, kiket Balogh Edguárralfsicl) való kapcsolataikról faggattak. Schönherz Zoltán is innen, szülővárosából indult halálba. A németek és a nyilasok itt akasztottak, és aggatták tele a Főutca fáit antifasisztákkal, kommunistákkal, partizánokkal. A nekik nem tetsző polgármestert éppúgy agyonlőtték, mint a katonaszökevényeket. Szép, nagy kezdetek városa volt Kassa mindig. Déryné Széppataky Róza színháza és kora Kassa nélkül elképzelhetetlen. És a szlovákiai magyar irodalom indulásának egyik kezdőfészke sem véletlenül lett Kassa. Itt, ahol hat magyar napilap jelent meg, az emigráció segítségével kristályosodott ki a haladás irodalmi tábora. A Kassai Munkásból a kommunista emigráció révén Munkás lett: országos lap! Kassa méltónak bizonyult a Batsányiak invokálta kezdethez. Progresszív folyamatosság szálláshelye volt, de a pozitív eredmények árát tragikus buktatókkal, katasztrófákkal kellett fizetnie, csakúgy, mint Batsányinak. Ennek a tudatos haladási folyamatosságnak a börtön és a kobzás, a némítás és a süllyesztés, a per- zekúció és a száműzetés, az erőszakos likvidálás és a feledés — egyforma tartozékai. Amikor 1945-ben egy ú] kezdet első állomása újra Kassa lett, az indítás már nélkülünk, kizárásunkkal történt. Mintha Kassa progresszív magyar kezdetei sose Jelentettek volna történelmet. Košice megtagadta Kassát... A kezdetben mindig van valami szép, az így még sose volt megrázó, megkapó újsága, ereje, hite, illúziója és varázsa — gondoljunk a szerelemre —, de a kezdet hűséget követel, vállalást, valósítást, makacs konokságot. És ennek ára van. Batsányi egész életével — elkülönítve, elkülönülve — ezt fizette: az évtizedes linzi száműzetés életfogytiglani rabságnak bizonyult — a kirekesztés minden nehezékével, következményével. Batsányi élete: a kezdetért, az indításért fizetett tragikus adó. Az első gesztus, szó és ütem benne maradt, benne rekedt, és ez elzárta most már minden mástól. A kezdeti intonálás — zsarnoka lett. Batsányi mint a kezdet magragadottja, kiteljesedés nélkül maradt. Az időben végtelen hosszúra nyúlt kényszercenzúra kegyetlen metszővonalnak bizonyult. Egy elmetszett élet a köldökponttől nem tud elszakadni: a reménytelen emigrációk sorsában osztozva, monotómiájának lesz mániákusa. Irtó magány ez, mert nincs, ami és aki feloldja, megváltsa. Ha ideírom Szerb Antal irodalomtörténetének néhány mondatát, szívütötten döbbenten meredünk a hihetetlennek látszó kegyetlen valóra, a kezdőtársak, a pályatársak elidegenedésére: „Linzben óvatosan jelveszi újra a kapcsolatokat. A dunántúliak megpróbálják kijátszani Kazinczy ellen. Ekkor derül ki, milyen jól tud Kazinczy gyűlölni. (Még a Magyar Museum idejében vesztek össze.) Akármi jön ezentúl Batsányi felől a határon, Kazinczy és jól megszervezett hívei rögtön tönkreteszik. Összegyűjtött verseit kinevetik, mint egy fölösleges tanút régi időkből“. Reménytelenebb helyzetet el sem lehet képzelni. Amikor rájönnek, hogy mégis csak több volt, amikor végre ráeszmélnek helyére, tettére és jelentőségére: a követségbe, a feloldásra, a megváltásra Linzbe siető Toldy Ferencz már csak a kétéves sír- hantot köszöntheti! Batsányi életét, művét a vele szemben foganatosított intézkedésekkel mérhetjük le a legjobban: kobzás, börtön, süllyesztés, száműzetés és elhallgatás keretezi és — konzerválja maradandóvá. így lesz a magyar író egyik sorsfigurája, melyet ő maga sugall hallhatóan és tudatosan: „Tudjad: áldozat vagyok!“ De épp ezzel az áldozattal válik példává. A mártírsors igazoló nyugta lesz: a vállalás, a hűség, a folyamatosság hitelesítő pecsétje: „Viseld, 6 hív látó! jelvett szent igádat”. A vállalás: a magatartás erkölcse. Batsányi morális állásfoglalásának fedezete: az „áldozat“. És mi ma is élhetünk vele, társunk lesz, kottánk, mottónk:
