Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - DISPUTA - Janics Kálmán: Az ön bírálat torzulásai

a polgári Csehszlovákiára is. Nem is lehet reális Tilkovszky történelmi aláfestése: „Ezen országok burzsoá nacionalista nemzetiségpolitikája nem tette könnyűvé az új viszonyok között az elhelyezkedést; fájó és felháborító sérelmek sora akadályozta a megnyugvást. A magyar dolgozók azonban hamarosan kapcsolatot találtak a szlovák, román, délszláv dolgozókkal, akik szót emeltek értük is, és bevonták őket az uralkodó osztályok elleni közös harcba.“ (9. o.) A dolgozó osztályok internacionalista együttműködése hasznos fejlődés volt, a polgári társadalomban azonban, sajnos, nem jelentett olyan tényezőt, ami a nemzetiségi kérdést megoldhatta volna. A történetíró nem csendesítheti el a zajt a nemzetközi osztályharc jelenlétének a kiemelésével, hiszen a kommunista mandátumok száma a parlamentnek csak 10 százalékát jelentette 1935-ben.

Miközben Tilkovszky Loránd részletes anyagot szolgáltat a Magyarországhoz került szlovákság elnyomásának összes módozatairól, a területátcsatolás előzményei között nem felejti el a revizionista Egyesült Magyar Párt elmarasztalását. Meglepi az olvasót történetírói emlékezetének egyoldalúsága és felhígulása a haladás erőinek meglátásában, az a mesterkéltnek látszó tájékozatlanság, mely a humanista hagyományokból élő szlovákiai magyar Európa-tudatot, haladást és emberközelséget az 1938-as kassai és tornóci tömegtüntetésekre szűkíti le. A szlovákiai magyar „vox humana“ nem kap helyet Tilkovszky könyvében, Fábry Zoltán nevét csak egyszer említi a jegyzetekben, idézve három szót az 1962-ben megjelent Emberek az embertelenségben című művéből. A Sarló mozgalma annyit sem ér, hogy létezését a Dél-Szlovákia történetével foglal kozó szerző tudomásul vegye.

Ezzel szemben kétségtelen jelek árulják el, hogy a nacionalista szlovák történetírás hatása alá került, ezt szinte szó szerint is igazolni lehet egy mondatával, mely szokatlan szemrehányással fordul a dél-szlovákiai magyarok felé: „Nem gondoltak azzal, mit érez, mit gondol az etnikai határmegvonás ellenére is nagy számban magyar uralom alá került szlovákság." (34. o.) Ezt a kérdés Martin Vietor a Dejiny okupácie južného Slovenska könyv szerzője így szövegezi: „... senki sem törődött azzal, mit gondol, és mit érez a magyar megszálló hatalom alá került kb. 300.000 főt kitevő szlovákság“š Nem tartjuk kívánatosnak az ellentámadás módszerének alkalmazását olyan kérdések felvetésével, hogy pl. mit érzett a szlovákság a dél-szlovákiai magyar nép viszontagságaival kapcsolatban 1918-ban, vagy még inkább 1945-ben. Inkább részletesen rámu tatunk, hogy mindkét történetíró kérdésére tudunk határozott választ adni, mégpedig nemcsak érzelmeket és gondolatokat, de nyílt tetteket és megmozdulásokat illetően is.

A kisebbségi életből Magyarországra átmentett katolikus irányzatú Oj Elet volt az átcsatolás után az egyetlen regionális érdekeltségű „felvidéki“ folyóirat, melyben nem egy határozott és szilárd állásfoglalást olvashatunk a magyarországi szlovákok jogaiért való harcban. A lap már 1939 márciusában élesen elítéli az uszítók aknamunkáit,4 mint egyenrangú partnert értékeli az öntudatos szlovák nemzetet5, támadja a rádió igazgatóságát, mert csökkentette a kassai szlovák nyelvű adást, így akadályozza a „híd- verést“,6 a lengyel tragédiával kapcsolatban okulásra int a nemzetiségi politikában7, hirdeti a nemzetiségi megértés emberségességét8. Rámutat a miniszterelnök beszédeinek és a végrehajtó intézkedéseknek ellentámadásaira,9, és már 1941 májusában is, amikor a viharok elcsitulóban voltak, a hibák nyílt beismerését követeli10.

De nemcsak szavakról, hanem tettekről is tudunk: „Gömöry János volt az, aki e vox humana becsületéért az egykori szlovenszkói magyar írókat a pesti Pilvax kávéházba hívta össze. Ez ankét, melynek határozatait felterjesztették a kormányhoz, egyik legfontosabb pontja így hangzik: Követeljük a hazai kisebbségek jogainak és kötelességeinek alkotmányos úton való rendezését, és hogy szlovák ügyekben olyanok, akik nem éltek a Felvidéken és nemzetiségi érzékkel nem rendelkeznek, ne szerepeljenek.“11

Ezeket a tényeket azért kell rögzíteni a jelenkor és a jövő számára, hogy a helyi jelentőségű vagy akár általános érdekeltségű tények erőszakolt csoportosításával kísérletező korrajz akkor se léphessen fel az egyeduralmi igény jogával, ha történetesen nem elfogult idegen, hanem magyar történetíró vállalja az egyoldalú és túlméretezett vádirat megszerkesztését abban a hitben, hogy módszere az építő önbírálat gyakorlása. Tilkovszky művének hatásáról egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy az irányzatos szlovák történetírás a legmelegebb elismerés hangján értékeli, bírálója, Mária Lavová