Irodalmi Szemle, 1969

1969/3 - HAGYOMÁNY - Pašiaková, Jaroslava: Az emberi integritás költője

s amely szellemi menyegző, a gyönyör és az erő kovásza volt.“ (F. X. Salda: Vývoj a integrace v poesii Otakara Breziny.)

Ezen a fejlődési útvonalon nem egy kísértés leselkedett rá: az öngyilkosság kábító csalogatása, a hedonisztikus pesszimizmus lázadása, míg végül az ember s a nemzet egyetlen lehetséges, ősi ereje győzött benne — „az élet szerelme mindeneken túl és mindennek ellenére“.

Brezinát, a cseh költőt — ahogy a magyarságot is — a fájdalom és elhagyatottság rajongásba ragadja. A gyökerek hasonlók egymáshoz, s a legjobb magyar szellemeknél az egyedül lehetséges célra vezető utak is hasonlók.

„Ha Brezina lelkében az elhallgatott és parlagon fekvő szerelem gazdagsága nem akart a költő ellen fordulni, úgy cselekvéssé kellett alakulnia, és alkotó folyamattá szerveződnie...“ (F. X. Salda). Ilyképpen egy mindeddig észrevétlen hagyott, kivételesen szoros fejlődési és integrációs egyezésnek lehetünk tanúi egy adott egyén s egy nemzeti közösség sorsa közt.

Ahogy Brezina számára az egyéni fájdalom s a magány átmenetet és kiindulópontot jelentett a nemzeti, sőt az egyetemes szenvedéssel való azonosulás útján, úgy a magyar háborús nemzedék — legjobb képviselőiben — a háborút követő első évek során szintén kénytelen megküzdeni a kitaszítottság minden gyötrelmével és buktatójával, hogy eljusson a szükségszerű testvériség gondolatáig, a nemzeti és nemzet fölötti szellemi értékek egyesítéséig, egyetlen törekvés, az emberibb lét érdekében.

„Az igazi költészet mindig felfokozott élet- és alkotói érték, s potenciálisan annyi, esetleg több megtakarított életerő gazdagságot hordoz, mint bármely cselekvés az anyagi lét területén. Így a valódi lét is mindig újjászületik a fájdalomban, szinte célszerűen és architektonikusan: a fájdalomból a nevelés eszköze lesz." (F. X. Salda.)

Ez a mondat magyarázza meg Brezina titokzatos belépését a háború utáni magyar irodalomba. Nem meglepő, hogy elsőnek a magyarok közül éppen Kassák Lajos állt ki büszkén Brezina mellé, Kun Bélának címzett, ma már híres nyílt levelében. S bár nyilvánvaló, hogy Kassáknak nem voltak egészen pontos adatai, ami Bíezinának a cseh irodalomban elfoglalt helyét, sőt pártállását illeti, mégis, máig meglepő, milyen tévedhetetlenül kitapintotta a rokonságot, az azonos, az átszenvedett elesettségből feltörő hamisítatlan testvériség és szolidaritás hangját Brezina költészetében. Már az a tény is, hogy Brezinát olyan költők közé állította, mint Henri Guilbaux, Franz Pfemfert, Ludwig Rubiner és Ivan Goll, világosan mutatja, hogy Kassák milyen „nemzetközi szellemi testvériségre“ gondolt. (Levél Kun Bélához a művészet nevében, Ma, IV, 7, 1919.)

Kassák a Mának ugyanabban a számában Brezina egyik versét, A templom toronyőreit is közölte, amely a költő Stavitelé chrámu című kötetének egyik darabja. [Ma, IV. 7.)

Kassák tévedhetetlenül felismerte Brezina költészetében két elem egységét, amelyet az új költészet előfeltételének és alapjának tartott: a jogtalanok forradalmi szolidaritását a művészetben s az életben egyaránt. Kassák felfedezte a két elem kapcsolatát Brezina lírájában. Tudjuk viszont, hogy éppen annak, amire minden nemzet avantgar- dista művészei törekedtek — a feltétlen és következetes, a dogmák nélküli forradalom művészetben és társadalomban —• Bfezinánál nincs nyoma; elég viszont összevetnünk pl. Brezina Ranní modlitbáját (Reggeli ima) „a világirodalom egyik legnagyobb költői kompozícióját, a cselekvő és tragikus szeretet egyedülálló emlékművét...“ (F. X. Salda) Kassák olyan verseivel, mint a Mesteremberek, hogy megértsük, mi fűzte egybe a két költőt. Kétségtelenül, a formai kifejezésmód rokonsága (szabadvers), de főként az itt is, ott is egyformán türelmetlen és egyetemes emberi tartalom. Kassák helyesen látja meg Brezinában az építő, a konstruktív költészet képviselőjét, aki átlép a szűk földi határokon, és kozmikus szférákba tör. A Templomépítőkben csúcsosodik ki Bŕe- zinának az eredendő bűnről vallott koncepciója; az eredendő bűnt szerinte kizárólag alkotó emberi cselekedeteinkkel küzdhetjük le. Brezina — valamint Kassák is — érti, hogy az átok elsősorban az emberek szerves belső kapcsolatteremtő képességét sújtotta: „leží na bratrství duší a rozdélila reč stavitelü" („a lelkek testvériségét sújtja, s az építők nyelvét megosztotta". Stavitelé chrámu, 47).. De épp Bfezinánál — mint ahogy Kassáknál is — a kezdet távlatai az emberség mélyrétegeibe fordulnak, s „az örök élet, a felfokozott és minden köznapi határon túláradó élet“ képzetével bővülnek.